Az egyik legjelentősebb fiatal francia rendező, a nyíltan meleg François Ozon fekete-fehér történelmi drámája kegyes hazugságokkal teli. A pusztító világégés után, a mindennapokat mérgező nacionalizmus gőzében szereplői csupán ennyivel tudnak védekezni a gyász és a kegyetlen valóság ellen.
1919-ben járunk, az első világháború ugyan véget ért, hatása azonban még nagyon is eleven. A német Anna a vőlegényét, Frantzot gyászolja, aki a fronton vesztette életét. Egy nap titokzatos férfi jelenik meg Frantz sírjánál, akit rejtélyes kapcsolat köt a halott katonához. A francia Adrian jelenléte nem csak a német kisvárosban okoz konfliktust, Frantz szüleit is felkavarja fiuk régi párizsi barátjának látogatása. Anna utánajár a két férfi ismeretségének, Franciaországba is követi a Párizsba visszatérő férfit, miközben folyamatosan viaskodik az érzéseivel is.
A címszereplő művelt, békeszerető, kedves német fiatalember volt, aki apja parancsára indult harcba szülőföldjéért az első világháború idején. A lövészárkokban odaveszett milliók egyike, aki mellett hátramaradt szerettei csupán az emlékével vigasztalódhatnak.
Az emlékek, a fantázia vagy épp a boldog pillanatok nyilvánvaló fontosságát Ozon azzal hangsúlyozza, hogy fekete-fehér képkockái ilyenkor némi színt kapnak. Az elsőre talán hatásvadász megoldás azonban tökéletesen működik. Szinte nem is vesszük észre, hogyan játszik így a rendező az érzelmeinkkel. De a súlyos, szürke képkockákat nem csak az elvesztett kedves iránti gyász indokolja. Az első világháború utáni korszakkal mi, nézők csak fekete-fehérben találkozhattunk korabeli fényképeken és némafilmeken, ezért sokkal gyorsabban tudunk most azonosulni a látottakkal.
Ozon filmjének kultúrák, nyelvek és ideológiák felett álló, pacifista üzenete hiába történelmi tablóképbe csomagolt, napjainkban is érvényes. A háború első áldozata ugyanis mindig az ártatlanság. A címszereplő sírjához érkező titokzatos Adrian maga is megjárta a frontot, csak épp az ellenkező oldalon. Bár ő túléli a háború borzalmait, ő sem úszhatta meg sebesülés nélkül: „Az én egyetlen sebem Frantz” – mondja. Korábbi rendezéseitől eltérően (A házban, Vízcseppek a forró kövön, 8 nő, Uszoda) komorabb hangulatú Ozon új darabja, de szokása szerint ismét csak játszik a nézői elvárásokkal. Szereplőinek mondatait, cselekedeteik mozgatórugóit többféle módon is értelmezhetjük, és csak rajtunk múlik, melyik olvasatot fogadjuk el magunkban érvényesnek.
Miért vállalja Adrián, hogy egy sír kedvéért az ellenség országába utazzon, ahol gyűlölet fogadja?
Ahol apák és háborúpárti honfitársaik boldogan küldték csatába fiaikat. Hiába okolják egymást nemzetek és országok, gyermekeik haláláért ők maguk, az apák a felelősek. A felelősséget vállalni sokszor egy évszázad is kevés, jelen esetben azonban még egy év sem telt el a békekötés óta. A németek és franciák szívből gyűlölik egymást, és ma már tudjuk, ez a gyűlölet hová vezetett ismét. A múltat még beárnyékolja Frantz szelleme, a jövőt pedig egy újabb háború. Ahol ágyútöltelékként a fiatalemberek mindkét oldalon bármikor pótolhatóak, nehéz megmondani, ki győz és ki a vesztes. A hősi halált halt katonák vagy akik életben maradnak, és az emlékeikkel próbálnak túlélni?
Ozon az elégikus melodrámának induló filmjében elindul egy heteroszexuális románc felé, de azt egy határozottan nem hagyományos szerelmi történetté formálja. Az Oscar-díjas Ernst Lubitsch 1932-ben forgatott filmjét (Broken Lullaby) vette alapul, és bár a történet második felét teljesen újraírta, megtartotta az örök kérdést a szerelem jelentéséről.
Ozon legújabb filmjének premierje a világhírű Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol az Annát alakító Paula Beert (Sötét völgy, Az utolsó éjszaka Párizsban) a legjobb fiatal színésznőnek
járó Marcello Mastroianni-díjjal jutalmazták. Az azóta számos filmfesztiválon szereplő drámát több mint 20 díjra jelölték, a főbb szerepekben Paula Beer mellett a César-díjas Pierre Niney (Yves Saint Laurent, Felcsípve, Túl sok érzelem), Ernst Stötzner (Underground, A pók hálója) és Marie Gruber (A mások élete, A felolvasó) látható.
Feliratos, francia történelmi dráma, 2016
Bemutató: 2017. május 18.
Rendezte: François Ozon
Írta: François Ozon, Philippe Piazzo
Szereplők: Pierre Niney, Paula Beer, Ernst Stötzner, Marie Gruber
Fényképezte: Pascal Marti
Zeneszerző: Philippe Rombi
Kocsis G. János
