A szex titkai – Standovár Júlia kiállítása a TOBE Galériában

TOmas Opitz és Puskás BEa 2013 októberében megnyitott galériája már számos olyan fotó- és kollázsművészeti kiállításnak adott teret, amelyek újszerű kommunikációjukkal szinte azonnal magukba fogadják a szemlélődőt. Az intim méretű teremben nincs is hová szabadulni, mivel a látogató azonnal belép egy mű aurájába, s ez szinte elkerülhetetlen párbeszédre ösztönöz. Ennek a sűrű térnek a feltétele a TOBE Galéria progresszíven provokatív szemlélete, melyben olyan magasszintű tárlatok találják meg otthonukat, melyek meglepően egyéni szemszögből tekintenek ránk.

Bartha Máté, Bede Kincső, Dafna Talmor vagy Cristina Kahlo nagy sikerű kiállításai után most a Brooklynban élő, kétszeres Pécsi József-ösztöndíjas Standovár Júlia munkáit tekinthetik meg a galériában az érdeklődők. Standovár a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen kezdte, majd New Yorkban folytatta tanulmányait. Alkotásaival többek között a Ludwig Múzeumban, a Capa Centerben, New Yorkban pedig a MoMA PS1 Art Photo Book Fairen, a La Mama Galériában és a Knockdown Centerben találkozhattak a látogatók.

A Kék Melleken Túl (Over the Blue Nipple Hills) című kiállítás, melynek kurátora Meggyesházi Éda, papírra, fotóba és betonba ágyazott alkotásokon keresztül fedezi fel a szexualitással kapcsolatos intim szférát. A művek nyomtatott referenciája az azonos címmel kiadott könyv, melynek társszerzője a képzőművész édesanyja, Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus. Ezek az anya-lánya beszélgetések adnak egy tágabb személyes-szakmai keretet a tárlathoz. A kiállítás annak ellenére, hogy a kézzelfogható intim térbe nyúl, nem a testet hangsúlyozza, hanem a művész által választott személyes találkozási pontokon keresztül kínál betekintést a nőiség, az emberi kapcsolatok, vágyak, vonzódások és tabuk világába.

Annak ellenére, hogy az egyes darabok mindig kínálnak egy szabadon élvezhető személyes interpretációs teret, már a kiállítás címét viselő első fotó, A Kék Melleken Túl is „eligazít” a tárlat egészére vonatkozóan. A hangulat inkább egy családi fotó spontán pillanatára jellemző, melyen a két nő összetartozását a mellek kék kitakarása teszi plasztikussá. Ez a „megmutatva elrejtés” felhívja a figyelmet a nőiségre, de eltereli a figyelmet a testiségről, miközben kérdésekre, párbeszédre ösztönöz az alkotásokkal. A Csók Maga II. / III. / I. variációit nézve olyan pillanatokon keresztül vonódunk be kapcsolatokba, amelyek akarva-akaratlanul szembesítő erejűek. Ez lehet az a csók, amibe beleremeg a gyomruk? Az első vagy az utolsó? A csók, amit megszoktak? Ami tovább tart? Aminek hamarabb vége lett? Ami szeretetből született és nem szerelemből? A sorozat magukba feledkező csókjait az őket körülvevő nyilvános tér még inkább kiemeli, a pillanat időtlenné válik, mintha a képen kívül is tovább tartana. A Csók Maga II. extrovertált-introvertált játéka a két szereplővel különösen plasztikus, mivel közelségük szinte már stilizáltan szépre komponált, de ezt ellenpontozva, a meghitt környezet róluk egy függönnyel leválasztva a kép másik oldalán van. Így izgalmas ellentét keletkezik a harsány fényben fürdő intimitás és a derengően sejtelmes üresség között.

A kiállítás néhány eleme ironikus humorral szemlél bizonyos tabukat. A Mama Papa szó szerint kőbevésett nemi szerepei, stilizált csővel és nyílással, egymás mellé állított rendjével éppoly találó, mint a kondomtartók, amelyek mindennapi dísztárgyakká is válhatnának, ha nem pironkodva vennénk meg ma is a gumit (kotont, óvszert… melyik szót is lenne most ildomos használni?) a gyógyszertárban (?), a pipereüzletekben (?), az élelmiszerboltokban (?), vagy épp, ahol a legkevesebb feltűnést keltjük a jövőbeli szexuális aktusunkra irányuló nyílt magatartásunkkal.

Az Anyu jegyzete szöveghiányának szimbolikája is beszédes darabja a kiállításnak. A valódi jegyzeteket egy eső áztatta össze egy oldalra. A korábbi üzenetek elhomályosodtak, egy szót kivéve: szex, amelyet azonban egy gondolatjel követ a folytatást hiányolva. A „szex”-hez (egy felsőindexes jelzés szerint) még lábjegyzet is csatlakozik – valahol. Találóan jeleníti meg a mű a feladat nehézségét, mellyel szakember és művész is szembetalálja magát, amikor emberi kapcsolatokat akar megjeleníteni, hiszen a tartalom létezik: érezhető, tapintható. De hogyan transzformálhatók szavakká? Van-e befejezett szöveg, leírás ezzel kapcsolatban, vagy mindig van egy új gondolatjel és egy új lábjegyzet?

Fontos utalásokat adnak a jelen problémáira a Cím nélkül sorozatok egy-egy példái. „Folyamatábrák” szemléltetik grafikusan a Tinder „romantika” dehumanizált játékszenvedélyét, amely körvonalakká stilizálja a sármos autópiaci profilképeket. A szextelésre mint új kapcsolati formára egy másik cím nélküli páros hívja fel a figyelmet, ahol az egyik kompozíció a férfi, a másik a nő szexuális vágytárgyát jeleníti meg. Az explicit tartalom a képeken egy-egy nyugalmat árasztó, otthoni miliőrészletbe kerül. Az oda nem passzoló profán tartalom így emlékeztet a kapcsolati hiányosságokra és a látványfüggésre, amely valódi testi kapcsolat nélkül is rendszeres kielégüléshez vezet.

Standovár Júlia kiállítása egy folyamatosan bővülő kommunikációs térbe helyezi a látogatót, mely az egyes tárgyakon keresztül kérdez rá a saját intim szféránkkal kialakult kapcsolatunkra. Hogyan választunk párt? Mi a prekoncepciónk a szexuális szerepekről? Mennyire titkoljuk el a vágyunk tárgyát? Hogyan valljuk be a kudarcot? Mennyire korlátoznak a tabuk, abban, hogy megéljük a vágyainkat? A kiállítás utolsó darabja, a MOM enigmatikus választ ad a feltett kérdésekre. Nem is adhat másfélét, mivel azt minden látogató saját maga fejti meg. A gyengéden megkomponált fotón a horizont felől érkező fény körbeöleli az alig hullámzó tengerből kinövő anyaalakot, aki a távolba néz…

Lénárt Gábor

Fotó kredit: © Standovár Júlia A Kék Melleken Túl – A Kék Melleken Túl 2016 a TOBE Gallery jóvoltából