Nagyvilág

Az első meleg görög kormánytagot korábban lebeszélték róla, hogy hivatalért induljon

A Thomas Reuters Foundationnek adott interjút Nikólasz Jatromanolákisz, a görög kulturális tárca miniszterhelyettese. A beszélgetés apropóját részben az adta, hogy a 44 éves férfi az első nyíltan meleg tagja a mediterrán ország kormányának.

Jatromanolákisz elmesélte, hogy egész felnőtt életében küzdenie kellett a homofóbiával. Az amerikai Harvardon végzett politikust többen is igyekeztek lebeszélni róla, hogy választott, vagy kinevezésen alapuló állami pozícióra törekedjen, köszönhetően a „profiljának”.

Ezek az emberek úgy gondolták, hogy a legtöbb, amit elérhet, egy politikai tanácsadó pozíció. Ma már egyértelmű, hogy tévedtek.

 

Nikólasz Jatromanolákisz

Minden LMBTQ ember életében adódik periódus, amikor olyan környezetben kell dolgoznia, amely nem támogatja és nem érti, ki is ő valójában” – a férfi hozzátette, hogy volt, amikor élő televízióadásban fojtották bele a szót és rendszeresen kapott lenéző tekinteteket, szánakozó mosolyt politikai pályája során. Az is többször előfordult, hogy LMBTQ aktivistaként utaltak rá, csak azért, mert az LMBTQ jogokról mert beszélni.

Nem szabad, hogy ez kizökkentsen, hiszen a te életedről van szó és azt kell tenned, amit helyesnek ítélsz.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin