Ahogy az időjárás, a politika vagy a bevásárló-lista megírása foglalkoztatja az embereket, úgy nálam a gyermekvállalás gondolata tölti ki az üres perceimet. Mindez teljesen természetes lenne, viszont nem ilyen egyszerű a helyzet: a jövendőbeli kis csemetének ugyanis két apukája lesz majd.
Tisztában vagyok azzal, hogy nem hétköznapi dolog ez – főleg nem Magyarországon –, épp ezért rengeteg kérdést kapok barátoktól, kollégáktól, ismerősöktől: te tényleg szeretnél gyereket? Mikor? Hogyan? Fiút vagy lányt? Lehetséges ez? És persze további lehetetlen dolgokról érdeklődnek, de a válaszom mindig, egyértelműen IGEN!
Nem vagyok biztos abban, mikor jutott először eszembe, hogy saját gyerekem legyen. De abban igen, hogy rengeteget gondolok rá, főképp akkor, amikor a szomszédoknál vagyok és a gyönyörű kislányukat tartom a kezemben. Ahogy rám tud nézni, ahogy nyújtja a kezét valamiért; nyöszörög, hogy adjam már vissza az anyjának… engem teljesen elvarázsol. Nehéz megfogalmazni, miért is jó, miért is kell a gyerek az ember életébe. Hiszen vannak, akik egyáltalán nem szeretnének, vannak, akiknek ez a csoda már megadatott, és vagyok én, akiben ez az érzés már megérett, de csak nagyon nehezen tud tenni érte. A gyermekvállalás a legszebb dolog, amely egy életen át elkísér – mondják sokan. El sem tudjuk képzelni, mekkora öröm és boldogság, és egyben hatalmas felelősség egy gyermek… Mindaddig, amíg meg nem tapasztaljuk.
A család fogalma az idők során szinte teljesen megváltozott. A huszonegyedik században többféle családmodell létezik már, még akkor is, ha még mindig a hagyományos felállás a leggyakoribb. El kell ismernünk azonban, hogy bizony családot már nemcsak férfi és nő, hanem férfi és férfi, nő és nő is alapíthat. De melyik az igazi? Lehet, hogy egyik sem. Sokak szerint a nem hagyományos családmodell a gyerekek visszamaradottságát okozhatja. Úgy gondolom, nem a külső kép adja meg a család igazi valóját. Persze, esztétikus, boldogságtól áradó, „tökéletes” családi képeket lehet feltölteni mindenhova, ahol az apuka mosolyog, ölében az egyik gyerekkel, az anyuka meg a másikkal. Habár legtöbbünket jó érzéssel tölti el az ilyen harmónia, de sosem tudhatjuk, mi rejtőzik a felszín alatt, a jól felépített imázs mögött.
A hagyományos családmodell nálam nem ezt jelenti. De a tradíció az éppen adott társadalom értékrendjét, világszemléletét is tükrözi, amely szinte mindig változik, generációról generációra. A változás az, ami örök. A változás maga az egyik legnagyobb „hagyomány” az egész világon. A családi értékrendnek ugyan állandónak kell lennie, de a szülő – legyen az heteroszexuális vagy homoszexuális – a gyermekeit helyezi előtérbe, minden más csak utánuk következik. Attól, hogy valakit a saját neme vonz, nem lesz rossz anya vagy rossz apa, hiszen jó esetben neki is az lesz a legfontosabb, hogy mindent megadjon a csemetéjének. A család az összetartás, az önzetlen szeretet intézménye, amelyet egy azonos nemű pár is hasonlóképp meg tud valósítani.
Sok-sok fotót látok külföldi oldalakon, ahol meleg szülők fogják a gyermeküket és hatalmas boldogság látszik mindegyikük arcán. Ez évekkel ezelőtt sajnos még szinte lehetetlennek tűnt. Liberálisabb országokban a gyerekvállalás már nemcsak álom, nemcsak egy vágy, hanem a hétköznapok része a homoszexuális emberek számára is. Ha biológiai, természetes úton szeretnénk gyereket talán mi, férfiak még mindig nehezebb helyzetben vagyunk, mint a leszbikus nők, hiszen nem tudjuk kihordani, nem tudjuk szoptatni a gyerekünket. Szerencsére azonban több módja van már a gyerekvállalásnak, az örökbefogadáson át a béranyaságig.
Ha valaha nálunk is lehetőséget és szabad utat kapnak a melegek, valahogy nem az lesz a legnagyobb gondom, hogy milyen úton-módon jöjjön a poronty. A lényeg akkor is az lesz, hogy legyen egészséges és meg tudjam adni neki mindazt, amire szüksége van. Itt rá is térnék a következő zaklató kérdésre, amit kapok folyamatosan: hogyan szeretnél gyereket? Erre általában az a válaszom, hogy mindegy, csak sikerüljön! Nyilván mindenki szeretné továbbvinni a vérvonalát, hogy akár az idők végezetéig fennmaradhasson a családja neve. Nekem is fontos, hiszen így a családfánk is terebélyesebb lenne, és az őseim emlékét a gyermekeimnek is tovább szeretném adni. De a vér csak egy a sokból, ami fontos lehet a családban. Az emlékeket, a megélt éveket a nevelésben adom tovább, ezért úgy vagyok vele, hogy ha sor kerül rá, valószínűleg az örökbefogadás mellett fogok dönteni. Ahogy mondani szoktam ezzel kapcsolatban: legalább megmentek egy életet. Persze ezzel kapcsolatban rengeteg plusz kérdés fájdíthatja a fejemet: mik is a lépcsőfokai ennek az útnak? Milyen teendők, elintéznivalók vannak ezzel kapcsolatban? Mi a menete, mikor kezdjem el és meddig tart? Szinte rémisztő! Ha belegondolok, mennyi papír és idő szükséges az egészhez, lehet, hogy a procedúra végére talán szülni is megtanulok.
Sok heteroszexuális házaspárt ismerek, akiknek az örökbefogadás jutott. Mindenféle egészségügyi problémák miatt kényszerültek erre a megoldásra. Nekünk, melegeknek is lehet ez egy megoldás a fentebb említett biológiai tényezők miatt. Egyelőre az örökbefogadás sem megengedett homoszexuális szülőpároknak Magyarországon. Ha kutatásaim pontosak, jelenleg egyedülálló emberként fogadhatnék örökbe – természetesen még szigorúbb szabályoknak megfelelve.
Aztán legjobb esetben három évvel később meg is kaphatom a gyermeket. Nem értem, miért van ez. Nyilván fontosnak tartom én is, hogy nézzük meg, kihez kerül majd a csemete, hiszen hiába szeretne egy meleg pár családot, nem biztos, hogy alkalmasak rá. Ez persze nem fogja csökkenteni a családra vágyók számát, de legalább kiderül, ki akarja azt igazán komolyan. Felmerül továbbá a kérdés, hogy inkább gyermekotthonban nevelkedjen egy gyerek, vagy szerető közegben, ahol nem egy lesz a száz közül, hanem az egyetlen. Ki dönti ezt el és miért? Kinek van hatalma arra, hogy megtagadja tőlünk a boldog családi életet? Ferenc pápa is sokszor felhozta a témát különböző sajtótájékoztatókon: „Bár nem a normát követjük, de ugyanúgy, talán még jobban is, Isten gyermekei vagyunk.”
Miért ne nevelhetnénk mi is ugyanúgy, vagy talán még jobban is a gyerekeket, mint a heteroszexuális házaspárok? Megérdemeljük a lehetőséget a boldogságra, a családi életre!
Nemrég múltam 25 éves, és egyre inkább érzem azt, hogy szeretnék megállapodni, családot alapítani. Engem nem érdekelnek azok a frázisok, amik szerint például „gyerek mellett nem lehet ám bulizni!” De attól még, hogy az ember családot alapít, nem kell mindenről lemondania.
Talán azért félnek a melegek a közös élettől, a házasságtól és a gyermekvállalástól, mert le kell mondani az eddigi függetlenségről, és meg kell tanulniuk felelősséget vállalni másokért is. Persze, vannak dolgok, amiket máshogy kell csinálni, és figyelembe kell venni, hogy már nem egyedül élünk. De nem kell a négy fal közé zárkózni, hiszen nem szerzetesek szeretnénk lenni, hanem felelősségteljes szülők.
Családi barátságot heteroszexuális párokkal is lehet alakítani. Nem kell félni tőlünk, nem harapunk. Legyen akár csak a szomszédunk, vagy járjanak egy iskolába a gyerekeink, bármikor szívesen fogadnám a gyerekem barátait. Rengetegszer előttem van a kép, hogy a gyönyörű gyermekemet elviszem az iskolába, a kedves párom, talán férjem fog érte menni, miközben már főzöm a vacsorát, mivel áthívtuk a szomszédokat és a gyerekeiket. Megtelik a ház élettel és mindenki jól érzi magát. Külső szemmel talán különbséget se látnátok a családok között. Persze nem lenne minden nap ilyen idilli. A hajnali sírások, a fogzás, a napi harminc pelenkacsere, a betegségek, a bevásárlások, a kamaszkor… A feltétel nélküli szeretet viszont kiengesztel az összes nehézségért. A gyermekem mosolya, ölelése, minden egyes pillanat, amit vele tölthetek, úgy gondolom, felbecsülhetetlen kincs, amelyet mi , homoszexuális emberek is ugyanúgy megérdemlünk. Mi is lehetünk átlagos, normális család bárki más szemében.
Bízom abban, hogy egy picit te is elgondolkodsz ezen, és talán te is elkezdesz ábrándozni arról, hogy milyen is lehet a saját családod megalapítása, a gyermekvállalás, és velem együtt küzdeni fogsz. Ha már megérett benned ez a gondolat, arra bátorítalak, hogy ne félj tenni érte, hiszen egy életünk van! Nincs ennél szebb dolog az életben, ne halaszd el a lehetőséget, mert ez a legszebb dolog a világon.
Baranyai Patrik
