Előbújása után öngyilkos lett egy 15 éves szaúdi fiú
Öngyilkosságot követett el egy szaúd-arábiai fiatalember pár nappal azután, hogy coming outolt szerettei előtt. Bejelentését követően édesapja azzal fenyegetőzött megöli, ha még egyszer a szeme elé kerül.
A kiszolgáltatott Roshan először egy szintén a fővárosban, Rijádban élő barátjához menekült. „Őszintén nem tudom, miért mondtam el a szüleimnek, hogy meleg vagyok. Az emberek talán itt gyűlölik legjobban a melegeket az egész világon” – posztolta akkor Redditen.
„Szó szerint kirúgtak otthonról és a családom megfenyegetett, hogy megölnek, ha még egyszer hazamegyek. Most az egyik barátomnál vagyok. Ő úgy tudja a szüleim nyaralni mentek és csak arra a pár napra maradok nála, átmenetileg. Nem maradhatok itt örökké. Nem tudom mitévő legyek. Meg akarom ölni magam. Hogy követhettem el ekkora hibát?”
A 15 éves fiú szeretett volna Dubajba menekülni, azonban édesapja elrejtette az útlevelét. Bár anyja próbált rátalálni a dokumentumra, nem járt sikerrel. Rokonokhoz a fiú nem mert menni, attól félt ugyanis, hogy ők is megtudták addig rejtegetett titkát és apja helyett ők ölik meg. Mivel a szaúdi törvények szerint kiskorúnak számít, így munkát sem tudott vállalni.
Végül menedéket adó barátja szülei is kérdezősködni kezdtek. Az egyre nagyobb súllyal vállára nehezedő nyomást a fiú már nem tudta elviselni és végül két hét bújkálás és rettegés után Roshan maga vetett véget életének. A hírről végül a holttestet felfedező egyik nagybácsi számolt be.