A koreai krónikákból szinte teljesen hiányoznak az azonos nemű szerelemről szóló akár irodalmi, akár történelmi feljegyzések. (Hasonló példáért persze nem kell nagyon messzire mennünk, hiszen nálunk is ez a helyzet.) Pedig a távol-keleti remetekirályság régóta fennáll, a hagyomány szerint idén október harmadikán ünnepelte 4353. születésnapját. Könnyű belátni, hogy az kizárt, hogy ennyi, ráadásul meglehetősen zavaros évszázad alatt ne akadtak volna saját nemükhöz vonzódó történelmi személyek az egész országban.
A kevés fennmaradt feljegyzések egyike a Silla királyság harminchatodik uralkodójához kötődik. A 13. században írt Szamguk jusza, azaz A három királyság emlékezete című könyvben található a legelső említés olyan férfiról, aki a saját neméhez vonzódott. Silla idején a Koreai-félszigeten három királyság létezett, amik különböző felállásban évszázadokon át hadakoztak egymással. A középső Silla- vagy virágzó Silla-kor néven ismert időszak utolsó királya volt Hjegong, aki apja halála után, nyolc éves korában került trónra 765-ben. A királyi hatalom ekkorra végzetesen meggyengült, a nemesség tagjai összeesküvéseket és fegyveres felkeléseket szerveztek az uralkodóház ellen, Hjegong idejére pedig már szinte névlegessé vált a király hatalma. A fiatalon trónra került uralkodót ráadásul alkalmatlannak tartották túlzott nőiessége miatt, „aki külsőre ugyan férfi, de természetére nézve nő”. Egy hosszan tartó polgárháború során a palotát megrohamozó felkelők megölték „a férfiak társaságát szerető”, akkor 22 éves királyt, mert a lázadó urak nem tudták elfogadni a nőiességét. Mai szemmel nézve a női ruhákat viselő Hjegong akár a transzneműség első koreai hivatkozása is lehetne, az utalást mégis inkább úgy értelmezik a történészek, hogy a király a saját neméhez vonzódott.
Szintén a Szamguk juszában szerepel több történet is egy fiatal buddhista szerzetesről, a 8. század végén élt Mjodzsongról. Nem csupán számos férfi arisztokrata kereste a kegyeit és szerette, de még a kínai császár is. Bár a szerzetesről szóló részleteket nem tartják hitelesnek, a történetek léte is mutatja, hogy a férfiak közötti szexuális vonzalom előfordulása nem számított rendkívülinek. Olyannyira nem, hogy Silla idején létezett a hvarang, azaz a viráglovagok intézménye. Az állam a nemesi családok fiaiból egy elit katonai egységet hozott létre, és az együtt harcoló lovagok között bizony előfordultak azonos nemű szexuális kapcsolatok.
Évszázadokkal később, a már egyesített félszigeten az a Korjo-dinasztia uralkodott, amelynek nevéből, illetve az azonos nevű királyságból ered a mai Korea elnevezés is. Az 1351 és 1374 között uralkodó Kongmin, a dinasztia egyik utolsó királya nem fordult a férfiak felé egészen addig, amíg szülés közben meg nem halt a felesége. Onnantól kezdve azonban a fiatal fiúk társaságát kereste, a krónikák név szerint többüket fel is sorolják. Kongmin elhanyagolta az államügyeket, a festészetnek és a buddhizmusnak élt, és évekkel később még egy olyan hivatalt is felállított, amelynek egyetlen feladat volt: felkutatni számára a szépséges fiatal fiúkat. Pár éve Kongmin személyét az Egy fagyott virág című grandiózus történelmi filmben is megidézték, a testőrébe szerelmes király története a Humen Fesztiválon is látható volt. A Korjo-dinasztia idején egyébként a férfiak közötti kapcsolatot diszkréten „a sárkány és a Nap” formában írták körül, lévén mindkettő férfi szimbólumnak számít.
A Csoszon-dinasztia (1392–1910) udvari krónikáiban találni példát leszbikus nőkre is. Az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő király, a koreai ábécét, a hangult megalkotó Nagy Szedzsong 1436. október 24-én összehívta a minisztertanácsot azzal a céllal, hogy megvitassák a szóbeszédet, miszerint menye a szolgálóleányával bújt ágyba. Miután a pletykák állítólag beigazolódtak, a miniszterek azt tanácsolták, hogy az uralkodó fossza meg nemesi rangjától a menyét, hogy ezzel megvédje a királyi ház becsületét. Arra jutottak azonban, hogy az igazság ténye foltot ejtene a család méltóságán, ezért a főminiszter kapta a feladatot, hogy ürügyet találjon a nő eltávolítására. Az udvari méltóság végül kijelentette, hogy a király menyét ki kell utasítani a palotából, mert olyan jellegű jellemhibái vannak, mint a gyakori hazudozás és a rendkívüli féltékenység.
A történelmi feljegyzésekben csupán az uralkodó osztály viselt dolgai jelennek meg, az azonos nemű kapcsolatok pedig ritkán és akkor is csak nagyon óvatosan. Nem úgy a koreai folklórban, amelyben számos történet szól férfiak közötti szeretkezésekről, és amelyek bizony egyáltalán nem finomkodnak – ahogy a Csoszon-dinasztia idején az utazó komédiások társulatai sem. A férfi színészekből álló namszadangokat is úgy ismerték, hogy tagjaik nem csupán egymással létesítettek szexuális kapcsolatot, de férfi prostituáltként is működtek. A 2005-ben készült A király és a komédiás című film is egy ilyen társulatról szól, melynek egyik tagján még az uralkodónak is megakad a szeme. A dráma akkora sikert aratott, hogy a mai napig a tíz legnagyobb bevételt elérő mozifilmnek számít Dél-Koreában.
