Idén június 30-án vette kezdetét a tíznapos Budapest Pride Fesztivál. A város szívében a Tesla Budapest Klub adott helyet a megnyitó ceremóniának, ahol beszédet mondott többek közt Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője. A Pride hét csúcspontja egyértelműen a Budapest Pride Felvonulás, mely ebben az évben július 8-án dübörög át a városon. De azt kevesebben tudják, hogy a felvonulást megelőzi egy 10 napos kulturális fesztivál is, valamint, hogy a Budapest Pride ezenkívül sok mással is foglalkozik az év során. Két sajtószóvivőjükkel beszélgettünk.
Az idei fesztivál szlogenje az, hogy „Szabad-e vagy?”. Miért ez lett a szlogen?
Karlik Cinti: egyrészt sokszor halljuk a többségi társadalomtól azt a kérdést, hogy miért kell felvonulni és elégedetlenkedni az LMBTQ embereknek, hiszen nem is olyan rossz a helyzetünk, még bejegyzett élettársi kapcsolatot is lehet kötni. Mi úgy gondoljuk, hogy a hasonló jogok nem egyenlő jogok, ez nagy különbség. A bejegyzett élettársi kapcsolat, mivel csak azonos nemű párok köthetik meg, még mindig a diszkriminációt hordozza magában. Tehát egy adott lehetőség még nem szabad lehetőség. A szlogenünkkel szerettük volna egy kicsit elgondolkodtatni a közösséget és igazából mindenkit, hogy vajon tényleg szabadok vagyunk-e? Nem csak LMBTQ emberként aktuális ez a kérdés.
Milyen előkészületeket igényel egy ekkora rendezvény? Nem csak a felvonulás, de az egész fesztivál.
Holländer Dani: Röviden? Rengeteget. Idén 300 menetkísérő önkéntes lesz és 50 kamerás jogi megfigyelő a felvonuláson, de koordinálni kell a járműveket, a színpadot, a mentőket, az adománygyűjtőket, és még sorolhatnánk. De ez csak a felvonulás.
Karlik Cinti: Idén körülbelül 50 programunk van a felvonuláson kívül, szerintem ezzel rekordot döntöttünk. A programok nagy részét nem mi szervezzük, a közösség tagjai, civil szervezetek, és lelkes magánszemélyek küldték be az ötleteiket egy pályázati felhívásra. Nagyon jó látni, hogy ilyen aktívan részt vesznek ebben, mivel ez a fesztivál nekik szól, a legszínesebb akkor lesz, ha a közösség maga alakítja a programokat is. Természetesen kisebb-nagyobb segítséget kap tőlünk, akinek szüksége van rá.
És mivel foglalkoztok év közben, amikor nem a fesztiválra készültök?
Karlik Cinti: Minden évben készülünk az Előbújás Napjára (október 11.) valamilyen kampánnyal: 2016-ban egy flashmobot szerveztünk aznap, de a Transznemű Emlékezés Napján és más LMBTQ világnapokon is igyekszünk programokkal, cikkekkel előrukkolni. Tavaly novemberben egy reprezentatív közvélemény-kutatást is készítettünk a társadalom hozzáállásáról az egyenlő házassághoz, és a közösségen belül is végeztünk egy felmérést az őket érintő problémákról.
Hollander Dani: Ezenkívül végre sikerült egy asztalhoz ültetnünk politikusokat, hogy az egyenlő házasságról beszélgessenek, vitatkozzanak. Sajnos ritkán és keveset beszélnek érdemben erről a kérdésről. Volt egy civil kerekasztal és egy szabadegyetem ugyanebben a témában, és mi is részt szoktunk venni mások által szervezett konferenciákon, kitelepüléseken, érzékenyítő beszélgetéseken.
A felvonulás minden évben megvalósul, 2016-ban ráadásul semmilyen támadás, ellentüntetés nem volt. Megoszlanak a vélemények arról, hogy ennek tükrében kellenek-e kordonok vagy nem. Mit gondoltok erről?
Hollander Dani: Bár a rendezvény a gyülekezési jog értelmében megvalósul, ezzel szemben a szubjektív célja, hogy hidat képezzünk az LMBTQ közösség és a többségi társadalom között, sajnos egyáltalán nem. A társadalom akkor lesz elfogadóbb, ha találkozik a közösség tagjaival, a felvonulás erre ad lehetőséget. Mivel minden évben hermetikusan elzárnak minket és nem lehet csatlakozni hozzánk, ezért azt az üzenetet látják az emberek, hogy egy olyan rendezvényről van szó, ahova nem lehet bejutni, mintha valami rossz, tiltott dolog történne a felvonuláson. Holott egy nagyon vidám tömeg megünnepli azt, amit már sikerült elérnünk, és egyben kiállunk a közösségünkért, hogy végre mindenkinek egyenlő jogai legyenek.
Karlik Cinti: Igen, és hozzátenném, hogy a teljes kordonozás szimbolikus jelentéssel is bír. Hogyan történhet meg az, hogy azokat zárják körbe, akik gyülekezési jogukkal élve részt vesznek egy jó hangulatú, békés demonstráción, és nem azokat, akik agresszívek, gyűlölködnek és félelmet keltenek másokban? Emiatt is gondolom, hogy ki kell állnunk magunkért és nem hagyhatjuk elhallgattatni magunkat. Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol a támadókat ítélik el, nem a békés állampolgárokat.
Peksa Kama
