Kurimay Anita elsőként kutatta a homoszexualitás budapesti történetét. 2012-ben, a New Jersey-beli Rutgers Egyetemen írt disszertációjában az 1873 és 1941 közötti időszakot tekintette át, amely szerint, bár törvény tiltotta a két férfi közötti szexuális kapcsolatot, mégis mindenki meg tudta találni partnerét, akár a már akkor is pezsgő budapesti életben. A jelenleg a pennsylvaniai Bryn Mawr College-ben európai történelmet tanító Kurimayval többek között arról is beszélgettünk, hogy miként kezelték a melegeket a Horthy-korszakban, hogyan lehetett ismerkedni, és hogy miről is szólt a homoszexuálisok listázása.
Milyen volt alapvetően a hozzáállás a melegekhez a Horthy-korszakban?
Fontos megjegyezni, hogy nagyon kevés történeti forrás van, ami alapján átfogóan lehetne nyilatkozni; amik pedig vannak – az orvosi, rendőri és jogi források –, alapvetően az igazságszolgáltatás szempontjából mutatnak rá a homoszexualitás kérdésére. Az én kutatásomnak fontos része volt, hogy a Horthy-korszak forrásait ne csak abból a szempontból vizsgáljam meg, hogy azok hogyan álltak a homoszexualitáshoz (a meleg kifejezés nem volt elterjedt), hanem azt is, hogy mi az, amiről nem beszéltek. Tehát az is ugyanolyan fontos volt, amikor a források hallgattak a homoszexualitásról.
A politika egyáltalán nem foglalkozott vele. Míg a prostitúció és a nemi betegségek elleni küzdelem (vagy ennek látszata) folyton napirenden volt, addig a homoszexualitás egyáltalán nem volt téma, sem a konzervatív, sem a szélsőjobboldali pártoknál. Tehát amíg például a zsidókat a prostitúcióval azonosították, addig a homoszexualitást a közbeszéd (a szélsőjobbé is) inkább tabuként kezelte. Struccpolitika volt: amiről nem beszélünk, az nincs. És hogy mit csinál esetleg két férfi vagy két nő a négy fal között, az kevésbé volt fontos. Főleg, ha ezek az emberek amúgy teljesen normális életet éltek.
Mi volt a társadalom vélekedése?
A társadalom legnagyobb részé alapvetően betegségnek, abnormalitásnak tekintette a homoszexualitást – mint mindenféle queer szexualitást –, és persze vallási okok miatt is stigmatizálva volt. De nemcsak vallási alapon, hanem a társadalomra nézve is veszélyesnek tekintették: a homoszexuálisokra specializálódott gangeknek köszönhetően legfőképp a zsarolás és a bűnözés, illetve a homoszexuális prostitúció látszólagos terjedése miatt.
És hasonlóan az igazságügyi körökben is fenntartott hiedelmekhez, társadalmi szinten is létezett egy sztereotípia, miszerint az idősebb homoszexuális férfiak elcsábítják az ártatlan fiatal fiúkat – akik, miután egyszer megízleltek a homoszexualitást (még ha elvileg nem is voltak igazán homoszexuálisok), soha nem fordulnak majd vissza.
Milyen volt a leszbikusokhoz való hozzáállás? Hogy alakult az ő életük?
Róluk sokkal kevesebbet tudunk, kevesebbet foglalkoztak velük a korabeliek is. A két nő közötti szexuális kapcsolatot sokkal nehezebben tudták elképzelni, mert a férfiakkal ellentétben a tiszteletnek örvendő nőket a szexualitás szempontjából a társadalom még mindig passzívnak tartotta. Kivételt a prostituáltak képeztek, akik között a leszbikusság szintén része volt a közbeszédnek. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem voltak leszbikusok. De az ő életük még a férfi homoszexuálisoknál is privátabb volt. És mivel a női homoszexualitás nem volt büntetve, ezért még kevesebb forrásra támaszkodhatunk.
Milyen lehetett egy hétköznapi meleg élete akkoriban Magyarországon?
A homoszexuális emberek titokban tartották az orientációjukat és próbáltak beolvadni heteroszexuális társaik közé, sokuk meg is házasodott. Akiknek pedig volt a lehetősége a közép- és felsőbb osztályban, privát partikon és személyes kapcsolatokon keresztül ismerkedett más homoszexuális emberekkel. Így alakultak homoszexuális kapcsolatrendszerek.
Akiknek nem volt erre meg a lehetőségük, vagy csak szexet kerestek, azoknál az ismert férfi ismerkedési helyek álltak rendelkezésre. A budapesti fürdők már a két háború között is frekventált találkozóhelyeknek számítottak – ahol a rendőrség is titkos nyomozókat alkalmazott. Ezenkívül parkok, nyilvános vécék, az Erzsébet tér, a Kálvin tér, a Keleti és Nyugati pályaudvar számított ilyennek.
Vagyis a meleg élet mégis virágzott Budapesten. Hogy kell ezt elképzelni?
Az érintettektől származó pár fennmaradt korabeli beszámolók szerint a homoszexuálisok – akik Budapesten az I. világháború után láthatóan megszaporodtak – még közterületeken is képesek voltak egymást felismerni, és nem volt számukra nehéz rövidebb vagy hosszabb ismeretségeket létesíteni. Ezenkívül arra is van bizonyíték, hogy a jobb módú férfiak anyagilag támogattak fiatal fiúkat (és nem feltétlenül szexért), és segítettek nekik munkát keresni – tehát létezett egy támogató szubkultúra.
Sok meleg kifejezés a német nyelvből érkezett. Mit adtak a németek a korabeli vagy akár a mai magyar meleg szubkultúrához?
Bécs és Berlin a szexualitás és ebből következőleg a homoszexualitás orvosi, jogi és szubkulturális szempontjából is trendszetter szerepet játszott. A homoszexualitás orvosi, jogi megközelítésé, nyelve, rendőrségi regisztrációja mind német import. A németek a 19. század második felétől orvosi világhatalom voltak. A német szexológusok mellett Berlin a homoszexuálisok fővárosa volt, ahol a weimari köztársaság alatt virágzott a queer szubkultúra. Az 1920-as években a német politikusok nyíltan vitatták a homoszexualitás dekriminalizációját, és jelentős tábora volt azoknak, akik a két felnőtt közötti homoszexualitást mint a szexualitás egyik normális változatát kezelték. A német hatás nemcsak Magyarországon, hanem az egész világra nézve forradalmi volt.
Ha büntethető volt a homoszexualitás, kérdés, hogyan állt hozzá a rendőrség? Fontos és szomorú pontja az időszaknak a melegek listázása…
A melegek listázása igazan szomorú a szocializmus ideje alatt lett. A Horthy-korszak alatt a listázás része volt a rendőrség mindennapi munkájának, ami sok más büntetési kategóriában vezetett regisztrációt. A regisztráció nem feltétlenül jelentett rendőrségi feljelentést és ebből kifolyólag bírósági eljárást. Az első számú szempont az volt, hogy a rendőrség kiszúrja a homoszexualitás körüli bűncselekményeket, zsarolást, lopást, és nem utolsósorban a homoszexuális prostitúciót. A rendőrség legfontosabb feladata a közrend fenntartása volt – tehát a privát homoszexualitás, vagyis azok az emberek, akik a négy fal között élték a magánéletüket, nem volt számukra központi téma.
Hogyan alakult a melegek sorsa a következő évtizedekben?
Rosszabbul. Az ötvenes évek a nagy üldözések időszaka volt a melegek számára is. A kommunista rendszer első tíz évében a homoszexuális férfiakat és nőket eltávolítottak a pártból és a férfiakat példátlan számban küldték börtönbe. A rendőrség és a hírszerzés a homoszexualitás dekriminalizációja után is figyelte őket, de legalább már nem voltak ellenük bírósági perek pusztán az orientációjuk miatt.
Jelenleg milyen kutatásokon dolgozol?
Az új kutatási területem a sporttörténelem, amit szintén a gender és a szexualitás szempontjából vizsgálok.
Kanicsár Ádám András
