A kislány már születése pillanatában összezavarta környezetét, és ami a nemi sztereotípiákat illeti, egész életében a korban megszabott határok felett állt. A békét és a kultúrát kívánta elhozni hazájába, majd trónjáról lemondva botrányhősként, elszegényedve, önkéntes száműzetésben élte napjait.
Javában tombolt a harmincéves háború, aminek a protestáns II. Gusztáv Adolf svéd király meghatározó szereplője volt. Észak-Európa vezető hatalmává emelkedő országát törvényes fiúörökössel kívánta megerősíteni, a királyi pár azonban már három gyermekét is korán elvesztette. Amikor a királyné negyedjére is várandós lett, a görcsösen fiúra vágyó szülőket az asztrológusok is biztatták: bizonyosan fiú fog születni! Amikor aztán a robusztus, nagy orrú, szőrös testű, erős hangú gyermek világra jött, futótűzként terjedt az örvendetes hír a palotában, megérkezett a várva várt örökös. A bábák tévedése persze hamar kiderült, és a király nővére szótlanul, a ruhátlan csecsemővel karjában járult a király elé tudatni az igazságot. Ő azonban csak nevetett, és azt mondta: „Okos gyerek ez, már most bolonddá tett mindannyiunkat!”
Apja nem bánkódott, és elhatározta, fiúként fogja felnevelni és trónörökösnek kijáró oktatásban részesíti. Ma már nehéz elképzelni, 1632-ben micsoda hallatlan döntésnek számított ilyen színvonalas oktatást biztosítani egy leánynak. Krisztina így a hímzés helyett nyelveket (köztük hébert és arabot), politika- és hadtudományokat, filozófiát tanult, valamint elsajátította a lovaglást és megtanult tűzfegyverekkel bánni.
Hat éves volt, amikor a lützeni csatában apja elesett. Gusztáv Adolf halála után Krisztinát királynak (és nem királynőnek!) kiáltották ki, jóllehet a svéd törvények alapján a nők is saját jogon örökölhették a trónt. Nagykorúságáig apja nővére és a főkancellár nevelte tovább, folytatták gondos taníttatását, miközben régenstanács kormányzott helyette. Anyja azonban nem törődött vele. A mentálisan gyenge asszony elől napokig titkolták a szülés után a gyermek nemét. Amikor mégis rájött, megpróbálta megfojtani és azt üvöltötte: „Fiú helyett egy csúnya, nagy orrú lányt szültem. Vigyétek előlem, nekem nem kell ilyen szörnyszülött!” Mária Eleonórát Európa legszebb királynőjeként emlegették, és soha nem tudta elfogadni a csúnyácska Krisztinát.
Tizennyolc éves korában elfoglalta a trónt, és ma úgy mondanánk, gender nonkonform módon viselkedett innentől. Egyáltalán nem érdekelte a divat, férfias ruhákban járt, tudomást sem vett az etikettről és a hagyományosan nőiesnek gondolt elfoglaltságokról. Nem volt hajlandó férjhez menni, minden kérőjét visszautasította, helyette tudósok és a könyvek társaságát kereste. Két célt tűzött ki maga elé: békét teremt, valamint hazáját a kultúra fellegvárává teszi. Mindkét cél magasztos, bár a valóságtól elrugaszkodott volt. A harmincéves háború egyik meghatározó résztvevőjeként a svédek nem állhattak csak úgy félre, és Krisztinának még több évébe került, mire sikerült a vesztfáliai béke megkötésével előnyösen lezárni a háborút. Kulturális erőfeszítései jóval kevesebb eredményt hoztak. Bár udvarába gyűjtötte korának legjobb külföldi tudósait, hogy segítségére legyenek, több problémája is akadt. A legnagyobb, hogy hiába fogadta el meghívását az egyik legnevesebb filozófus, Descartes, az a helyszínen derült ki, hogy nem jönnek ki egymással. Nagyobb gond volt azonban, hogy a hideg klímájú Stockholmban a filozófus tüdőgyulladást kapott és meghalt. A legjobb tudósok azonban sokba kerültek, amit a háborúskodás mellett nem engedhetett meg magának az ország, így a királynő külföldi vendégei hamar elhagyták udvarát.
Azonban nemcsak a trónt nyerte el 18 éves korában, hanem egyik udvarhölgye, a 15 éves Ebba Sparre szerelmét is. Krisztina a gyönyörű udvarhölgy megszállottja lett, külföldi diplomatáknak is előszeretettel áradozott a lány szépségéről. Fennmaradt leveleiből pedig kiderül, hogy kapcsolatuk több volt plátói vonzalomnál. Úgy intézte a lány házasságát is, hogy férje révén biztosan az udvar közelében maradjanak. Rajta kívül még két kegyence volt két másik udvarhölgye személyében: Jane Ruthven, egy száműzött skót hadvezér lánya, és Louise van der Nooth, egy báró mostohaleánya. De egyikükért sem rajongott annyira, mint Ebba Sparréért.
Ahogy telt az idő, miniszterei egyre türelmetlenebbül követelték, hogy menjen férjhez és szüljön trónörököst. A házasság és a férfiak azonban nem érdekelték Krisztinát, és a legendás angol Erzsébet királynővel példálózva kívánt hajadon maradni. Bár kinevezte unokatestvérét, Károly Gusztávot örökösének, ezzel csak ideig-óráig csillapította a kedélyeket. Ettől még élete végig uralkodhatott volna, ám a protestáns országok egyik vezetőjeként áttért a katolikus hitre. Így azonban már végképp nem maradhatott a trónon, és önként lemondott. Megszabadulva udvari kötelezettségeitől férfiruhát öltve beutazta Európát, és vad álmokat szövögetett, hogy valamelyik országban újra trónra kerüljön.
Amikor hat év és pár botrány után visszatért hazájába, egykori szerelmét, Ebbát szerette volna látni, de a nő családja ezt megakadályozta. Rómában telepedett le, ahol két évtizeden át a helyi kulturális élet meghatározó alakjává vált, szabad gondolkodásmódjával, vallások iránti megértésével, önálló, független nőként sok borsot törve a pápa orra alá. Halála után mégis azon három nő egyikévé vált, akit – ráadásul született protestánsként – a Szent Péter-bazilika kriptájában, a pápák között helyeztek örök nyugalomra.
