A kedvenc Stuart Anna királynő (1665–1714) udvarában játszódik, aki 1702-ben lépett a brit trónra és 12 évig uralkodott. Regnálása alatt zajlott a spanyol örökösödési háború, amelyből országa győztesként került ki a Habsburg Birodalmat támogatva XIV. Lajossal szemben, és ugyancsak ekkor egyesült Anglia és Skócia egy államban Nagy-Britannia Egyesült Királysága néven. A történetírás nem túl okos, állandóan betegeskedő uralkodóként tartja számon, aki helyett miniszterei és kegyencnői kormányoztak.
Leszbikus hajlama miatt, és mert nem tudott életképes utódokat a világra hozni (a tizenhétből mindössze egy élte túl a csecsemőkort) magánélete sem alakult túl szerencsésen. Háborús érdemei elismeréséért lovaggá ütötte komornájának és barátnőjének férjét, Lord Marlborough-t (akinek egy kései leszármazottja Winston Churchill), ám amikor kiderült, hogy a férfi jelentős összeget sikkasztott, visszarendelte Angliába, ahol bíróság elé állíttatta és feleségét is elbocsátotta. A film cselekménye nagyjából ebben az időben játszódik. Anna (Olivia Colman) udvarába érkezik a bájos és okos Abigail (Emma Stone), miután apja eltékozolta a családi vagyont. A királynő legfőbb bizalmasa Lady Sarah (Rachel Weisz), akit rokoni szálak fűznek ugyan a lányhoz, de egyáltalán nem örül érkezésének.
Abigail szemtanúja lesz annak, ahogy az agyonadóztatott lakosság a koszban és mocsokban kénytelen élni, és miközben a férfiak a háborúkat vívják, a nők és a gyerekek betegségektől és alultápláltságtól sújtva hullanak, mint a legyek. Ezzel szemben az udvarban dúskálnak a javakban, és a nemesek unalmukban kacsát futtatnak. A szolgáknak hallgass a neve, csak akkor szólalhatnak meg, ha kérdezik őket, de akkor sem feltétlenül érdemes, mert lehet, hogy a kérdező időközben meggondolta magát. Ekkor bizony elcsattanhat egy pofon is, de a megalázás egyébként is a mindennapok része. Egy biztos: még mindig jobb, mint a csatatéren, vagy otthon, meleg ruha és élelem nélkül. Abigail a szolgálók közt találja magát, de megpróbál a királynő kegyeibe férkőzni, akihez Lady Sarah-n át vezet az út. Anna legfőbb bizalmasának lenni látszólag kiváltságos és felettébb üdítő dolog, így a két nő egymásnak feszül. A valóság persze ennél sokkal árnyaltabb: a királynő akaratos, szeszélyes, és annak, aki a kedvében akar járni, szexuálisan is ki kell elégítenie őt. Férje ekkor már halott, és Anna nemcsak őt, hanem 17 gyermekét is gyászolja, akiket egy-egy nyúl személyesít meg. A nyulaknak több joguk van, mint bárkinek az udvarban; szerencsére hadászati kérdésekben, diplomáciai és pénzügyekben nem ők döntenek.
Yorgos Lanthimos rendezőként – a forgatókönyvet ezúttal nem ő jegyzi – magához mérten visszafogottan kezeli az anyagot, de egyéni látásmódja most is visszaköszön, a történelem formálta cselekménybe sikerült belecsempésznie emblematikus stílusjegyeit. Mozija okos, Lady Sarah és Abigail párharcából csak a látottak és hallottak befogadása után, a legvégén hirdethet győztest a néző. A jelmezek, sminkek, díszletek, a zene (a történelmi szekcióért külön stáb felelt) és a táncok hűen idézik meg a kort, mégis úgy érezzük, hogy egy fantázia szülte világba csöppentünk. Lanthimos úgy ad a történelmi hűségre, hogy közben mindenki önmaga paródiája. Az Anna kegyeiért folyó ádáz küzdelem bemutatása mellett pedig jut ideje a háttérben folyó alkukra és intrikákra is.
Műve így lesz egyszerre hiteles, ám kissé groteszk korrajz, valamint a szereplők jellemrajza is, ahol az udvarban elvárt viselkedésformák és az emberi természet kortól független, egyetemes megnyilvánulásai egyformán kidomborodnak. A szerelmi háromszöget a központba helyezve a három színésznőnek szavaz bizalmat, akik nagyszerű játékukkal ezt meg is hálálják. Bár van belőlük bőven, a férfiaknak ebbe a játékba vajmi kevés a beleszólásuk.
Lanthimos a televízió és a színház után érkezett meg a mozifilmek világába, és előbb hazájában, majd a nemzetközi porondon ért el sikereket. Habkönnyűnek egyáltalán nem nevezhető filmjei, mint a Kutyafog, az Alpok, a Homár vagy az Egy szent szarvas meggyilkolása megjárták – többek közt – Velencét, Cannes-t és az Oscart, ahonnan számtalan díjjal és jelöléssel érkeztek haza. A kedvenc Velencében debütált 2018 augusztusában, ahol megkapta a Zsűri Nagydíját és legjobb színésznőnek járó Volpi-serleget (Olivia Colman), valamint jelölték Arany és Queer Oroszlánra is. Azóta számos országban bemutatták, ám hazánkhoz hasonlóan van, ahova még csak most érkezik meg.
A legnagyobb filmes adatbázis szerint már 228 jelölésnél és 94 díjnál jár, 12 BAFTA-jelölése és a legjobb színésznőnek járó (ugyancsak Olivia Colman) Golden Globe-díja azt hiszem, magáért beszél. A kedvenc ugyan harsány és perverz, de valahogy mégis bensőségesen intim mozi, amely a nők teljes eszköztárát felvonultatva nyújt különleges filmélményt.
Horváth Ádám
The Favourite
ír-angol-amerikai életrajzi film, 120 perc, 2018
korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Rendező: Yorgos Lanthimos
Forgatókönyv: Deborah Dean Davis, Tony McNamara
Szereplők: Olivia Colman, Rachel Weisz, Emma Stone, Nicholas Hoult
Operatőr: Robbie Ryan
Vágó: Yorgos Mavropsaridis
Forgalmazó: Fórum Hungary
