A francia forgatókönyvíró-rendező 1990 óta készíti főként LMBT témájú filmjeit. 2001-es rövidfilmje, a Ce vieux rêve qui bouge (angol nyelvterületen That old Dream That Moves) a legjobb rövidfilm kategóriában César- és Európai Filmdíj-jelölést kapott. A 2013-as Idegen a tónál című egészestés filmjét a magyar közönség is láthatta a Cirkofilm forgalmazásában. Az alkotás több jelölés mellett Cannes-ban elnyerte a legjobb LMBT filmnek járó Queer Pálmát és az Un Certain Regard kategória rendezői díját, valamint a legjobb hangért és forgatókönyvért, illetve a legjobb férfi mellékszereplőnek és a legígéretesebb férfi színésznek járó César-díjat. A maga is nyíltan meleg, 52 éves Alain Guirauide az Arany és Queer Pálmára jelölt Állva maradni (november 3-tól a mozikban) című filmje kapcsán a Mozinet Filmnapok vendégeként érkezett hazánkba. A Puskin Mozi kávézójában kérdeztem.
Mennyiben akart más filmet csinálni, mint az Idegen a tónál?
Próbáltam nem közel maradni, hasonlítani az előző filmemhez. Nyilván van bennük egyfajta folytonosság. Az Állva maradni is nagyon lineáris, tragédiából fejlődik ki és megvan a kerete. Kicsit vagabondabb filmet akartam csinálni, ami sok, különböző dologról szól, amolyan utazós filmet (tulajdonképpen egyik végétől a másikig bejárja Franciaországot). Kerestem az új kihívásokat, hogy formailag is más legyen. Az előző film egy klasszikus film, itt pedig arra vágytam, hogy keverjem a képzeletet és a valóságot. Az álomvilág nagyon foglalkoztatott, az, hogy egy mentális, képzeletbeli geográfiát hozzak létre. Olyan mozira vágytam, ami a hétköznapokból nagy kalanddá tud válni. Nagyon szeretem, ahogy Flaubert definiálta a naturalizmust. Azt mondta, a művészetben nem az a legnemesebb dolog, ha megnevettetjük vagy megkönnyeztetjük az embereket, hanem az, ha a természethez hasonlóan álmodozásra késztetjük.
Honnan volt az alapötlet, mi volt a fő inspiráció? Mi volt az a fő motívum, ami köré felépítette? Egy karakter, egy jellem, egy cselekmény, egy történet? Vagy ennél komplexebb?
Amikor megkérdezik, hogy mi az alapgondolat, hogy honnan indultam ki, az tényleg a farkas. Létező, konkrét állat, sőt, társadalmi problémává vált Franciaországban az utóbbi években. Valahol a kezdetek óta betölti a képzeletünket ez az állat, a francia filmekben nagyon sokszor előfordul. Ehhez jöttek a helyszínek, amiket régóta le akartam filmezni.
Vannak a filmben önéletrajzi elemek?
A hétköznapokból, a saját életemből indultam ki. Sokat utazom, szeretem Franciaországot, szeretek mindenfelé járni, szinte soha nem vagyok otthon. Mindig úton vagyok az autóval, szállodákban alszom. Ennek során találkoztam olyan állattartókkal, akiknek tényleg problémát okoznak a farkasok. Ha meglátok egy fiatalembert az út szélén, ugyanúgy megállok és felajánlom neki, hogy jöjjön el egy castingra. De el tudom magam képzelni öregen is, ahogy ülök az út szélén és Pink Floydot hallgatok, miközben jönnek-mennek az autók. A főszereplő életét is el tudnám képzelni, de nincs gyerekem.
Van-e jelentősége annak, hogy a cselekmény egyes részei ennyire az Isten háta mögött játszódnak a homoszexualitás szempontjából (ahogyan azt az egyszerű, természet közeli emberek megélik)? Városi környezetben ez mennyire lenne kommersz történet?
Én egy kisvárosban élek, de ismerek sokakat, akik vidéken, falun élnek és ez semmi problémát nem okoz. De ismerek olyanokat is, akik leköltöztek egy kis faluba és ott nagyon rosszul alakultak a dolgok, el is kellett menniük. Franciaország dél-nyugati része, ahonnan én is jövök, az elég toleráns, de vannak olyan részek, ahol egyáltalán nem azok. Általánosságban az a véleményem, ha az ember odavalósi, akkor egy kicsit jobban elfogadják. Az a fajta arány, amit a filmjeimben mutatok, a valós átlag fölött van. Inkább a vágyaimat képviselem ebben a filmben is, mint a valóságot. Én azt mondom, manapság már nem olyan újdonság, ha valakiről kiderül. Nincs más választás, együtt kell élni a dologgal.
A férfi szereplők között van egy fiatal, egy középkorú és egy öreg, akik a koruknak megfelelően a szexualitáshoz is máshogy állnak hozzá. Nekem úgy tűnik, mintha ez egy személy lenne, csak életének három különböző szakaszában. Számomra ő egy és ugyanaz, jól látom?
Van egy csecsemő is, és igen, mondhatjuk, hogy ugyanarról az emberről van szó. Minden egyes szereplőbe egy kicsit magamat vittem bele. A születés, a halál, és ami közte van. Erről szól.
Szép, csúnya, fiatal, öreg, okos, kevésbé okos, férfi, nő, mindenki mindenkivel. Minden kapcsolatra látunk példát.
Igen. Egyéneket akartam, de mégis olyanokat, akik a társadalmat képviselik. Megpróbáltam egy kicsit az egész világot beletenni. Meg akartam mutatni a vágy különböző lehetőségeit, összetételeit. Ez mindig kettesével működik, az egyik, aki szereti a másikat és a másik, aki nem akarja azt az illetőt. Az egyik, aki vágyik a másikra, a másik, aki nem vágyik. A film ezeknek a kombinációja. És van valaki, aki az egészet átutazza, és egy kicsit belép mindenkinek a vágyába. Ez Yoan.
Van a filmben a terapeuta, aki mindenféle növényeket helyez az emberekre. Hozzá csónakon lehet eljutni. Ez az út számomra olyan, mint valami utazás a képzelet és a valóság között.
Ismertem ezt a helyet, valóban nagyon erősen növényekhez és vízhez kötött terület. Nagyon szerettem volna itt forgatni. Ez a terapeutás jelenet olyan, ami akár létezhetne is, de mégis allegorikusnak tűnik, maga a csónakázás pedig kalandfilmszerűvé válik. Olyan helyekre megy el a film, amikről nem is tudjuk, hogy létezik-e vagy sem, ez most az álomvilág, vagy a valóság. Szeretném, ha létezne egy ilyen terapeuta, aki egy jurtában fogadja a betegeit. Számomra ezt jelenti ez a film, hogy alkossak egy ilyen világot.
Mit üzenne azoknak, akik szerint a filmjeivel csak provokálni akar, mi az, amit nem tudnak, vagy nem akarnak észrevenni?
Egyáltalán nem az a célom, hogy provokáljak. A szülés, a gerontofília, vagy a hozzásegített halál valóban mind durva jelenetek. Vannak emberek, akik csak erre emlékeznek, akik csak ezt tartják meg magukban. Sajnálom, hogy a filmet csak és kizárólag ezekre a jelenetekre redukálják. Tény, hogy ezek sokkolhatnak, de tudtam, hogy ez lesz. A halál jelenetben van egyfajta lírizmus és egyáltalán nem próbáltam meg rájátszani a megbotránkoztatásra, a provokálásra. Ami pedig a szülést illeti, ez egy ilyen dolog, én szépnek találom.
Hujber
