Elég végignézni a szereposztáson vagy a trailer kockáin, hogy észrevegyük: itt valami nem egészen stimmel. Van, aki ennél messzebbre ment, és petíciót indított a New York-i események legújabb megfilmesítése ellen.
Pat Cordova-Goff transznemű aktivista – aki többek között YouTube-videókat is készít – több, mint 13.000 aláírást gyűjtött már össze online petíciójával, amellyel a Stonewall-t kívánja bojkottálni, mondván, hogy kemény történelemhamisítás történik benne. Amint a film első trailere megjelent, az internetes fórumokat elárasztották azok a kommentek, amelyek a transznemű és/vagy színesbőrű szereplőket hiányolták a lázadók közül, holott köztudott, hogy ők vezető szerepet játszottak a melegjogi mozgalomnak ebben a perdöntő szakaszában.
Nem szabad elfeledkezni Miss Major Griffin-Gracy-ről, aki mind a mai napig a transznemű közösség meghatározó vezetője, és amikor 1969-ben ellenállt a rendőri igazoltatásnak, törött állcsonttal távozott a helyi rendőrőrsről. Talán kevesebben hallottak Storme DeLarverie-ről, a „meleg közösség Rosa Parks”-áról: az afroamerikai leszbikus nő volt az első, aki megütött egy rendőrt. A puerto rico-i származású Sylvia Rivera neve már ismerősebben csenghet: az ekkor mindössze 17 éves drag queen a ’70-es években is inspiráló aktivista maradt.
Az IMDb-n fellelhető listában egyedül Marsha P. Johnson-t találjuk meg a korszak nagy nevei közül , viszont itt felmerül egy következő bökkenő: nevezetesen, hogy a filmben szereplő összes transznemű karaktert – legyenek valós vagy fiktív személyek – cisznemű színészek alakítják. Az előzetes alapján ráadásul a transz szereplők közül is egy fehér kap nagyobb szerepet (Jonny Beauchamp karaktere), aki ennek tetejébe tragikus szerelembe esik a cisznemű, fehér bőrű, meleg főhőssel – „a Nagy Fehér Megváltóval”, akinek az egész lázadás kirobbantását köszönhetjük a rövidke videó szerint.
Természetesen elhamarkodott dolog lenne végső ítéletet mondani egy néhány perces összeállítás alapján egy két órás filmről, de nyilvánvaló, hogy Roland Emmerich projektje minden jó szándék ellenére valószínűleg nem a legjobban sikerült. Ha végignézünk az LMBTQ közösségről készült filmek során, a középpontban az esetek nagyobb százalékában a cisznemű fehér férfiak küzdelmei állnak, és közben a közösség többi tagjának reprezentációja jelentősen elmarad mögöttük.
Emmerich, aki maga is nyíltan meleg, a nagy volumenű katasztrófafilmek után egy személyesebb filmet szeretett volna készíteni, egy szívéhez közel álló témában. A Hollywood Reporternek nyilatkozva elmondta, hogy igyekezett izgalmas, drámai filmet készíteni, amelynek egy otthonából kitaszított fiú története áll a középpontjában – ezzel is felhívva arra a figyelmet, hogy az LMBTQ fiatalok hajléktalanná válása ma is ugyanolyan probléma, mint 50 évvel ezelőtt. A történelmi pontosságot számon kérőket pedig igyekezett megnyugtatni azzal, hogy szerinte a film – ha majd teljes egészében látni fogjuk – méltó emléket állít a lázadás transznemű és/vagy színesbőrű résztvevőinek.
