Számtalan izgalmas feladat találta már meg karrierje során, a legtöbben mégis a tehetségkutatóból ismerik őt és különleges hangját. Hogy zavarja-e mindez? Milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb az évek során? Vásáry André énekessel kitérőkről, csatákról, meggyőzésről, elfogadásról beszélgettünk.
Elsősorban az jut rólad eszembe, hogy mióta berobbantál a köztudatba, sokféle zenei műfajba tettél már kitérőt. Miből fakad ez? Kísérletező típus vagy? Nyughatatlan?
Szeretem a különböző műfajokat. Magánemberként ugyanúgy hallgatok komolyzenét, mint mainstream popot, dance zenét, operettet vagy épp musicalt. Fantasztikus adomány, ha az ember sok mindenben kipróbálhatja magát, de büszke vagyok arra, hogy klasszikus zenei képzést kaptam. Régen, ha túlsúlyba kerültek a komolyzenei fellépések, hiányzott a könnyedebb vonal, és fordítva. Nem akartam egyetlen stílushoz kötődni. Sokáig zavart, hogy amikor ismertté váltam, a popzenészeknek komolyzenész voltam, a komolyzenészek viszont azt mondták, eladtam magam. Valahogy mindig kicsit kívülállónak éreztem magam, de ma már élvezem a sokféleséget. Éppen Michelle Obama életrajzi könyvét olvasom, amiben hasonlóról ír: probléma, ha beskatulyáznak, ha azt mondják, te csak egyféle dologban vagy jó, csak azt csinálhatod. Meg kell adni a döntési lehetőséget, hogy próbálgasd, mi áll jól neked.
Van benned kitörési vágy, hogy a kezdetekben rólad kialakult képet árnyald?
Általános iskolában visszahúzódó gyerek voltam, nem volt sok barátom, a hangom miatt sok bántást elszenvedtem. Amikor gimibe kerültem, valami mélyről jövő, belső meggyőződés azt mondatta velem, én nem leszek áldozat. Már vissza mertem szólni, önmagam tudtam lenni. Azt mondtam magamnak: nekem nincs dolgom azzal, kinek mi a véleménye rólam. Ez persze nem ment egyszerűen, de megkeményítettem magam. Az is irgalmatlan melóba került, amikor először kiálltam a színpadra, mert Magyarországon még újdonság volt, amit képviseltem. Ezt felvállalni, megmutatni kemény csata volt önmagammal is. Rengeteg gyakorlás után mertem csak megtenni. Abban bízom azóta is, hogy ha valamiben munka és őszinteség van, azt az emberek megérzik, rezonál vele a lelkük.
A színházi feladatok szintén némi kitekintést jelentenek az életedben. Hogy jött az első ilyen típusú felkérés?
Szikora János keresett meg pár éve, a Társulat című műsor alapján. A Pesti Színházban rendezett akkor egy Esterházy-darabot, amibe nagy megtiszteltetés volt bekerülni Venczel Vera, Hegedűs D. Géza, Lukács Sándor mellé. Jóval utána jött a Nemzeti Színház ajánlata. Alföldi Róbert Schiller Ármány és szerelem című darabjában egy prózai szerepet alakított át énekes karakterré. Molnár Piroskával, Hollósi Frigyessel, Kulka Jánossal játszhattam. Ismét nagyobb szünet következett, és tavaly keresett meg újra Szikora, hogy játsszam el a székesfehérvári Vörösmarty Színház Chicago-előadásában Mary Sunshine szerepét. A darabon belül ez egy női szerep, de érdekesség, hogy eredetileg is férfi szopránnak írták. Később már nők játszották, majd a 2000-es években újra férfiak. Viszont elvitték a karaktert harsány, travi irányba. Azért vállaltam el a szerepet, mert különleges kihívás, hogy Magyarországon még senki nem énekelte el az eredeti, magas lágéban. Horváth Csaba rendező nem egy ripacs karaktert akart viszontlátni a színpadon, hanem egy hideg, számító dívát. Ebben is különbözik a korábbi előadásoktól ez a feldolgozás.
Érzékeled a színpadról, ha a nézők első reakciója mégis a hátrahőkölés? Ha ők – ellentétben a szándékotokkal – mégis azt látják elsőre, hogy férfiként női ruhában léptél színre?
Úgy érzem, ezzel nem szembesülnek rögtön. Pláne, hogy először egy emelvényen jelenek meg, és ott kezdek el énekelni. Amikor már közelebb vagyok hozzájuk, akkor persze látszik, hogy férfi vagyok. Viszont akkor már nem foglalkoznak vele, viszi őket a szerep és a darab. Egyébként rá kellett jönnöm, hogy nem attól leszel nőies, hogy túljátszod, dobálod magad és törött csuklóval magyarázol. Az apró finomságokra kell odafigyelni: hogyan ül le egy nő, hogyan figyel…
Elképesztő nagy nevekkel léptél már színpadra. Lehetetlen, hogy ne hassanak rád. Mi az, amit továbbviszel tőlük?
Csodálatos kollégákkal volt és van szerencsém dolgozni. A takarásból is szoktam nézni őket, akkor is lehet tőlük tanulni. Ha az ember nagyon figyel, arra is rájön, mennyi mindent nem tud még, és szerényebben áll a dolgokhoz. Bár én alapvetően tépelődő típus vagyok. Felém általában az az instrukció, hogy legyél több, nem az, hogy vegyél vissza.
Nem könnyű profi színházi csapatba, ekkora nevek közé beilleszkedni. Főleg úgy, hogy a te műfajod alapvetően szóló tevékenység. Mennyire könnyen oldódsz?
Ha őszinte akarok lenni, leginkább az önálló koncerteket szeretem. Ennek ellenére nagyon szerettem csapathoz tartozni, a színházi munka azért is hiányzott, mert hosszú évek óta szólista vagyok. Jó ebből kis időre kitörni. Mivel nyitott és toleráns vagyok, azt hiszem, velem sem nehéz együtt dolgozni, hamar elfogadom, amit kérnek tőlem.
Mi van akkor, ha megfordítjuk a helyzetet, és neked kell másokat meggyőzni az igazadról?
2011-ben, az Európai Önkéntesség Évében felkértek, hogy vállaljak rendhagyó énekórákat. Ezek keretében sok minden más is szóba került a fiatalokkal. Gyakran felmerült a bullying, a cikizés. Én senkit sem hatalmas elánnal próbálok meggyőzni, mert az lepattan az emberekről. Érzelmi élményhez próbálom kötni a mondandómat. A gyerekekkel is megpróbáltam visszaidéztetni, milyen volt, amikor őket bántották bármi miatt. Legyen az túlsúly, nemi hovatartozás, vallási felekezet, bőrszín, bármilyen fogyatékosság, nem megfelelő anyagi helyzet. Amikor odalépek hozzájuk, és higgadtan megkérdezem: volt-e az életedben olyan pillanat, hogy igazságtalanul bántottak, rögtön elgondolkodnak. Hiszen mindannyiunk életében volt ilyen. A győzködés legtöbb esetben ellentétes irányba csap át. Ugyanakkor nagyon becsülöm azokat az embereket, akik harcosan kiállnak a véleményükért, és tesznek is érte.
Mik a terveid a közeljövőben?
Nemrég volt egy operapremierem, a Figaro házassága. Szerepelek is az előadásban, emellett átdolgoztam a szövegkönyvet és rendeztem a darabot. Sőt, most először producerként is működtem. Tavasszal megszerzem második diplomámat is. Tanulmányaimat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszakán nappalin kezdtem el, az utolsó évemet azonban időhiány miatt most a Miskolci Egyetemen levelezőn fejezem majd be. Ezután amerikai és kínai turnéra indulok, majd nyáron sok könnyűzenei, filmzenés, operett- és musical-koncertem lesz. Nagyon szeretném végre befejezni az új lemezemet is. A Chicago-ban továbbra is láthatnak a nézők. Nem unatkozom. Talán most már a magánéletre is koncentrálnom kéne, de e tekintetben abban hiszek, hogy úgyis alakul, aminek alakulnia kell.
Fábián Barbara
