Zsanett magyar transzvesztita, heteroszexuális férfi, férj és apa. És egy nagysikerű fotósorozat alanya, mely idén helyet kapott a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításon is. A sorozat alkotójával, Bielik István fotóriporterrel a képekről, Zsanettről és élményeiről beszélgettünk.
Bielik István fotóriporterként a hátrányos helyzetű és társadalom peremére szorult emberek életét mutatja be, így felhívva a figyelmet a világban uralkodó igazságtalanságra. En femme Zsanett című sorozatában a magyar transzvesztita férfi, Zsanett mindennapjaba enged betekintést, elkalauzolva minket egy titkos, intim világba.
A sorozat a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításon, a Capa Központban (1065 Budapest, Nagymező utca 8.) tekinthető meg május 19-ig.
Honnan ismerted meg Zsanett történetét és mi ihletett meg benne?
A tavalyi Pride-on találkoztunk először, portrékat készítettem a felvonulókról, és többek közt őt is lefotóztam. Miután a 24.hu-n megjelent az anyag, Zsanett emailben megkeresett, és arra kért, hogy egy magának jobban tetsző képet tegyek be róla – mindezt nagyon szimpatikusan kommunikálva tette. Néhány hónappal később beválasztottak a 2017-es Magnum workshop résztvevői közé, a program végére pedig egy fotósorozatot kellett készíteni egy általunk választott témában. Ekkor jutott ismét eszembe Zsanett és az, milyen izgalmas lenne az ő mindennapjain keresztül ízelítőt adni a hazánkban élő transzvesztita közösség tagjainak életéből, és ez által valamennyire eloszlatni a többségi társadalomban róluk élő sztereotípiákat.
Mi volt a legmeglepőbb számodra, amikor jobban megismerted Zsanettet? Volt olyan sztereotípia, ami benned is dolgozott?
A transzvesztitákkal kapcsolatos egyik leggyakoribb tévhit, hogy meleg férfiak, holott nagy részük heteronormatív kapcsolatban élő családos ember. Szinte mindannyiunkban élnek sztereotípiák, a kérdés csak az, mit kezdünk velük: vesszük a fáradtságot, hogy megismerjük a másikat, annak életét és problémáit vagy hagyjuk, hogy továbbra is ezek a tévhitek korlátozzanak. Én mindig az előbbi híve voltam.
Mi volt a célja a fotózásnak?
Ahogyan azt már korábban is említettem, a cél a társadalmi érzékenyítés volt, szerettem volna teljesebb képet adni a hazánkban élő transzvesztiták mindennapjairól, helyzetéről.
Mi volt Zsanett célja a fotózással?
Azt már az elején tisztáztuk, hogy a céljaink közösek, másképp ő sem ment volna bele a fotózásba.
Hogyan zajlott a fotózás? Hogyan lehet elérni, hogy egy ember ennyire megnyíljon előttünk és így beférkőzzünk a legintimebb zónájába?
Több alkalommal követtem kamerámmal Zsanett átalakulását, ott voltam a kiruccanásainál, valamint a csajos találkozóin a barátnőivel. Ez idő alatt sokat beszélgettünk, őszinte érdeklődésem őt is egyre inkább megnyitotta. Egy idő után pedig ahhoz is hozzászokott, hogy árnyékként követem, sokszor elég intim helyzetekben is.
A családjával találkoztál? A párja nem akart megjelenni a fotókon?
Igen, találkoztunk, a párja személyében egy nagyon kedves, intelligens, feltétel nélkül szeretni képes embert ismertem meg. Szerettem volna őket egy családként is ábrázolni, de teljesen érthető – részben egzisztenciális, részben családi – okok miatt Zsanett párja úgy döntött, inkább a háttérben maradna.
Volt bármilyen konfliktus, amivel szembesültél?
Nagyon izgalmas volt a közös munka, volt olyan esemény, amelyre valószínűleg nélküle nem jutottam volna el, így például egy BDSM-party kulisszái mögé, amelynek ő volt a konferansziéja. Nem szembesültem semmilyen konfliktussal, a közös munka zökkenőmentes volt.
A fotózás szövegében több helyen is ki van emelve, hogy Zsanett mennyire jó ember férfiként, olyan fontos tényekkel, mint hogy adót fizet. Vagyis egy transzvesztitát csak talán úgy tud elfogadni a társadalom, ha teljesen tisztességes ember férfiként. Mit mutat ez a társadalmunkról?
Sajnos a másság elfogadását, a nyitottságot és a toleranciát illetően még mindig gyerekcipőben járunk idehaza. Ha valaki bármilyen tekintetben eltér a többségtől, sokaknak különböző indokokra, jól alátámasztott tényekre van szükségük, hogy legitimálják a létezését. Holott annak ugyanúgy bele kellene férnie a képbe, hogy Zsanett transzvesztita, mint annak, hogy értelmiségi munkát végző családapa.
Volt félelmed azzal kapcsolatban, hogy miként fogadják majd a sorozatot? Mire számítottál?
Sejtettem, hogy megosztó lesz a téma az olvasók körében, de szerencsére nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett. Persze – ahogy arra számítani lehetett – voltak negatív felhangú hozzászólások, amikből tisztán látszott, hogy van még mit tanulnia elfogadásból a társadalmunknak.
Hogy érzed, milyen hatása van a fotósorozatnak? Rengetegen nézték már meg a 24.hu-n, nálunk és a Capa Központban. Segített?
Ha csak egyetlen embernek is segített abban, hogy megértse, miként él egy transzvesztita és milyen problémákkal kell szembenéznie a hétköznapokban, illetve, ha csak egy ember vált a sorozat hatására kicsit is nyitottabbá, elfogadóbbá irányukban, akkor már megérte elkészíteni.
Zsanettel tartod még a kapcsolatot?
Igen, pont a múlt héten vettünk részt közösen egy kerekasztal-beszélgetésen. Természetesen továbbra is kíváncsi vagyok rá, hogyan alakul az élete.
Tervezel hasonló társadalmilag fontos fotósorozatot a jövőben?
Amikor saját anyagon dolgozom, nem pedig a munkámhoz kapcsolódó napi feladatokat kell ellátnom, mindig az a célom, hogy a fotóimmal egy fontos társadalmi jelenségre hívjam fel az emberek figyelmét. A hátrányos helyzetű és a társadalom peremére szorult emberek életének bemutatását, a világban uralkodó igazságtalanság ábrázolását a fotó eszközeivel mindig elsődleges célomnak tartottam.
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
