A Lola egy klasszikus road movie, ahol a két, nagyon eltérő személyiségű szereplő együtt indul útnak, és ezalatt kénytelenek elviselni a másik társaságát. Az utazás során jobban megismerik egymást, és talán közelebb is kerülnek egymáshoz – mind érzelmileg, mind gondolkozásmódban.
Mi történne, ha kiderülne, hogy a gyereked… – tesszük fel magunknak vagy másoknak a kérdést, a válaszok pedig nagyon különbözőek. Persze, könnyű úgy elfogadásról és megértésről beszélni, ha a válaszadás pillanatában nem vagyunk érdekeltek a dologban, vagy legalábbis nem tudunk róla.
A 18 éves transznemű Loraine (Mya Bollaers) egy otthonban él, amióta apjával (Benoit Magimel – A zongoratanárnő, Apró kis hazugságok, Együtt megyünk) teljesen elmérgesedett a viszonya. Amikor anyja meghal, hazalátogat, de a – véletlenül vagy szándékosan – rosszul átadott információk miatt lekési a temetést, ezért újra konfrontálódnak. Apja, Philippe elhunyt felesége utolsó kívánságnak eleget téve a tengerparton szeretné szétszórni a hamvakat, de Loraine, vagyis Lola megszerzi az urnát, így kénytelenek együtt utazni. Lolának öt hete van összeszedni az ötezer eurós önrészt a nemi megerősítő műtéthez (ötszázat már sikerült), és nem tudja, hogy anyjának köszönhetően az összeg rendelkezésre áll, ám a borítékra apja rátalált és magánál tartja.
A kényszerű együttlét alkalmat ad arra, hogy meghallgassák egymást és végre kimondják azt, ami régóta bántja őket. Ne felejtsük el, szülőről és gyermekéről van szó, olyanokról, akik 18 éve menekülnek a valóság elől. Lola több alkalommal meg akar szökni, és apja autójában is kárt tesz, akit teljesen kiakaszt a nőies viselkedés és öltözék. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az utazás szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen egyfajta belső utazásként is felfoghatjuk.
A tengerpartra vezető úton mindkét fél kinyilatkoztat, így azt is megtudhatjuk, hogy mit kellett a szülőknek átélniük, amiért fiúk egyik napról a másikra megváltozott, amiért az emberek összesúgtak a hátuk mögött, amiért Loraine-t a többiek kínozták, de legfőképpen amiatt, mert magukat okolták mindenért. Szülőként úgy gondolták, a gyerek majd kinövi, később pedig a kamaszkori lázadás számlájára írták az egészet. Hogy az anya betegségének és halálának Lola transzneműségéhez van inkább köze, vagy ahhoz, hogy kénytelen volt titokban találkozni a gyermekével és pénzt gyűjteni a műtétre, minderről egészen eltérően vélekednek – talán ez a trauma az, amit elsőként kell feldolgozni és tisztázni. A sok vita és veszekedés mellett nem véletlenül azok a legszebb pillanatok, ahol Lola szabadon és őszintén lehet az, aki lenni szeretne, de ezt nagyon gyakran óvatosan teszi, a szeme sarkából a környezetét figyelve.
Philippe semmi mást nem szeretne, mint megérteni ezt az egészet, és leginkább azon aggódik, hogy Lola túl korán hoz meg egy olyan döntést, ami az egész további életére kihat. Látja, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, és Lola nem érzi jól magát a testében, mint ahogy azt is, mennyire nehéz visszatérnie gyerekkora színterére, ahol kinevették, kiközösítették, testileg és lelkileg bántalmazták. Egyrészről ott van a féltés, az aggodalom, hiszen ismeri a múltat, a jelent, és bár egy elfogadó társadalomban élnek, azt is tudja, mi vár Lolára a jövőben, másrészt megvan benne a szégyenérzet, amiért szülőként kudarcot vallott, és ez férfiúi önbecsülésének sem tesz jót. Régi adósságot törlesztenek egymás felé ezzel az úttal, de éppen ezért, a késői találkozás és a közösen eltöltött kevés idő miatt nehéz az elfogadás, a másiknak és saját maguknak történő megbocsátás is.
Lurent Micheli forgatókönyvíró-rendező kellő érzékenységgel nyúlt a témához, ez a második nagyjátékfilmje LMBTQ témában, igaz, az 2016-os Even Lovers Get the Blues csak fesztiválokra jutott el és lemezen jelent meg. Tagadhatatlan a rövidfilmes múlt és az, hogy elsősorban színészként tevékenykedik, és itt elsősorban nem a bizonytalanságra, hanem a bátortalanságra gondolok. Nem kockáztat, hagyományos eszközökkel, hagyományos módon dolgozik, a lassan kibontakozó cselekménynek nincsenek nagy magasságai és mélységei, de a témaválasztás és annak kibeszélése miatt filmje mégis szórakoztató és elgondolkodtató tud lenni.
A Lolát 2019-ben mutatták be Franciaországban, majd a világ számos fesztiválját megjárva a koronavírus-járvány miatt főként az interneten vált elérhetővé, nálunk az HBO GO vette fel a kínálatába. Hazájában 7 Magritte-jelölésből a legígéretesebb színésznő és a legjobb díszlet kategóriákban elnyerte a díjat, emellett belga alkotásként elsősorban a franciáknál (Golden Ibis, Cinevox, Lumiéres, Angouléme) ért el szép sikereket. Jelölték a legjobb külföldi filmnek járó César-díjra, a párizsi Chérise-Chéris LMBT filmfesztiválon a legjobb filmnek járó díjra, (és hogy a nemzetközi porond se maradjon ki) Haifában pedig a legjobb nemzetközi filmnek járó Carmel-díjra jelölték. Ha még több információra van szükségünk, résen kell lennünk, mert Lola címmel az utóbbi időben több más alkotás is megjelent és ezeket szinte minden ismertebb filmes oldal összekeveri.
Hujber Ádám
Elérhető az HBO GO kínálatában. Próbáld ki hűségidő nélkül!
