Javier Perez és Victor Borbolla kapcsolata diákszerelemnek indult, és azóta tart. Csaknem tíz év után összeházasodtak, az OUT Magazine pedig interjút készített velük szerelmespárokat bemutató sorozatukban. Elnézve a videót, szombat van, még a nap is stimmel, esküvőt akarunk MOST!
https://vimeo.com/199488303
Javier Perez: Egy jezsuita gimnáziumban találkoztunk, ahová csak fiúk jártak. Nagyon új volt számomra, hogy meleg vagyok, de aztán rájöttem, hogy ő is az. Egyre jobban tetszett. Ő volt az egyetlen, aki az iskolai egyenruhájához hosszú ujjú inget hordott – mindenki más rövidet, elvégre Miamiban voltunk. Az első hivatalos randink végül Obama 2008-as beiktatásának napján volt. Szusit ettünk, utána pedig a suli parkolójában megcsókoltam egy kocsiban, és ez maga volt a boldogság.
Mindig imádtam Victor magabiztosságát. Lazán képes volt Ashlee Simpson számait bömböltetni a kocsijából. Azt hittem, akkor szerettem bele végérvényesen, amikor már a fősuli idején szakítottam vele. Egyedülálló akartam lenni, szórakozni járni és lefeküdni mindenkivel. Karácsony volt, történt egy kisebb autóbalesete, és nagyon meg volt rémülve. Ahogy vigasztaltam, rájöttem: Ezt akarom egész életemben. Olyan éretlen vagyok, hiszen amit mindenki keres, az épp itt van a karjaimban.
Tavaly októberben házasodtunk össze egy tetőn, és persze, esett. De az esküvőszervezőnk kerített valakit, aki vett vagy 150 esernyőt, és mindenki a közelünkbe húzódott, amíg olvastuk a fogadalmunkat. Az eltelt időben voltunk legjobb barátok, aztán szeretők, aztán élettársak, és most házastársak.
Victor Borbolla: Ugyanannál az ebédlőasztalnál ültünk, de csak a pár iskolai rendezvényen láttuk egymást. Amikor elkezdtünk több időt tölteni együtt, anélkül hogy kimondtuk volna, tudtuk, kölcsönös a vonzódás. És ez szerintem ma is nagyon jellemző a kapcsolatunkra. Mindig ott voltunk a másiknak a szükséges pillanatban, hogy támogassuk, anélkül hogy mondani kellett volna valamit. Az első randinkon tudatosult mindkettőnkben, hogy nem haverként kerestük egymás társaságát. Nagyon könnyen ment. Akkor tudtuk megosztani egymással, amit olyan sokáig visszatartottunk.
Egy másik városba mentem főiskolára, és akkor szakítottunk. Ez volt életem legrosszabb egy hónapja. Nem tudtam róla semmit. Szerintem kellett neki ez a hónap, hogy rájöjjön, hatalmas hibát követett el.
A kapcsolatunk több pontján, mint amikor először költöztünk össze New Yorkban, felmerült a kétely, hogy lemaradunk arról az életstílusról, amivel az egyedülálló meleg férfiak bírnak. De aztán mindig eszembe jutott, hogy nekünk van valamink, amiért nagyon sokan küzdenek. Történjen bármi, szeret engem. Pedig ha tíz évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, boldog leszek melegként, egy percig sem hittem volna neki.
