“A magyarok nem szégyellnek kiállni a jogaikért”

Pontosan négy éve, hogy René van Hell Magyarországra érkezett. Ő és munkatársai számos élményen vannak túl, örömteli és nehéz időszakokon egyaránt. Egyik utolsó, nagykövetként eltöltött napján lehetőségünk volt leülni vele és beszélgetni magyarországi utazásáról, a pandémiáról, LMBTQI jogokról, Hollandia világban betöltött szerepéről. Telefonon csatlakozott hozzánk Wouter Kuin is, aki augusztus végén másodtitkárként érkezik a budapesti holland nagykövetségre.

Szinte a teljes európai média beszámolt a magyar országgyűlés által elfogadott pedofilellenes törvényről és az azt megelőző tüntetésről. Véleményük szerint milyen következményei lehetnek a jogszabály homo- és transzfób elemeinek?

Wouter Kuin: Azok az elemek aggodalomra adnak okot. Aggódom az LMBTQI fiatalokért. René idősebb, mint én, de mindketten egyformán emlékszünk rá, milyen nehéz coming outolni. Mentális küzdelem, hiszen a coming out elsősorban az önelfogadásról szól, ami felnövekedve nem egyszerű. Ha kevésbé szerencsés az ember, a környezete elfogadásáért is küzd, beleértve a családot és a barátokat. A küzdelem még nehezebb, ha nincsenek előttünk példaképek.

Ha áttekintjük a holland statisztikákat, azt látjuk, hogy az LMBTQI emberek kétszer nagyobb valószínűséggel szenvednek depressziótól, és körükben az öngyilkosságot elkövetők aránya négyszer magasabb, mint a heteroszexuális emberek között. Hollandiában a számok folyamatos csökkenést mutatnak, köszönhetően annak, hogy az LMBTQI emberek egyre inkább azt érzik, hogy elfogadja őket a társadalom. De ha a fiatalok előtt nincsenek példaképek, egyre inkább kitaszítottnak érzik magukat, amivel együtt járnak az imént említett következmények.

René van Hell: A törvény természetesen nagyon sok figyelmet kapott Európában, elítélte többek között Mark Rutte holland miniszterelnök is, akinek egyébként meglepetést okozott. Fontos hangsúlyozni, hogy jó, ha van jogszabály a pedofília ellen és biztosítva van a magyar gyermekek védelme. De az LMBTQI jogok említése egy ilyen törvényben nagyon furcsa, és nem a jó értelemben. Az sem igaz, hogy Brüsszel a magyar családokra támad.

René, Ön nagyon aktív és élénk kapcsolatot tartott fent ebben a négy évben a magyar LMBTQI emberekkel. Mik voltak a fő benyomásai?

RVH: Azt tapasztaltam, hogy a kreativitásukban hatalmas erő rejlik. A magyarok nem szégyellnek kiállni a jogaikért. Műveltek, szórakoztatóak, intelligensek. Az a szerencse ért, hogy számos alkalommal találkozhattam többek között a Labrisz, a Transvanilla, a Budapest Pride, a Háttér Társaság, az Amnesty Hungary, a Magyar Helsinki Bizottság és a Humen képviselőivel is. Elképesztő volt látni és hallani, milyen motivált és büszke emberek. Mind példaképek a közösségben, a családjukban, a barátaik körében. Szükségünk van az energiáikra.

Ami olykor kérdésként felmerült bennem, hogy talán túl sok a szervezet. Lehetséges, hogy egy nagyobb egység még hatékonyabb együttműködéshez tudna vezetni.

WK: Érdekes, mert Hollandiában csak egy, de annál nagyobb szervezet van, a COC Nederland, illetve van még egy, amelyik a pride-események szervezéséért felelős. Viszont az, hogy a Budapest Pride Felvonuláson 30 ezer ember vett részt, hatalmas dolog. Augusztus hetedikén kimegyek az Amszterdam Pride Sétára, de azt hiszem, hogy 30 ezer résztvevőre számítani túlságosan ambiciózus lenne. Ez sokat elmond a magyarországi szervezők sikerességéről!

Wouter, augusztus végén érkezik Magyarországra. Mit osztana meg velünk a pozíciójával és a főbb feladataival kapcsolatban?

WK: Először is, hadd mondjak köszönetet, hogy csatlakozhattam a beszélgetéshez. Noha még nem érkeztem meg Magyarországra, ez egy jó formája a bemutatkozásnak! Valóban, augusztus utolsó hetében kezdek másodtitkárként, és a fő fókuszom a politikai ügyeken lesz, ideértve a geopolitikát, a jogállamiságot és az emberi jogokat.

Utóbbi részeként az LMBTQI jogok legalább két okból különösen közel állnak a szívemhez. Egyrészt magam is az LMBTQI közösség tagja vagyok, másrészt Hollandia évtizedek óta kiáll az LMBTQI jogokért nemcsak odahaza, hanem szerte a világon. Érkezésemet követően szeretném támogatni a magyar LMBTQI embereket, találkozni a szervezetek képviselőivel, meghallgatni a történetüket, megérteni, mire van szükségük és azt, hogy a nagykövetség milyen formában tudja támogatni őket.

Mit jelent ma Hollandiában melegként, leszbikusként felnőni?

WK: A helyzet folyamatosan javul. Ha a fiatalságra tekintek, azt látom, hogy a coming out folyamata sokkal könnyebb, mint volt tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Az iskolák nemrég kötelezve lettek rá, hogy akciótervet készítsenek a bullying megfékezésére, valamint az elfogadó környezet biztosítására. Ezek jó lépések. A rendőrség egyre több figyelmet szentel a szexuális orientáción és nemi identitáson alapuló gyűlölet-bűncselekményeknek. Regisztrálják, jelentik, tudják, hogyan kezeljék. Néhány közösségen belül az elfogadás szintje továbbra is nagyon alacsony, amely fontos emlékeztető arra, hogy még Hollandiában is alapvetően meghatározza az ember életét, hol nő fel és hol él.

Hollandia nagykövetsége évről évre köszönti a Budapest Pride-ot. Idén 42 nagykövetség és kulturális intézet írta alá a közös köszöntőlevelet. Miért fontosak a szolidaritás kifejezésének e formái?

RVH: Kötelességünk megmutatni, hogy itt vagyunk és biztosítjuk a közösség láthatóságát. Ahogy Wouter említette, ezt a világ minden országában megtesszük. Nekünk, hollandoknak az LMBTQI jogok az emberi jogok kiemelten fontos részét képezik.

Hollandiában a házassági egyenlőség 20 évvel ezelőtt valósult meg. Olvasóink java vagy még meg sem született akkor, vagy nem emlékszik, vagy nem tudta részleteiben nyomon követni ezt a folyamatot. Mik voltak a történelmi győzelemhez vezető út fő lépései?

RVH: Örömteli meglepetés volt számomra, hogy megtörtént. A harmincas éveim elején jártam akkor. Nagyon sokat segített az, hogy lehetővé vált a polgári házasságkötés. Ez ugyanis azt jelentette, hogy nem volt szükség az egyház papírjára. Természetesen az egyházaknak is lehetőségük van azonos nemű párokat összeadni, de az állam nem kötelezi rá őket. Az egész arról szólt, hogy a törvény előtt legyünk egyenlőek és nem vált morális kérdéssé az ügy. Nem lett ráerőltetve az egyházakra és senki másra sem, aki nem akarta.

A jelenbe tekintve az emancipáció egy egészen más állomásánál járunk. Másként volt a nyolcvanas években, amikor dolgozni kezdtem. A homoszexualitás sokak által elfogadott volt, de kevésbé volt ismert, és ha beszéltél róla, az emberek nagyobb eséllyel lepődtek meg. Oly rövid idő alatt oly sokat fejlődtek a dolgok.

Hadd mondjak egy példát. 13 éves koromban már tudtam, hogy meleg vagyok, és felnőve el is fogadtam a tényt, hogy ebből kifolyólag valószínűleg soha nem lesznek gyerekeim. Másrészt ma már ha meleg vagy és fiatal, léphetsz azzal a gondolattal a felnőttkorba, hogy lehetnek majd gyerekeid. De az én fiatalságom egy olyan periódusba esett, amikor ez elképzelhetetlen volt.

Augusztus végén lenne négy éve, hogy Budapesten állomásozik. Felidézné, milyen gondolatokkal érkezett meg annak idején?

RVH: Hollandiában a nagyköveti pozíciókra jelentkezni lehet, tehát nem küldenek olyan helyre, ahová nem akarsz menni. Én Magyarországot választottam, és egy jó adag kíváncsisággal érkeztem. Először 1985-ben jártam itt és akkoriban az ország még a Szovjetuniónak volt egyfajta „gyarmata”. Később nagyon motivált, hogy a hazáink közötti kétoldalú megállapodásokon dolgozzak annak érdekében, hogy Magyarország demokráciává váljon, NATO- és végül EU-tagállam legyen.

Érkezésemkor tudtam, hogy vannak véleménykülönbségek. Nagyon érdekes volt olyan témákon együtt dolgozni, ahol egyetértés van, például a klímaváltozás elleni küzdelem – de volt egyet nem értés is. Természetesen tűnhet úgy, hogy sok mindenben nem értünk egyet, de az Európai Unió mindig a párbeszédről szól. Foglalkoznunk kell ezekkel a témákkal.

Sajátos magyar jelenség, hogy a Fidesz több mint egy évtizede az Európai Unió egyik legnépszerűbb pártja. Nincs még egy olyan párt, amely sorozatosan a parlamenti helyek kétharmadát megszerzi. Ez hatalmas felelősséggel jár és természetesen kérdéseket vet fel.

Az ellenzék széttöredezettsége szintén érdekes jelenség. 2017-es érkezésemkor meglepett, mennyire nem egységesek. Úgy gondolom, a kormányzás a különböző erők versengéséről szól, úgyhogy remek, ha egy országnak erős kormánya van, de az is fontos, hogy szervezett ellenzéke legyen. Mark Rutte ugyanannyi ideje miniszterelnök, mint Orbán Viktor, de mindig különböző koalíciók között kell manővereznie, mivel az ellenzék is erős, és olykor bizony ők győznek.

Melyek voltak nagyköveti időszakának legbüszkébb pillanatai?

RVH: Olyan sok van! Nagyon büszke vagyok a kapcsolati hálóra, amelyet kiépítettem a magyar emberekkel bal- és jobboldalról, déltől északig, városiakkal és falun élőkkel egyaránt. Azt is gondolom, hogy óriási eredmény – különösen a Brexit, a COVID és a gazdasági felépülés fényében –, hogy az Európai Unió a mai napig jó döntéseket hoz. Mind a magyarok, mind a hollandok büszkék lehetnek rá, hogy az Európai Unió keretein belül együtt dolgoznak és ilyen bölcs döntéseket hoznak.

Büszke vagyok nagykövetségi munkatársaimra is, akik fantasztikus munkát végeztek és minden támogatást megkaptam tőlük, amire szükségem volt. Voltak nehéz időszakok, de erősebben és még egységesebben jöttünk ki belőlük.

Hogyan befolyásolta mindennapi munkájukat a járvány?

RVH: 2020 márciusától 2021 júniusáig otthonról dolgoztunk. Azóta pedig két csoportra osztva felváltva járunk be az irodába; szerencsére már mindenkit beoltottak. Őszintén szólva, képernyő előtt dolgozni nagyon unalmas tud lenni, úgyhogy sokat sétáltunk a városban és igyekeztünk azért személyesen is találkozni.

Bárki beismerné, hogy végső soron diplomáciai munkát nem jó otthonról végezni, mert a személyes találkozások segítik a konszenzus kialakítását. Ezért is nagyon fontos, hogy az Európai Unió tagállamai végső soron megoldásra jutottak, még akkor is, ha azt hosszas tárgyalások előzték meg.

A járvány alatt megragadtam a lehetőséget és két lábon felfedeztem Magyarországot. Kirándultam Pécsett, a Mecsekben, a Badacsony környékén és a Mátrában. Inspirálóak voltak ezek az utazások. Mindenhol tiszteletet és vendégszeretetet tapasztaltam a magyar emberek részéről.

Természetesen a koromból és munkámból kifolyólag nem feltétlenül vettem aktívan részt az éjszakai életben, de alkalmanként kiültem a Why Not teraszára és sok új barátom lett, ami rengeteget adott az életemhez.

Van-e búcsúüzenete a magyar LMBTQI közösség számára?

RVH: Fontos hallatni a hangotokat, láthatónak maradni, de azt is javaslom, hogy keressétek az együttműködést, mert ha nyomást tapasztaltok, fontos párbeszédet kezdeményezni egymással. Végül pedig, egységes hangon szólaljatok meg!

Egy ország kormányzásának művészete arról szól, hogy biztosítjuk, minden állampolgárt egyforma tisztelettel kezelünk. Nemcsak a törvény előtti egyenlőségről szól, hanem a tiszteletről és annak terjesztéséről is. A magyar LMBTQI emberek fontos szerepet töltenek be a társadalomban. Fontos, hogy felnőve büszkék legyenek az országukra.

WK: Annyit tennék hozzá, hogy az európai szintű vita a pedofilellenes törvényről megmutatta, hogy hatalmas nemzetközi támogatás áll a magyar LMBTQI közösség mögött. Számos európai ország kiáll mellettük. Fontos, hogy az emberek tudják, támogatják őket. Tekintsenek erre az én beköszönő üzenetemként. Örömmel leszek az egyik szövetségesük.

René, mi a következő nagy kaland az életében?

RVH: Visszaköltözöm Hollandiába és hivatalos fejlesztési támogatásokon fogok dolgozni. A kulcsszavak a befogadó, a zöld és a növekedés. Befogadó, mert a harmadik világbeli országokra koncentrál, zöld, mert a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt és a klímaváltozás ellen küzd, és növekedő, mert az élelmiszerbiztonságot, a felelős bányászatot és a vízhigiéniát fejleszti. Sok új dolgot kell tanulnom, de inspirált és eltökélt vagyok, hogy a klímaváltozás ellen küzdjek.

Waliduda Dániel

Instagram: @waliduda