Kassel városáról a legfontosabbakat megtalálhatjuk az útikönyvekben. Több mint 1100 évvel ezelőtt alapított, kétszázezres egyetemváros, amely a világ legjelentősebb kortárs művészeti kiállításának is otthont ad, és ahol II. Vilmos nyári rezidenciáját, a Wilmhelshöhe kastélyt és parkját az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Azt talán kevesebben tudják, hogy a városban élt az utolsó szikh maharadzsa lánya is, aki élete szerelmével egy virágokkal ölelt villában talált menedékre.
De hogy kerül egy indiai hercegnő Németország közepére, a kasseli Schloßteichstraße 15. szám alatti villába?
Az utolsó lahori maharadzsa, Dalíp Szingh gyerekként került a trónra 1843-ban, de miután a britek két háborúval és hat évvel később bekebelezték a Szikh Birodalmat, angliai száműzetésbe kényszerítették – és előtte nemcsak a trónjáról, de a felbecsülhetetlen értékű Koh-i-Noor gyémántról is lemondatták. A britektől évjáradékot kapott, megkeresztelkedett, barátságba került Viktória királynővel, aki a maharadzsa Zsófia nevű lányának keresztanyja is lett. Dalíp Szingh hatalmas kastélyt vásárolt Suffolkban, Katalin Hilda nevű lánya már Elveden Hallban látta meg a napvilágot 1871-ben.
Katalin a hercegnők átlagos életét élte, amibe az hozott változást, hogy apja megpróbálta visszaszerezni a birodalmát. A brit hatóságok megtiltották, hogy a maharadzsa dinasztiájának férfitagjai belépjenek Indiába, így a terv elég hamar elbukott, főleg, hogy a felkerekedő Dalíp Szinghet a családjával együtt Áden kikötővárosában feltartóztatták. Dalíp ezután a franciaországi száműzetést választotta, és amikor egy évvel később meghalt a felesége, a rokonok nélkül Angliában maradt lányok neveltetéséről maga a királynő rendelkezett.
Egy megbízható család gondjaira bízta őket, az ekkor 16 éves Katalin ebben az időben ismerte meg a német nevelőnőt, a nála tizenkét évvel idősebb Lina Schäfert. Tanárnője hamarosan németországi utazásra vitte a hercegnőt, akivel a Fekete-erdő vidékét, Kasselt és Drezdát is felkeresték – idővel mély és bensőséges kapcsolat alakult ki kettejük között.
A maharadzsa három lánya közül Katalint tartották a legszebbnek, testvéreivel 1894-ben mutatkozhattak be hivatalosan a Buckingham-palotában. Kivételezett helyzetük ellenére érzékenyen reagáltak a társadalmi igazságtalanságokra. Ahogy idővel egyre többször szembesültek a nők elnyomásával, az indiai szegénységgel és a gyarmatok jogfosztott helyzetével, bekapcsolódtak a szüfrazsettmozgalomba. Zsófia különösen kivette a részét ebből a munkából, Emmeline Pankhurst mellett a női választójogért indított mozgalom egyik vezető tagjává vált, tevékenységével később még V. György király elkeseredését is kivívta.
Magyar vonatkozás a család történetében, hogy amikor nővérük társalkodónőt keresett indiai utazásához, felhívására az orientalista Baktay Ervin testvére, Gottesmann Marie-Antoinette jelentkezett. Ezen utazás során ismerkedett meg későbbi férjével, Szimla uralkodójának fiával, Umrao Sher-Gillel. Az ő lányuk a Budapesten született Amrita Sérgil festőművész, akit Indiában a 20. század egyik legnagyobb modern festőjeként tartanak számon, és akinek nevét a budapesti indiai kulturális központ is viseli.
Katalin 1903-ban beutazta egész Indiát, meglátogatta családja ősi otthonát Lahorban, a környező hercegségeket, ahol a helyi uralkodóházak fogadták. Európába visszatéve Lina Schäferrel együtt 1904-ben Németországba költözött és későbbi életüket jórészt Kasselben töltötték. A Schloßteichstraße 15. szám alatti villát a kortársak gyönyörűen berendezett házként jellemezték, amelyben a legszebb mégis a kert volt – a hercegnő valóságos virágtengert varázsolt köré.
„Két kisegér vagyunk, akik egy kis házikóban élnek”
– mondogatta Schäfer az életükről. Alig van nyoma annak, hogy a hercegnő családja ellenezte volna ezt a kapcsolatot, ami az első világháború idején komolyabb próbatételhez érkezett. Katalin egyik bátyja a brit hadsereg tisztje volt, ő maga pedig brit állampolgár, így árulóként a letartóztatás veszélye fenyegette, de nem hagyta el Schäfert.
Akkor is mellette maradt, amikor a nácik átvették a hatalmat, és a környéken voltak, akik bizalmatlanul méregették az „indiai öregasszonyt”. Lina Schäfer 1937-ben hunyt el, 78 éves korában, Katalin számára külföldiként ekkorra egyre nehezebbé váltak az életkörülmények. Az élettársa halála miatt teljesen összetört hercegnőt a szomszédja figyelmeztette a közelgő háborúra, és azt tanácsolta neki, hogy hagyja el az országot. 1937 novemberében Katalin mindenét eladta és Svájcon keresztül Angliába menekült.
Katalin 1942-ben váratlanul hunyt el, végrendeletében pedig azt kérte, hamvai egy részét családja mellett, a suffolki Elvedenben helyezzék el, másik részét pedig a lehető legközelebb temessék Lina Schäfer koporsójához a kasseli temetőben. A háború után családja teljesítette ezt a kérését.
1997-ben a pár története nagy sajtóvisszhangot kapott, amikor a svájci bankszövetség közzétette ötezer, úgynevezett „alvó” számla adatait. Ezek esetében a második világháború óta nem jelentkeztek a számlatulajdonosok, akik jórészt feltehetően a holokauszt áldozataivá váltak. Ekkor derült fény Katalin hercegnő és Lisa Schäfer közös számlájának létezésére.
A maharadzsa családjának ekkorra már nem éltek közvetlen leszármazottai, ezért számos indiai és pakisztáni erőfeszítés indult a pénz megszerzéséért – a bíróság azt végül a Katalin hercegnő egyik testvérét szolgáló családnak ítélte.
Ha Kasselben járunk, nem érdemes kihagyni a ma múzeumként szolgáló Wilmhelshöhe kastélyt, amelynek gyűjteménye a 16. és 17. századra összpontosít. A német, olasz, francia és spanyol festők remekművei mellett itt található a második legnagyobb Rembrandt-gyűjtemény egész Németországban.
Kocsis G. János
Twitter: @Kocsis_G_Janos
