Gyűlöltek, szerettek, csaltak, csalódtak, csapongtak, ragaszkodtak, menekültek, házasodtak, váltak, megőrültek egymásért vagy beleőrültek az együttlétbe. Teljesen hétköznapi, halandó érzések és szituációk, de valamiért ők, akikről most szó esik, az érzelmek magasiskoláját végezték, szerelmeik minden szerelmek fölé emelkednek. Hogyan és mi választja el az ő magánéletüket bárki másétól? A Mozsár műhely falai között ezeket a válaszokat is rajtakaphatjuk, ha ellátogatunk az Így viszik át című előadásra.
Irodalmi és irodalomtörténeti berkekben, de még a középiskolai tanórákon is gyakran merül fel és parázs viták alapját szolgáltatja a kérdés, miszerint érdemes-e, szükséges-e, egyáltalán szabad-e a bizonyos művek elemzésekor az alkotó életrajzát, magánéleti körülményeit firtatnunk. Egyesek szerint nem ildomos az ilyen jellegű kutatás, mások irodalmi szempontból is hasznosnak tartják a háttértörténeteket, éhezik az új információt nemzeti nagyjaink életéről. Az Erdeős Anna és Tóth Réka Ágnes rendező-szerző páros bábáskodása mellett világra jött “Így viszik át” című darab egyértelmű válasszal elégíti ki minden ez irányú kíváncsiságunkat: igen! Hiszen rengeteg újdonságot kapunk, minden pillanatban a felismerés örömével ajándékoz minket a produkció.
Azt hiszem, az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalomtörténeti durranása Nyáry Krisztián: Így szerettek ők című könyvének első, majd második kötete volt, melyekben legnagyobb irodalmi neveink életének addig homály fedte szerelmi, házastársi, magánéleti szegmenseire derít fényt, ezzel nem csak közelebb hozva őket hozzánk, hanem az ismert irodalmi alkotásokhoz – szerelmes versekhez, regényekhez, drámákhoz – is új jelentéstartalmat, értelmezési alternatívákat adott.
Az egyetemi kutatásainak eredményeit közlő Facebook poszt-csemegék könyvekké és a fenti darab alappillérjeiként előadássá cseperedtek, hogy Döbrösi Laura, Bakonyi Alexa és Mohai Tamás tolmácsolásában egy új formában is bemutathassák, hogyan is szerettek azok, akiknek Magyarország a kultúrájának meghatározó hányadát köszönheti. A Nyáry-féle kötetek történetei futótűzként terjedtek az országban, szinte azonnal a köztudatba építve legnagyobb magyar költőink, íróink addig rejtett vagy részben ismert szerelmi anekdotáit.
Ezekből szemezgetett Erdeős Anna és Tóth Réka Ágnes, hogy könyvtári kutatásokkal, fennmaradt levelezések és kortársak elbeszéléseinek alapján, Mikó Csaba dramaturgiai kezeskedése mellett létrehozzák ezt a produkciót.
A lazán fűzött etűdök kilenc költő és író, valamint partnere(i) történet két mutatja be, rendkívül komplex és kielégítő formában, a rövidebb jelenetek is átfogó képet adnak az adott szereplők múltjáról és jövőjéről is, az áldozatos és konzekvens írói, dramaturgi munkának köszönhetően pillanatok alatt tisztulnak, élesednek ki az eddig talán távolinak, megfoghatatlannak tűnő arcok, történetek, történelmi adatok.
Magam és nézőtársaim is percről percre nevettünk fel vagy kaptunk fejünkhöz, ahogy egy-egy vers- vagy szövegrészlet, iskolában tanult homályos életrajzi töredék értelmet nyert a történet során. Hisz mindannyian hallottuk és kívülről fújjuk Ady Endre és Diósy Ödönné Brüll Adél, vagyis Léda viharos románcát és a Héja nászt, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy szerepelt a történetben egy Diósy Ödön is, arról meg még inkább kevesen beszélnek az irodalomórákon, hogy “Dodó” legalább olyan heves érzelmeket táplált Adyért, mint a kedves neje. Láthatjuk Vay Sándort (született Vay Sarolta), aki jelentős írói és újságírói munkássága mellett már a huszadik század elején áthágja a konvencionális nemi szerepeket, fiatal korától fogva férfiként él, sőt, még sikerül is feleségül vennie egyik szerelmét, amire ráadásul csak már ötvenes éveiben, egy tárgyaláson derült fény. Rálátást nyerünk József Attila anya-komplexusának mibenlétére, Kisfaludy és Kosztolányi zavaros nőügyeire is, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Jóllehet, a jelenetek viszonylag gyorsan váltanak egyik alakról a másikra, az alapos rendezés és a gondosan cizellált, magával ragadó színészi játék egy pillanatra sem engedi kizökkenteni a nézőt a az előadás sodrából. Minden színész magában hordozza összes karakterének azt a szerethető, mégis a pőreségig őszinte valóját, amitől ezek a szerzők naggyá és halhatatlanná váltak, ami ismerőssé, mindenkinek kicsit a sajátjává teszi őket. Szlávik Júlia egyszerű és mégis tökéletesen illusztráló jelmezei, valamint a minimális kellék-és díszlethasználat segíti, hogy minden idegszálunkkal a három színész munkáját figyelhessünk, a színház és a színdarab nyújtotta impulzusokat egyszerre élvezhessük a számunkra kedves, ismerős nevek megkapó és újonnan ható sztorijaival.
Ez a kellemes kilencven perc jó humorral gondolkodtat el, nem csak kikapcsolódást, de hasznos és minőségi színházi élményt nyújt azoknak, akik most fedezik fel az irodalmi kánont és azoknak is, akik újra, izgalomra vágynak.
Bali V. Gergő
