„Aki egy kisebbségi identitással születik, annak küzdenie kell azért, hogy a többségi társadalmi térben éljen”

Interjú Rózsa Krisztiánnal kisebbségi stresszről és szociális kontrollról

Rózsa Krisztián eredetileg közgazdász diplomát szerzett, de ezt követően a pszichológia lett a szenvedélye és a munkája is. Párjával és két gyermekükkel 6 éve élnek Norvégiában. Jelenleg a bevándorló LMBTQ emberek vizsgálatával és segítésével foglalkozik családi, egyéni és csoportos terápiák segítségével.

Mesélj egy kicsit magadról és a kiköltözésetekről!

Már korán felmerült bennünk a gondolat, hogy gyereket szeretnénk, el is indítottuk az örökbefogadást még itt Magyarországon. Miután a páromat a munkája miatt Norvégiába helyezték, természetesen az egész család kiköltözött. A változás nem ért minket sokként, éltünk már külföldön korábban is, és terveztük is, hogy akár gyerekekkel is élnénk külföldön.

Sokan kérdezik tőled bizonyára, hogy jobb-e külföldön melegként élni, mint itthon, és ha igen, miért?

Nekünk igazából mindegy volt, hogy itthon vagy külföldön élünk-e. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert itthon is egy védett környezetben éltünk, a családunk teljesen elfogadott minket. Nem voltunk tehát kényszerhelyzetben, amikor a sors úgy hozta, hogy költözünk, de egyértelműen könnyebb kint gyereket nevelni. Úgy gondolom, hogy Norvégia nemcsak az LMBTQ emberek, hanem mindenki számára a világ egyik legjobb helye, különösen a család és a munka szempontjából. Komolyan veszik a családot, nem kell munkahelyi szinten attól tartani, hogy nem jutsz előrébb, vagy valamilyen hátrány ér családos emberként. Nagyon jó a home office rendszerük, illetve nagyon rugalmasak a munkaidő tekintetében. Nem csinálnak problémát abból, ha a gyereket a szünetben a munkahelyre viszed, vagy ha valamiért el kell menned napközben.

Norvégiában az a nagyon jó, hogy mindenki pozitív alapokról indul, amit aztán a viselkedésével, munkamoráljával tud valaki negatívvá formálni, nem kell bizonyítani, „megdolgozni” a megbecsülésért. Az emberek bíznak egymásban. A családunk most itt kint karácsonyozott velünk, és meglepődve tapasztalták, hogy a karácsonyfaárusnál a fák itt nincsenek leláncolva még zárás után sem. Ha nyitvatartási időn kívül akarsz fát venni, nyugodtan elviheted az árut, az árát meg elutalod. Sok ilyen kisebb gesztus van itt, ami miatt a mindennapi élet meglehetősen kellemes.

És persze amit még muszáj megemlíteni, hogy itt szivárványcsaládban élve nem kell naponta küzdeni vagy bizonygatni, hogy család vagyunk. Jogi akadályok sincsenek, egy gyereknek lehet két azonos nemű szülője, nincs fiktív anya meg fiktív apa az anyakönyveken, nem kell lépten-nyomon elmagyarázni a hivatalokban, iskolában, kik vagyunk vagy hogyan is működik egy szivárványcsalád. És ezzel együtt társadalmi szinten is sokkal nagyobb a nyitottság. Természetesen itt se tökéletes minden, de LMBTQ jogokban és társadalmi elfogadottságban jó pár évtizeddel jár előrébb ez az ország.

Beszélgessünk kicsit az LMBTQ tevékenységedről! Pszichológusként mivel foglalkoztál itthon és mivel foglalkozol most?

Magyarországon elsősorban affirmatív (vagy más néven megerősítő) terápiával foglalkoztam. Ennek az irányzatnak a központi témája az LMBTQ identitás megerősítése, illetve a kliens segítése az önelfogadása útján. A terápia során egyéni, családi és társadalmi szinten is foglalkozunk a melegséggel, feltárjuk az esetleges szégyen és önelfogadás hiányának családi és társadalmi okait. Tehát amellett, hogy egyszerre erősítjük a klienst, azokat a társadalmi viszonyokat is elemezzük, amelyek megnehezítik az önelfogadást. Ez az irányzat akkoriban kezdett elterjedni a pszichológián belül Magyarországon, amikor én is elkezdtem foglalkozni vele, és nagyon izgalmas volt részt venni ennek elterjesztésében, konferenciákra járni, kutatni, írni róla. Természetesen emiatt nagyon furcsa volt otthagyni, és máig úgy gondolom, hogy nagyon kiváltságosnak érezhetem magam, hogy egy lelkes és jó csapattal dolgozhattam ezen a területen.

Amikor kijöttünk, a Vöröskeresztnél kezdtem el dolgozni önkéntesként, egy év után pedig a mostani munkahelyemre kerültem. Öt éve vagyok itt, a cégünk (egy civil szervezet) profilja az LMBTQ bevándorlók, menekültek helyzetének segítése. Ezen belül vannak közvetlenül a bevándorlókat segítő tevékenységek, például tanácsadás, workshopok vagy terápiák, de dolgozunk társadalmi szinten is, kutatásokat végzünk és segítünk, valamint a bevándorlókkal kapcsolatba kerülő, leginkább állami cégek munkáját segítjük tanácsadással, képzésekkel. A kisebbségi stressz, az antidiszkrimináció, a családon belüli erőszak, a szociális kontroll mind a kutatásaink tárgyát képezik. Emellett jelentéseket is írunk és segítjük az ezzel foglalkozó munkacsoportok munkáját, akik a jogszabályalkotásban és -módosításokban játszanak szerepet. Mi a legfontosabb célunk? Természetesen az életminőségük javítása. Fontos megemlíteni, hogy nemcsak a frissen érkezett, hanem a második és harmadik generációs bevándorlókkal is foglalkozunk.

Miért tartjátok ezt különösen fontosnak?

Az interszekcionalitás ismert társadalomelméleti, szociálpszichológiai jelenség. Amennyiben valaki egy kisebbségi identitással születik, sokszor küzdenie kell azért, hogy a többségi társadalom által létrehozott társadalmi térben éljen.

Ha valaki még több ilyen identitást hordoz, egyre többféle módon kell ezt tennie, egyre több fronton fog a társadalmi egyenlőtlenségekkel szembesülni. Ez a szemlélet fontos annak megértésében, hogy a társadalomban elfoglalt helyünk, amit egy-egy identitásunk nagyban befolyásol, hogyan járul hozzá a pszichés egészségünkhöz. Tegyük fel például, hogy valaki nemcsak LMBTQ személy, hanem mondjuk halláskárosult és még menekült is – máris hármas kisebbségi identitással rendelkezik, és a pszichés egészsége szempontjából mindháromnak egyszerre lesz jelentősége. Ezeket az identitásokat nem lehet külön-külön kezelni.

Láthatóak most változások a pszichológiában akár itthon, akár globális szinten?

Én a norvég helyzetről tudok most mesélni. Nagyon érdekes ezzel a területtel foglalkozni, a bevándorlás, a többszörös identitások és a társadalmi hierarchikus egyenlőtlenségek okozta kisebbségi stressz kérdése viszonylag új területnek számítanak a pszichológián belül. Amit a melegség pszichológiájáról tudunk, azt amerikai vagy fejlett nyugati országok kutatásai alapján tudjuk. Emiatt viszont az ottani tudást nem lehet egy az egyben átemelni a mostani munkámba. Az európai társadalom alapvetően individualista, míg a közel-keleti és távol-keleti szemlélet közösségi, azaz gyökeresen eltér a miénktől, csak hogy egy példát említsek. A bevándorlók pedig ilyen kulturális és vallási hátterrel rendelkező országokból érkeznek, ezért is lehet különösen nehéz (vagy máshogy nehéz) számukra a másságuk elfogadtatása, vagy akár a coming out megvalósítása. Azok a megoldások, amiket a mainstream pszichológia alapján ismerünk, esetükben sokszor emiatt egyáltalán nem működnek. Ezért is különösen érdekes egy ilyen területen dolgozni, mi is folyamatosan fejlődünk, tanulunk a munkánk során.

De hogy egy negatívumot is említsünk, bár meglepő talán, de sajnos Norvégiában is felütötte a fejét az amerikai keresztény kulturális közegben divatos és gyakori „reparatív (a szexuális orientáció megváltoztatását célzó) terápia”, amely egyáltalán nem kedvező, és ami ellen szintén igyekszünk harcolni, elérni azt, hogy ezek teljeskörűen betiltásra kerüljenek kormányzati szinten. Reméljük, sikerrel járunk. A civil szféra nagyon jól működik itt, természetesen előfordul, hogy nagyon rövid időt hagynak véleményezésre, javaslattételre, de ez nem gyakori. Nagyon fontos, hogy itt a véleményünket nem kritikaként, hanem javító szándékként fogja fel a kormányzat, ami természetesen kitűnő együttműködéshez vezet. A helyi bevándorlási hivatallal is nagyon jó a kommunikáció, igyekszünk mi is segíteni őket abban, hogy az LMBTQ személyek menekültügyi eljárásai során olyan szavahihetőségi vizsgálatokat alkalmazzanak, amelyben jobban megjelenik az interkulturális szemlélet. Sajnos még mindig gyakori, hogy a melegség klasszikus, nyugati narratíváját vagy élettörténetét kérik számon a menedékkérőkön, pedig tudjuk már régóta, hogy a nemi és szexuális kisebbségek közössége rendkívül sokszínű, nehéz sablonkérdések alapján megítélni, hogy valaki meleg-e vagy nem.

Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett