Hírek

Felrobbant az internet a Blue fiúcsapat szépfiújának meleg fotója miatt

Az ezredforduló egyik legfelkapottabb fiúcsapatának számított az angol Blue, és bár még mai is aktívak, a hírnevük azért már nem közelíti meg a 20 évvel ezelőttit.

A csapat egyik tagja, Duncan James (jó ég, mennyien voltunk szerelmesek belé egykor), nemrég megosztott egy cuki fotót a közösségi médiában, amin barátjára, a brazil Rodrigo Reis-re mosolyog, és készül megcsókolni.

Amikor barátot és csókot írunk, akkor azt szó szerint kell érteni. Aki lemaradt volna róla, a most 42 éves James 2009-ben outolt biszexuálisként, majd 2012-ben nézett szembe azzal, hogy valójában meleg. Egy előző kapcsolatából van egy 14 éves lánya, és annak idején a Spice Girls egyik tagjával, Geri Halliwell (férjezett nevén már Horner) énekesnővel is randizott. Erről a GayStarNews-nak így mesélt:

“Volt pár futó randink, de semmi komoly. Aztán elmondtam neki, hogy meleg vagyok. Ő volt az egyik első ember, akinek coming outoltam. Hányan mondhatják el magukról, hogy egy Spice Girlnek outoltak?”

Az énekest most komolyan meglepte, hogy mennyi csodálatos reakció érkezett a fotóra. Még azzal is viccelődött, hogy a sztereotípiák szerint minden fiúcsapatban van egy meleg, és hát tényleg. De arról is beszélt, hogy jóllehet a szórakoztatóiparban ma már nem probléma, de a sportban a mai napig stigmatizál a homoszexualitás. Évekig nem nézett szembe azzal, hogy meleg, mert saját maga számára is nehéz volt a coming out.

“De végre boldog vagyok a bőrömben, és a mellettem lévő pasi miatt büszkén vagyok meleg.”

 

 

Bárcsak már 20 évvel ezelőtt tudtuk volna, hogy meleg! Aki nem ismerős Duncan James és a Blue munkásságával, az alábbi dalban ő énekel majd elsőként:

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin