A Magyarországon élő Peter Strickland nem csak az év egyik legjobb filmjét forgatta le a The Duke of Burgundy képében a Bükkben és Sopronban egy halom magyar közreműködésével – Cseh Renátó volt a művészeti vezető, Andrea Flesch a kosztümökért felelt, Kemény Ildikó producer volt, Fekete Mátyás pedig a vágó – de az egyik legtanulságosabbat is. Egy néhol abszurd, néhol utópikus világban ismerjük meg Cynthia és Evelyn néhol abszurd, néhol utópikus szerelmét, amiben a szado-mazo szolga és szolgáló felosztás folyamatosan bomlik fel és épül fel újra, néhol a párnák között, néha érzelmeikben, sőt, néha társadalmi életükben. A főszereplővel, Sidse Babett Knudsennel szerepéről, Cynthiáról, a ruhákról, a különleges világról és arról beszélgettünk, hogy miért is nem nevezhető e kapcsolat szigorúan leszbikusnak… A The Duke of Burgundy már a mozikban!
Féltél ettől a szereptől? Mégiscsak kockázatosnak hathat elsőre egy leszbikus nő eljátszása, aki ráadásul egy szado-mazo kapcsolatban él…
Nem féltem a szereptől. Nagyon fontos tudni, hogy mit akar a rendező a szereptől. Ha ezzel a karakterrel tiszteletlen lett volna, vagy az lett volna a cél, hogy kinevettesse, akkor nem vállaltam volna el. Ez egy nagyon törékeny karakter. Ezért is volt fontos találkoznom Peterrel [Peter Strickland – a rendező], hogy megtudjam, ő hogyan tekint erre a történetre. Ha cinikus lett volna, akkor abszolút nem vágytam volna rá. A szerepemet amúgy nem úgy látom, mint egy leszbikus nő. Cynthiát szimplán egy idősebb személyként látom egy párkapcsolatban, ami jelen esetben egy szado-mazo kapcsolat.
„A szerepemet amúgy nem úgy látom, mint egy leszbikus nő. Cynthiát szimplán egy idősebb személyként látom egy párkapcsolatban, ami jelen esetben egy szado-mazo kapcsolat.”
A film körüli kommunikációban nagyon sokat beszélnek a ruhákról, ha pedig az ember megnézi a filmet, rá is jön, hogy miért. Segítettek a ruhák abban, hogy jobban azonosulj a szereppel?
Teljesen. Nagyon fontos szerep jut a ruháknak. Ennek a filmnek a munkálatai közben éltem át életem leghosszabb ruhapróbáját. Az első nap 8 órán át próbáltam ruhákat. Nem hangzik kemény munkának, de igencsak kemény munka. A tervező Andrea [Andrea Flesch – a szerk.] egy igazi kis angyal volt. Úgy érezted magam mintha egy angyal kezében lennék. Nagyon ráérzett arra, hogy ki vagyok, milyen vagyok és mit akarok, teljes volt az összhang. Néha mikor stylistokkal dolgozol, meg akarják mondani, hogy mit akarsz érezni. „Nem, nem, ez neked tetszik igazából, hidd el, ezért és ezért.” Itt nem volt olyan szituáció, hogy szerettem volna valamit, de ezért és ezért nem lehetett. Nem volt az a manipulatív szarság, ami szokott lenni. Andrea szimplán briliáns volt, ahogyan az egész munkafolyamat is.
„Ennek a filmnek a munkálatai közben éltem át életem leghosszabb ruhapróbáját.”
Nem igazán volt időtök a másik színésznővel megismerni egymást, holott a vásznon elég intim viszony van köztetek. Ez nagy hátrány volt?
Ha kellett volna még ismerkedésre idő, kerítettünk volna rá. Az első találkozás szerintem még csak nem is volt hasznos. Nem adott semmit a filmhez vagy a szerephez. Ebben a filmben különböző univerzumok találkoznak, így talán nem is jelentett problémát az, hogy annyira nem ismertük egymást. Nem mindig van szükség egy szoros ismertségre, ez nagyban függ az emberektől, a filmtől, hogy mennyi és milyen kommunikáció volt benne.
A film egy olyan világban játszódik, ahol csak nők vannak, és minden nők irányítanak. Mindenki leszbikus. Sokan tartják egyfajta feminista világnak. Inspiráló volt ez nőként?
Nem így gondolok rá, mint egy feminista világra. Inkább, mint egy nemek nélküli világra. Egy teljesen mű leképzése a valóságnak. Nincs ideje és helye, nincsenek benne gyerekek se nemek. Tetszett, ahogy Peter mondta egyszer, hogy kitalálhatunk ezeknek a nőknek szakmát, de hasznos lenne az? Nem? Akkor kuka. Olyan volt a forgatás és az alkotás, mintha minden olyan réteget szép lassan lehámoztunk volna a sztoriról, ami bármilyen szinten is felesleges. Sokszor akarunk elmesélni egy történetet, de aztán annyira ragaszkodunk ahhoz, hogy valósághű legyen, hogy aztán a nagy törekvés a realizmusra eltereli a figyelmet a mondanivalónkról. Tetszett, hogy ebben a filmben ez nem így működött. Elmegyünk abba a világba, elmeséljük a sztorit és termetünk egy esszenciát. És ezáltal elérjük azt, hogy mindenkinek könnyebb legyen a saját valóságát belehelyezni a dologba.
„Sokszor akarunk elmesélni egy történetet, de aztán annyira ragaszkodunk ahhoz, hogy valósághű legyen, hogy aztán a nagy törekvés a realizmusra eltereli a figyelmet a mondanivalónkról.”
Mint már mondtam erre a kapcsolatra nem gondolok egy homoszexuális kapcsolatként. Inkább idősebb vagyok benne, tapasztaltabb, nekem kell megbocsátanom, és nekem kell türelmesebbnek lennem. És ez volt ennek a filmnek a lényege, a párkapcsolatok ilyen megidézése. A legviccesebb rész a filmben pont arról szól, hogy mindenki tudja, hogy milyen az, amikor vágysz valamire, de nem mered kérni, mert tudod, ha úgy kapod meg, hogy kéred, az már más lesz. Nem az igazi. Ez a pszichológia fontos benne. Nem az, hogy melegek-e vagy sem.
Mindenki elfogad mindenkit, mindenki szép… Tombol a szexuális szabadság. De valahol abszurd is ez az egész világ, ami néha ennek ellenére utópiának hat. De mégis, beszélhetünk utópiáról ez
Nem, nem hinném. Vicces, hogy pont a szexuális szabadságot emelgeted. Mert erre még egyáltalán nem gondoltam. De nem látom utópiának, hiszen ugyanez a kapcsolat létezhetne Koppenhágában, USA-ban, de itt, Magyarországon is. Itt csupán ebbe a bizonyos világba lett elhelyezve.
„Mindenki tudja, hogy milyen az, amikor vágysz valamire, de nem mered kérni, mert tudod, ha úgy kapod meg, hogy kéred, az már más lesz.”
Gyönyörű helyeken forgattatok, a Bükkben és Sopronban. Nem is beszélve a gyönyörű házról. Mennyi inspirációt adott a forgatási helyszín?
Mivel ez egy igencsak vizuális film, a ház, az erdő, a háttér is segít a sztori mesélésében, ahogy Cynthia szobája is. A ház nagyon szép és varázslatos volt, de kurvára ijesztő is, olyan, mint egy rémálom. Ezért nem utópia ez látod. Inkább egy borderline rémálom. De maga az erdő és a helyszín tényleg gyönyörűek voltak.
Mivel szado-mazo sokan emlegetik a film kapcsán a Szürke ötven árnyalatát. Nem dühít ez?
Nem dühít. Kicsit fáraszt persze. De talán még jót is tesz a filmnek reklám szempontból, hiszen több ember beszél róla. A Szürke ötven árnyalatát nem láttam és nem is olvastam, És nem is tervezem egyiket sem, nem igazán érdekel. Láttam a trailerét és hát eléggé más, mint a mi filmünk.
Pedig sokan éppen a leszbikus Szürke ötven árnyalataként beszélnek róla…
Mi, komolyan?
Igen. Pedig abszolút nem az.
Hát nem…
Itt inkább a szerelem a fontos, nem?
Igen. És szerintem még valami másról is szól. Még én sem tudom mi az. De van az az érzésem, hogy ez a szerelmi történet csak egy része az igazi sztorinak. De hogy az mi, az még misztikum számomra, benne van a képekben valahol.
Szerző: Kanicsár Ádám András
