Az LMBTQ emberek helyzete Magyarországon furcsamód mindenki számára homályos. Továbbra sem házasodhatunk, ám egyre több a szivárványcsalád. Máig el kell viselnünk homofób megnyilvánulásokat – van, hogy politikai oldalról is –, közben mégis számtalan apró sikernek is örvendhetünk. Milyen irányba tartanak országunkban az LMBTQ ügyek, és mit várhatunk a különböző pártokról, akik jövőre indulnak a választásokon? Hogyan gondolkodik a most felnövő generáció? Bízhatunk a jövőben? És vajon tesz-e eleget az LMBTQ társadalom, hogy javuljon a helyzete? Dombos Tamással, a Háttér Társaság munkatársával beszélgettünk.
Ha ma az LMBTQ közösséggel kapcsolatos törvényekről, jogokról, szabályozásokról van szó, az ember alapvetően hozzád fordul. Hogyan lett ez a te szakterületed?
Nemzetközi kapcsolatok szakon tanultam a Közgázon, az emberi jogok nemzetközi intézményrendszere volt a témám. Még egyetem alatt kezdtem el dolgozni a Közép-Európai Egyetem (CEU) egyik kutatóközpontjában, ahol nők és férfiak közötti esélyegyenlőségi politikákkal foglalkoztam. Épp egy párkapcsolati szabályozással foglalkozó projekten dolgoztam, amikor itthon is felpörgött az azonos nemű párok házassága, illetve bejegyzett élettársi kapcsolata körüli vita 2007-ben. Jelentkeztem a Háttérnél önkéntesnek, hogy gyakorlatban is hasznosítsam azt a tudást, amit a munkám során felhalmoztam. A folyamat aztán nagyon hirtelen beszippantott, néhány hónappal később már jogszabályszövegeket véleményeztem és minisztériumi egyeztetésekre jártam. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot elfogadták, és egy kis kitérő után 2009 nyarán hatályba is lépett. Annak megtapasztalása, hogy alapos munkával belátható időn belül érdemi, az emberek életét jelentősen javító jogi változásokat lehet elérni, nagyon magával ragadott. Egyre több dologba kapcsolódtam be a Háttérnél: jelentéseket írtunk az LMBTQI emberek hazai társadalmi és jogi helyzetéről, tucatnyi jogszabályt véleményeztünk, és bekapcsolódtam a Háttér Jogsegélyszolgálat munkájába is. A szolgálat évi 200-250 ügyben nyújt jogi segítséget a hozzánk forduló LMBTQI embereknek, ennek során komoly tudás halmozódott fel az egyesületnél. Bár én magam nem vagyok jogász (a jogsegélyszolgálatnál persze számos jogásszal dolgozunk együtt), ez bizonyos fokú előnyt is jelent, mert tudok jogi kérdésekről úgy beszélni, hogy az közérthető maradjon.
Mi változott ezen a területen, mióta elindultál a pályán? És mire lehet számítani a következő 10 évben? Lássunk borúsan?
Elég ellentmondásos a helyzet. Ami a jogi környezetet illeti: komoly pozitív változások következtek be, gondolok itt nemcsak a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetésére, de a homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekmények és gyűlöletbeszéd nevesítésére a Btk-ban. Sokkal intenzívebb a kapcsolat a különböző állami szervekkel is: rendszeresen egyeztetünk, illetve tartunk képzéseket a rendőrségnek, a kormány által működtetett Emberi Jogi Kerekasztalnak pedig külön LMBT munkacsoportja van, és kifejezetten jó a kapcsolat az alapvető jogok biztosával is. Sokkal professzionálisabbá váltak az LMBTQI civil szervezetek is, létrejött az őket összefogó ernyőszervezet, a Magyar LMBT Szövetség is. A probléma a „nagypolitikával” van: a kormánypártok mint politikai aktorok teljesen megközelíthetetlenek és szinte mindennaposak a jobboldali politikusok részéről a homofób és transzfób megnyilvánulások. És persze nem feledkezhetünk el a házasság és a család kirekesztő fogalmáról az új Alaptörvényben, bár ezek is inkább szimbolikus rendelkezések, tényleges hatással a jogszabályokra nem igazán voltak. Lehet erre azt mondani, hogy „ez csak beszéd”, nézzük a tényleges jogi változásokat, de ez a „beszéd” kihat arra, hogy az LMBTQI emberek hogyan érzik magukat az országban, mennyire bíznak az állami szervekben. Sajnos a kormánypártok egyre inkább lekapcsolódnak arról a mérsékelt jobboldali politikai programról, amelyet nyugat-európai társpártjaik képviselnek, és ez teljesen kiszámíthatatlanná teszi őket.
A politikai erők mennyire kezelik aktuálisként ma Magyarországon az LMBTQ-kérdést? Kijelenthetjük, hogy semmilyen szerepet nem fog játszani a közelgő választási kampányokban egyik pártnál sem?
A figyelem lehet pozitív és negatív is: bár, mint említettem, a homofób és transzfób politikusi megnyilvánulások gyakoriak, szerencsére olyan szervezett gyűlölet-kampányra, mint a menekültügyben egyelőre nem került sor, a kormány inkább elhallgatni szeretné ezt a témát. A kormánytól balra álló pártok több-kevesebb nyitottságot mutatnak a téma iránt: a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd már közzétette választási programját, mindháromban szerepelnek LMBTQI szempontból fontos vállalások is. Tárgyalások folynak a Momentummal is. A következő hónapokban az LMBT Szövetség valamennyi pártot megkeresi, hogy javaslatainkat megismertessük velük, és bízunk benne, hogy minél több nyilvános vállalást tesznek, amelyeket kormányra kerülve meg is tartanak.
Mi a helyzet az LMP-vel? A jelek szerint a baloldali pártok közül nekik kezd a legerősebb szavuk lenni, de nem említetted őket a felsorolásnál.
Tudomásom szerint választási programot nem tettek még közzé, minket kifejezetten eddig nem kerestek.
Mi lehet jelenleg az égetőbb kérdés: az azonos neműek házassága vagy a szivárványcsaládok jogi kérdéseinek tisztázása – akár házasság nélkül? Érzésem szerint a második problémával talán simulékonyabbak lennének akár a konzervatív pártok is, nem? Habár közben ott van a Fidesz konzervatív családmodellje is.
A házasság fontos szimbolikus kérdés, hiszen hiába biztosít a jog közel azonos jogokat az azonos nemű párok számára a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményén keresztül, az üzenet mégiscsak az: a ti kapcsolatotok nem méltó arra, hogy házasságnak nevezzük. Ezt a szimbolikus kirekesztést csak a házasság intézményének megnyitásával lehet felszámolni. Ott vannak azonban azok a konkrét, elsősorban a gyermekvállaláshoz kapcsolódó joghátrányok, amelyek a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat jelenlegi szabályozásából adódnak. Míg évtizedeken át azt láttuk, hogy a magyar társadalom inkább nyitott az azonos nemű párok házassága, mint gyermekvállalása iránt, ez mára megfordult: 46% már biztosítaná a gyermekvállalás lehetőségét, a házasságot 39% támogatja. Az örökbefogadás, a mesterséges megtermékenyítés vagy az azonos nemű társszülő elismerése kapcsán tehát könnyebb előrelépni: sokkal kézzelfoghatóbb a joghátrány, és a társadalom is nyitottabb. De ne tegyünk úgy, mintha a házasság megnyitása minden LMBTQI embert érintő jogi problémát megoldana: a közösségben jellemző gyermekvállalási minták például a kettőnél több szülő jogi elismerését teszik szükségessé, amely már túlmutat a házassági egyenlőségen. És ott vannak a transznemű emberek, akiknek nemük jogi elismerése jelenti a legnagyobb kihívást. Ez egy teljesen szabályozatlan terület, ráadásul 2016 novembere óta a korábbi – szokásjogon alapuló – eljárásrend sem működik, vannak, akik közel egy éve várnak irataik cseréjére. Ennek megoldása nem tűr halasztást.
Más megoldandó problémák is vannak. A transzneműek helyzete, a roma LMBTQ-helyzet, akár a meleg hajléktalanok helyzete, nem beszélve arról, hogy a HIV-prevenció sem kap lényeges támogatást. Hogy érinti a civilek elleni ellenhang ezeket a problémákat? Kicsit úgy tűnik, mintha az LMBTQ társadalom Magyarországon egyedül maradt volna.
A jogegyenlőség, vagy tágabban az érintettek szükségleteinek megfelelő jogi szabályozás csak az érem egyik oldala. Hiába elérhetőek a jogok papíron, ha az emberek nem mernek élni a jogaikkal. És ott vannak azok a problémák, amelyek nem jogi természetűek, mégis állami fellépés nélkül nem megoldhatóak, ilyen az iskolai zaklatás, a HIV-prevenció, a hajléktalanellátás vagy a megfelelő minőségű mentálhigiénés szolgáltatások biztosítása, a lelki egészséggel kapcsolatos problémák, például depresszió vagy öngyilkosság megoldása. Évek óta azért küzdünk, hogy készüljön olyan átfogó közpolitikai stratégia és cselekvési terv, amely komplex megközelítését adná az LMBTQI témakörnek, illetve hogy az LMBTQI emberek szempontjai megjelenjenek más szakpolitikai stratégiákban is. Az állami szereplők részéről sajnos minimális nyitottság mutatkozik erre. Civil oldalon viszont érzékelhető pozitív változás: az LMBT Szövetség tavasszal több tucatnyi civil szervezettel vette fel a kapcsolatot – ifjúsági, hajléktalanüggyel, menekültüggyel, egészségüggyel foglalkozó szervezetekkel –, és kifejezetten nyitottak voltak az együttműködésre.
A politikát és törvényeket félretéve milyen most a melegek megítélése a magyar társadalomban? Milyen változások történtek itt a közelmúltban és mire számíthatunk a jövőben, akár egy generációváltás után?
A szociológiai kutatások enyhén javuló tendenciát mutatnak. Ez annak fényében különösen pozitív, hogy más kisebbségi csoportok (romák, menekültek) esetén vészesen romló hozzáállást mérnek a kutatók. Ugyanakkor a régió országaiban az elmúlt években a mienknél nagyobb pozitív változásokat mértek, például Lengyelországban; a régióbeli kedvező helyzetünk lassan eltűnik. Egyes közpolitikai kérdések kapcsán a változás nálunk is szembetűnő: míg 2004-ben csak 18% támogatta az azonos nemű párok házasságát, ma ez az arány 39%. Ami mindenképpen jó előjel, hogy a fiatalok sokkal elfogadóbbak: míg a 60 év felettieknek csak 27, a 30 alattiaknak 52%-a ért egyet azzal, hogy egy azonos nemű pár tagjai is lehetnek jó szülők.
Mit tehet a magyar LMBTQ társadalom? Kellően harcolunk? Kellően kiállunk magunkért?
Felelősségünk van az LMBTQI civil szervezetek megerősítésében is, önkéntes munkával, adományokkal, a szervezetekért való kiállással. Ezt különösen aktuálissá teszik az elmúlt hónapok civilellenes kormányzati támadásai. Nem a politikától és az államtól kell várni, hogy puszta jószándékból megváltozzon; olyan helyzetet kell teremteni, amelyben a homofóbia és transzfóbia, illetve a követeléseink figyelmen kívül hagyása politikailag nem kifizetődő. Ebben minden LMBTQI embernek felelőssége van: a társadalmi elfogadást leginkább az segíti, ha minél több embernek vannak személyes kapcsolatai LMBTQI emberekkel; az előbújás nemcsak személyes felszabadulás, de egyben politikai tett is. A történelmi példák azt mutatják, valódi jogi és társadalmi változást csak erős társadalmi mozgalmak tudnak elérni.
Kanicsár Ádám András
