A venezuelai származású kortárstánc művész, Roger Mejias 2016-ban költözött Budapestre. A The Grand Hotel Budapest című film varázsolta el elsőként, de csak akkor jött rá, hogy nem egy létező szállodáról szól a film, amikor először járt nálunk – de így is beleszeretett Magyarországba. Imádja nálunk a parkokat, a kerékpárutakat, az állatokat védő jogiszabályokat és a tömegközlekedési rendszerünket. Másrészről néha gondjai támadnak a taxisofőrökkel, és nem tetszik neki, ahogy az elmúlt években sértő jelentést kapott a migráns szó.
Milyen volt az életed, mielőtt Budapestre költöztél?
Mielőtt Budapestre jöttem volna, átlagos egyetemista voltam Venezuelában. Az édesanyámmal és az unokahúgommal éltünk szerény körülmények között. Az édesanyámtól tanultam meg, hogy soha ne adjam fel, és álmodozó vált belőlem. Mindig keményen megdolgozok, hogy elérjem a céljaimat. Menedéket találtam a művészetekben, különösen a táncban. Az életem tele volt hullámvölgyekkel, mielőtt Budapestre költöztem volna, de ez tanított meg arra, hogy kitartó legyek.
Mesélnél egy kicsit a szülővárosodról?
A neve Los Teques, a város gazdag történelemmel bír, imádom a klímáját, a hőmérséklet mindig 16 és 24 fok között van. Lakóinak vicces beceneve is van: a férfiakra azt mondják, Tequeño, a nőkre pedig azt, hogy Tequeña. De a Tequeño egyben egy tradicionális venezuelai étel neve is, az ujjakra hasonlító tésztarudacskákba húst vagy sajtot töltenek.
Mit tudtál Magyarországról, mielőtt megérkeztél volna?
Azt hiszem, középiskolás koromban olvastam valamit az Osztrák–Magyar Monarchiáról, de az önálló Magyarországról nem. Venezuelában láttam a The Grand Hotel Budapest című filmet. Nagyon tetszett, és azt hittem, egy valódi szállodáról szól. Amikor Bécsben jártam, nagyon szerettem volna felfedezni Magyarországot és Budapestet – alig vártam, hogy lássam a filmbéli szállodát, aztán persze rájöttem, hogy nem is létezik és hogy a film helyszíne a fantázia szüleménye.
Mi hozott végül Budapestre?
Venezuela már akkor – és még mindig – totális humanitárius válságba merült, az országot pedig sokan hagyják el a társadalmi, gazdasági vagy a politikai problémák miatt. 2016-ban egy venezuelai kortárstánc társulat tagjaként felléptünk egy salzburgi fesztiválon, és Bécsben is voltak előadásaink. Csak egy hónapig maradtunk volna, de érkezéskor megismerkedtem a szintén venezuelai Nancy Castillóval, akinek táncstúdiója van Bécsben. Jó barátok lettünk, a születésnapomon együtt ebédeltünk, és annak a lehetőségéről beszélgettünk, hogy maradjak tovább Európában, mivel otthon súlyosbodott a helyzet. A segítségével úgy döntöttem, maradok, és Budapestre jöttem, mert művészként remek lehetőségeket nyújtott a munkához és a tanuláshoz. Azóta teljesen beleszerettem az országba, a lakóiba, a kultúrájába, a művészetébe – és a pasijaiba.
Itt élve mik a kedvenceid?
A tömegközlekedési rendszer nagyon jó, különösen Caracas-szal összehasonlítva. Gyakran jár és jó a minősége. A másik az egészségügyi rendszer: jól működik. Szeretem, hogy itt sok a park és a bicikliút. Szeretem, hogy ez egy békés ország, a bűnözési ráta nagyon alacsony, összehasonlítva az otthoni viszonyokkal. Azt is értékelem, hogy az állatok védelmére léteznek jogszabályok. És szeretem a magyar nyelv hangzását.
És mik azok, amiket nem igazán szeretsz?
Nem igazán tetszik, hogy vannak olyan eladók és taxisofőrök, akik ki akarják használni a külföldieket és a turistákat. Amikor rám néznek, tudják, hogy nem vagyok idevalósi és át akarnak verni a megemelt árakkal. Az sem tetszik, hogy a fiatalok és a tinik hatalmas többsége dohányzik. A másik pedig, amit nem szeretek, ahogy a bevándorló szó az elmúlt években sértéssé változott.
Mit gondolsz, mi a legnagyobb különbség a két ország között?
Szeretem a különbözőségeket. Például Venezuelában van tengerpartunk, de itt meg van hó. Magyarországon szeretem, hogy tudok aludni és nem kell a szomszéd zenéjét hallgatni – Venezuelában a szomszédod olyan hangos lehet, amilyen csak akar, és addig, ameddig csak akarja. Venezuelában szeretem, hogy a pillanat hevében meg lehet változtatni a terveket, Magyarországon pedig pont a pontosságot szeretem.
Mit gondolsz Budapest meleg életéről? Részt veszel benne?
Szerintem nagyon fontos kiemelni az LMBTQ közösség erőfeszítéseit, ahogy küzdenek az emberi jogokét és hogy elfogadó legyen a magyar társadalom. Nyíltan meleg vagyok, és soha nem tapasztaltam egyetlen helyzetben sem, hogy megsértettek vagy rosszul bántak volna velem csak mert meleg vagyok – de vannak barátaim, akikkel történt ilyen. Szerintem a budapesti meleg élet egész sokszínű és szórakoztató, de kissé rejtve van. Ami meglepő számomra, hogy nagyon kevés közéleti személy vállalja nyíltan az orientációját – szerintem nekik példaképként kellene szolgálniuk a jövő nemzedékei számára.
Zsebedits Patrik
