Napjainkban a nem is olyan rég még tabunak számító homoszexualitás létét természetesnek veszi a nyugati társadalom. A múlt század első évtizedeitől induló, majd a hatvanas évek végén erőre kapó LMBT-jogi mozgalmak sokáig láthatatlanok maradtak a szélesebb közvélemény számára. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a történelem formálóinak ne lett volna véleménye „a nevén nem nevezett” szerelemről. Nem egy közülük hiába számított haladónak, nagyon is korának embere maradt, ha a szexualitás került szóba. Mások meglepően nyitottak voltak, miközben vaskalaposként könyvelte el őket az utókor. A következőkben lássuk, mit gondoltak a homoszexualitásról a 20. század híres alakjai!
Mahátma Gandhi
Bár ma is a béke szimbóluma az indiai függetlenség atyja, Gandhi ellenezte az azonos nemű kapcsolatokat:
„Megkockáztatom, ez talán a legveszedelmesebb eszme. Ha egyszer ráütnék az elfogadhatóság pecsétjét, a fiatalemberek és az ifjú leányok saját nemű társaikkal igyekeznének kiélni vágyaikat.”
Eközben a történészeket továbbra is foglalkoztatják azok az előkerült levelek, amik Gandhi homoszexualitására utalhatnak. A feltételezések szerint ugyanis barátságnál sokkal több fűzte egy német származású, gazdag építészhez, akivel két évig élt Dél-Afrikában.
Martin Luther King
Martin Luther King ismét csak egy olyan polgárjogi harcos, aki nem tudta kivonni magát korának előítéletei és annak hatásai alól. Egy 1958-as újságcikkben így válaszolt egy fiatal meleg férfi olvasói levelére:
„A fiúk iránti érzéseid talán nem ösztönös, természetes érzelmek, inkább valami olyasmi, amit a környezeted hatására tanultál el. Máris a jó úton jársz, hiszen őszintén szembenéztél a problémával, és megvan benned a vágy a megoldásra.”
Eközben King egyik legbizalmasabb tanácsadója a nyíltan meleg Bayard Rustin volt, aki a híres 1963-as washingtoni menetelést szervezte, ami a feketék egyenjogúsági küzdelmének egyik szimbolikus állomása volt.
Winston Churchill
Egy 1954-es kormányülésen Churchillt arról informálták, hogy miközben a bűncselekmények száma megduplázódott az Egyesült Királyságban, addig a homoszexualitás miatt letartóztatottak száma több mint a négyszeresére nőtt. Egy tanácsadója azt javasolta, enyhíteni kellene a meleg férfiakat kriminalizáló törvényen, Churchill azonban jórészt politikai okokból ez elvetette.
„A Konzervatív Párt nem lenne hajlandó enyhíteni a homoszexuálisokat érintő törvényt. De hagyhatnánk, hogy a téma megjelenjen a nyilvánosság előtt, ahogy a válás esetében is történt.”
Politikai számításból az volt az álláspontja, hogy a szigort fenn kell tartani, hogy aztán a közvélemény nyomására történjen meg a homoszexualitás dekriminalizálása. Ebben az esetben nem kellene vállalni politikai felelősséget a döntésért. Nos, erre végül sokáig kellett várni: az azonos neműek beleegyezéssel történő szexuális kapcsolatának büntethetőségét csak 1967-ben törölték el.
Richard Nixon
Az Amerikai Egyesült Államok 37. elnökéről az utókornak leginkább a vietnami háború és a lemondásához vezető Watergate-botrány jut eszébe. „Nem akarom, hogy félreértsék a nézeteimet. A kérdésben én vagyok a legtoleránsabb ember ebben a szobában” – jelentette ki 1971-ben külügyminisztere, a legendás Henry Kissinger és H. R. Halderman, a Fehér Ház kabinetfőnöke jelenlétében.
„A melegek így születtek. Maguk is tudják. Ennyi. Ha végignéznek a történelmen, azt fogják találni, hogy a legintelligensebb emberek között mindig is voltak melegek, Oscar Wilde, Arisztotelész, stb. Az ég szerelmére, nem törvényt akarok én erről, vagy hogy erre buzdítsuk a fiatalokat, de legyenek nyugodtan melegek. Hagyják őket békén! Ezt a témát nem akarom bolygatni.”
A beszélgetés hangfelvételére 2014-ben bukkantak egy archívumban. Épp egy ifjúsági konferenciára készültek, és ezek szerint Nixon a maga korában meglepően toleráns nézeteket vallott a homoszexualitásról.
A folytatásban Sigmund Freud, Franklin Delano Roosevelt és Margaret Thatcher véleménye olvasható.
