Az Ibériai-félsziget középkori mór történelmét végigkísérte a férfiak közötti szerelem. Egészen a XIX. századig a homoszexualitásra sehol sem veleszületett tulajdonságként vagy identitásként tekintettek, hanem az utódnemzés szempontjából haszontalan szexuális cselekedetként kezelték. A nők közötti testi szerelemről nem is vettek tudomást, szinte semmilyen említése nem maradt fent a korból.
A VIII. századtól a XV. század végéig a mórok tartották megszállás alatt az Ibériai-félsziget, a mai Spanyolország és Portugália nagy részét, melyet ők al-Andalusznak neveztek. Az észak-afrikai eredetű arab és berber népcsoportot az a szunnita Omajjád-dinasztia vezette, melynek ősei támogatták magát Mohamed prófétát is, aki az iszlám vallást alapította.
A mórok idején al-Andaluszban a társadalom felső rétegének tagjai előszeretettel hódoltak a férfiszerelem örömeinek. Több kalifa is nyíltan tartott férfi háremet: a férfi prostituáltak a feljegyzések szerint többet kerestek, mint női társaik. Számtalan vers született a férfiszerelemről, a keresztény lakosság és a szomszédos királyságok megbotránkozva tiltakoztak miatta, és még Granada utolsó Zírida uralkodója is teret szentel neki emlékirataiban, amikor megírja dinasztiájának történetét. Az aggastyánok kamasz fiúk iránti nyers szexuális vágyától kezdve az azonos rangú és korú férfiak őszinte és tiszta szerelméig mindenre akadt bőven példa, és bár a homoszexualitást hivatalosan sohasem engedélyezték és elvileg továbbra is bűnnek tartották, a gyakorlatban a látszatra se adtak, és csupán elvétve szabtak ki büntetést miatta.
Uralmuk utolsó évszázadaiban részben a keresztény tiltakozás, részben a mórok területére történő nagyszámú bevándorlás és az áttérések miatt, a homoszexualitás nagyobb ideológiai szerephez jutott. Fontos helyet töltött be ugyanis az iszlám miszticizmusban, ahol az ima egyik formájának számított a gyönyörködés egy szakáll nélküli ifjúban, akit az Úr megtestesülésének tartottak.
Az északi keresztény királyságokat elborzasztották és felháborították déli szomszédaik szexuális szokásai, ráadásul a mórok előszeretettel használták vágyaik kiélésére a hadjáratok során ejtett keresztény rabszolgákat. Ilyen rabszolga volt Córdobai Szent Pelágiusz, akit a hagyomány szerint fogságba esett püspök nagybátyja ajánlott fel saját szabadságáért cserébe. A tízéves fiú így került III. Abd ar-Rahmánhoz, a córdobai kalifához.
A kalifa anyja maga is keresztény fogoly volt egykor, akiből később ágyas lett; apai nagyanyja pedig egy keresztény hercegnő, a foglyul ejtett pamplonai király lánya volt. Az így félig arab, félig európai felmenőkkel bíró kalifa a korabeli feljegyzések szerint rendkívül szép férfi volt, és nyíltan tartott férfi háremet a női háreme mellett.
A több változatban is fennmaradt történet szerint Pelágiusz 926-ban már három éve volt fogoly, azonban a püspök soha nem küldte el az unokaöccséért megígért váltságdíjat. A kamasszá cseperedő angyali szépségű fiúba időközben beleszeretett a kalifa, és azt akarta, térjen át az iszlámra és legyen az ágyasa. Az ifjú meztelenre vetkőzött az uralkodó kedvéért, de az áttérést megtagadta, és amikor a kalifa vágytól hajtva közeledett felé, ellökte magától. Urát felbőszítette a hite mellett kiálló Pelágiusz, ezért nyilvánosan megkínozták, karjait pedig, amivel ellökte magától a kalifát, levágták. Az egyház mártíromsága miatt később szentté avatta.
III. Abd ar-Rahmán kalifa 961-ben halt meg, a trónon fia, II. al-Hakam követte. Az új kalifa fiatalkorában kizárólag a saját neméhez vonzódott, apjához hasonlóan ő is nyíltan tartott férfi háremet. Nőit azonban nem, márpedig kötelezően fiúörököst kellett volna nemzenie. A megoldást édesanyja találta meg egy Szubh nevű ágyas személyében: az Aurora néven született keresztény leányt Navarrából rabolták el korábban. Ágyasként férfiruhát adtak rá, haját levágták, és fiatal fiúként kellett viselkednie. A csalásba beavatott kalifa a Dzsafar nevet adta a lánynak, és a megtévesztő külső végül bevált. Szubh fiúgyermeknek adott életet, aki később II. Hisám néven került trónra, nagyapjához és apjához hasonlóan pedig ő is tartott férfi háremet.
(A mór kalifák történetét a Humen magazin decemberi számában folytatjuk.)
