A bajorországi Rothenburg ob der Tauber elbűvölő kisváros: szó szerint a középkorból maradt itt az utolsó őrtoronyig. Az egész évben varázslatos hely rendhagyó kiállításán megtudhatjuk, hogyan befolyásolták a boszorkányok a nagy reformátor, Luther Márton életét.
Az itt található Középkori Bűnügyi Múzeum, amelyet a Németországba látogató turisták véleménye szerint a 100 legnépszerűbb látnivaló között jegyeznek, két épületet is elfoglal Rothenburgban. A német nyelvű világ minden szegletéből itt összegyűjtött műtárgyak az igazságügyi rendszer fejlődését mutatják be a középkortól a 19. századig. Különböző kínzóeszközök és horrorisztikus szerszámok eredeti példányaival, és egykori polgári, valamint politikai perek felelevenítésével utazhatunk vissza egy olyan korba, amikor az emberek magánéletét – az öltözködéstől kezdve a házasságig – részletekbe menően irányította az egyházi és a világi hatalom. Az íratlan – majd később egyre inkább az írott – szabályok megszegőivel pedig nem bántak kesztyűs kézzel.
A rothenburgi múzeumban év végéig látogatható a „Karddal vagy erős hittel – Luther és a boszorkányok” című kiállítás. A több mint száz kiállított tárgy bepillantást nyújt a nagy reformátor életének egy kevéssé közismert részletébe, hogy hogyan vélekedett a boszorkányokról és a varázslókról. A kiállítás az ő személyén túl végigviszi a boszorkányság történetét a kezdetektől egészen az utolsó nagy európai boszorkányüldözésekig.
Ami Luther Mártont illeti, egyszer megtéríteni és megmenteni akarta a boszorkányokat, máskor inkább mégis máglyára vetette volna őket. Ellentmondásos volt a viszonya a témával – ahogy nem egy másik kérdéssel, például a judaizmussal is. Kevéssé ismert tény azonban, hogy az egyházi reformátor gyerekkorától fogva meglehetősen babonás volt, és ezt otthonról hozta magával. Ahogy folyamatosan ingadozott a megbocsájtás és a máglyára vetés között, azt sehogy sem lehet teológiailag magyarázni – erre hívja fel például a figyelmet a múzeum igazgatója, Dr. Markus Hirte is.
A kiállítás részben megkísérli felfedni, hogy miért rettegett ennyire a boszorkányoktól a protestáns reformáció szellemi atyja. A válasz a történelmi és a magánéleti körülményekben keresendő. Luthert számos kínzó nyavalya gyötörte, és vesegörcsei közben hajlamos volt a boszorkányokat felelőssé tenni saját bajaiért. Amint jobban lett, és enyhültek a tünetei, úgy lett ő is inkább megengedő velük, majd az egész folyamat kezdődött elölről. Ha mindez nem lett volna elég, olyan korban élt, amikor a boszorkányoktól való, széles körben elterjedt félelem rendszeresen pogromokban csúcsosodott ki.
A boszorkányperek vizsgálatával a kiállítás eloszlat egy közkeletű tévképzetet is, hogy tudniillik a katolikusok különösen lelkesen üldözték volna a boszorkányokat, míg a protestánsok nem, vagy csak alig-alig küldték máglyára a megvádolt szerencsétleneket. A valóságban ennek semmi köze nem volt a felekezetekhez, mert a boszorkányperek nem az egyházhoz, hanem a világi joghatóságokhoz tartoztak. Az egyházi kiközösítést ugyanakkor gyakran követte kínzással egybekötött büntetőeljárás, hogy bizonyítékokat szerezzenek a gyanúsítottaktól; a német kisállamokban pedig a kiforratlan igazságszolgáltatás inkább az előítéletekre hajlott – szemben például a szomszédos Francia Királysággal, ahol a kezdeti nekibuzdulás után alábbhagyott a boszorkányüldözés.
Ahogy a 17. század elején kezdetét vette a modern kriminalisztika kialakulása, a kínzást is mellőzni kezdték mint a bizonyítékok és vallomások megszerzésének eszközét. Csodák csodájára a boszorkányokkal kapcsolatos bűncselekmények és a boszorkányperek száma is drasztikusan visszaesett ezt követően.
Mindezek mellett a kiállítás igyekszik átfogó képet nyújtani. Mikor lehetett valakit bűbájjal vádolni? Mi volt a különbség boszorkány és eretnek között? Hogyan lehet, hogy míg az erős központi hatalommal bíró országokban viszonylag kevés boszorkányper zajlott, addig a mai Németország területén található kisállamokban különösen sokakat küldtek máglyára? És mikor vált a boszorkányság döntően női princípiummá? Hiszen a mágiával vádolt férfiak jóval kevesebben voltak, és többnyire enyhébb büntetéssel is számolhattak.
A különleges túra elején a kiállításszervezők a széles körben elterjedt középkori babonaságra reagálnak. A vitriniekben megtekinthető, hogy mi mindennel próbálták egykor távol tartani a boszorkányokat. A cél érdekében szinte mindent bevetettek, így kerültek a házak falára talizmánként láncok, állati végtagok, vagy éppen madarak. De még mielőtt napjaink felvilágosult embere kinevetné a babonás Luthert vagy az ilyen védővarázslatokat, érdemes emlékeztetni magunkat, hogy ezek a rituálék ma is velünk élnek például a horoszkópok formájában.
