„Amint leülök megrajzolni az arcomat, másik síkra kerülök” – Interjú Kovács Józseffel, azaz Tina Coladával

Kovács József hétköznap fodrászként dolgozik, hétvégenként pedig ő Tina Colada. Hiphop táncos, aki péntek és szombat esténként az Alteregó Klubban lép fel. A Trafóban tavaly szerepelt először Jérôme Bel Gala című előadásában, ami január 5. és 7. között jön vissza a házba.

Mi az a drag, ki a Drag Queen és miért nem jár Kovács József Sparba is Tina Coládaként?  A „férfiak női ruhában” jelenség általában felszínesen és kevert fogalmakkal jut el az emberekhez, miközben a drag már sok helyen ismert művészeti forma. Erről és sok minden másról is beszélgetett a művésszel a Trafó blogja.

Trafó blog: Hogyan lettél előadóművész?

Kovács József: 13 éves korom óta vagyok hiphop táncos, és tíz éve dolgozom táncos-koreográfusként – így kerültem az Alteregóba is. Gyerekkoromban amerikai szupersztár szerettem volna lenni, az, akit megtapsolnak. Ez nyilván nem jött össze (nevet). Viszont úgy voltam vele, hogy a hiphopon belül szeretném azt elérni, amit itthon el lehet. Addig törtem magam, amíg a magam mércéje szerint ez sikerült is. Ezzel telt el 15 év, és másfél éve létezik Tina Colada.

TB: És hogy indult a drag?

KJ: Játéknak. Volt egy fordított napnak nevezett eseményünk az Alteregóban, amikor a pultosok léptek fel, a színpadon dolgozók pedig beálltak a pultba. Nekünk fiútáncosként azt mondták, lépjünk fel drag előadóként – és ez tök jól sikerült (nevet). Nagyon örültem, mikor később azt is megkérdezték, vállalnék-e műsort. Az a karakter, amit én hozok, hiányzott a társulatból.

TB: Milyen ez a karakter?

KJ: Abszolút táncos… nem is tudom szépen kifejezni…

TB: Popdíva?

KJ: Igen, a show irány dominál. Ezt a bolond, csajos, táncos, popos történetet, a béyoncés vonalat képviselem (nevet). Sok Madonna-koncertet is nézek, ott mindenki nagyon egyben van. Korábban nyolc évig tanítottam gyerekeket, volt egy hiphop tánciskolám. Ott is inkább koncert show-kat csináltunk.

TB: Nem is volt benned kétely, mikor már drag műsort kezdtél csinálni?

KJ: De, eleinte ódzkodtam is tőle. Magyarországon nincs kultúrája a dragnek, sokan abszolút nem értik, mit csinálunk. Majdnem minden hétvégén megkérdezi valaki, hogy én így járok-e le a Sparba is vásárolni (mosolyog). Persze, dehogyis. Négy óra amíg elkészülök, ebből csak a smink három. Egyáltalán nem érzem magam nőiesnek, a lelkem egy kis része sem gondolja, hogy jó csaj vagyok. Ki szoktak nevetni ezért, de a drag nekem színészet. És ez nagyon izgalmas. Nincs olyan része, ami fárasztana, pedig végig dolgozom a hétköznapjaimat. Amint leülök és elkezdem megrajzolni az arcomat, átkerülök egy másik síkra.

TB: Mi az, amitől leginkább tartottál?

KJ: Attól féltem, hogy megszólnak majd. Az Alteregóban ketten voltunk férfi táncosok. A vendégek évek óta figyelnek és mondják, hogy nem tudják elképzelni nélkülünk a klubbot. Mikor beindult a drag show, felvettem magam helyett egy férfi táncost, és most minden tök jól működik. Tina Coladaként az elejétől pozitív visszajelzéseket kaptam. Tavaly szeptemberben kezdtem, és decemberben már jött a galás ajánlat, plusz megkértek, hogy képviseljem Magyarországot az ibizai Pride-on. Ezek hatalmas dolgok számomra. Megtiszteltetés a Gálában szerepelni, fellépni a Trafóban. Az előző előadás minden téren feltöltött, és már magabiztosabb vagyok akkor is, ha például egy céges karácsonyi bulira kérnek fel.

Szóval elkezdtem büszke lenni erre az egészre. Nem csak úgy gondolok a fellépésekre, hogy jó, hétvégén jön a másik munka, és akkor tök színes leszek. Tíz éve minden hétvégén az Alteregóban vagyok, már kezdtem elfáradni. Nem bírtam volna abbahagyni, de már nem adott feltétlen boldogságot, hogy fellépek. A draggel viszont megújultak a dolgok. Ezzel egész héten foglalkozni kell. Csinálom a hajakat a karakterekhez, a ruhákat meg kell varrni, a kiegészítőket össze kell ragasztani. Karácsonyfadíszekből csinálunk olyan fejdíszt, hogy mindenki megőrül, és azt hiszi, valami dizájner darab. A ruháim nagyrészét amúgy édesanyám varrja, ő az én tervezőm és stylistom. Nagyon büszke vagyok rá (nevet).

TB: Hogy szoktál még készülni?

KJ: Az abszolút irányító, a példaképszerű kedvenc Béyoncé. Elképesztő, szuperzseniális show-kat csinál. Összetett látványt és életérzést közvetít. A dalainak van története, pedig mind ugyanarról szól: szerelem, blabla. Közben viszont olyan szinten tolja kifelé magát vizuálisan is, hogy képes hatni a lelkedre. Az nem elég, ha valaki szép, kiáll, énekelget, jaj de jó, aztán lemegy a színpadról. Én olyan show-t szeretnék letenni az asztalra, amitől tátva marad az emberek szája. A hiphopos múltam miatt könnyen tanulok videóról. Nyilván nem mindig sikerül úgy, mint a sztároknak (nevet). De igyekszem a maximumot kihozni magamból.

TB: Milyen irányai vannak a dragnek? Itthon a régi Capella és a Szigeten a Magic Mirror ismert még valamennyire.

KJ: A drag folyamatos tanulás. Ugyanúgy változnak a trendjei, mint bármilyen más irányzatnak a divat vagy a show világában. Ha nem követed, nem vagy érdemes előadó – legalábbis számomra (nevet). Ehhez a műfajhoz maximalizmus szükséges. Egész héten készülni kell arra a kétszer három percre, amíg a színpadon vagy. A Magic Mirrorról nem vagyok jó véleménnyel, nem szerepeltetnek magyar előadókat. Bosszant, hogy a szervezők nem ismerik a közegünket, nem tudnak rólunk. Régi capellás fellépőket ismerhetnek, de nem ismerik az aktuális trendeket. Pedig van lehetőség inspirálódni. Vannak már olyan új, magyar előadók, akik Amerikában is megállnák a helyüket.

TB: Van olyan külföldi előadó, akit követsz?

KJ: 2009 óta működik a RuPaul’s Drag Race. RuPaul az egyik első előadó, az anya, Mama Ru. Körülbelül olyan tévéműsort csinál, mint amilyen az X Faktor, csak drag előadóknak. Kicsiben indult, ma már viszont a VH1 egyik főműsora és Emmy-díjat is kapott. Hihetetlen mennyire sokféle draget látni itt. Ez azért jó, mert mindenki a saját kis világát tudja belevinni a saját show-jába.

TB: Mondtad, hogy sokan nem értik  a műfajt és keverednek a fogalmak. Az alteregós közegben is?

KJ: Az itteni közönség mindig változik, fiatalodik. Cserélődnek az emberek. Azt látom, egyre nagyobb az igény az ilyen klubbokra, és a fiatalság inkább tisztában van azzal, mi micsoda. Az én korosztályom viszont, a 30 körüliek, nem tudják hova tenni a draget. Még a meleg közönség sem érti sokszor, mi a különbség a transzvesztiták, a Drag Queenek és a transznemű emberek között. Ez nagy baj. Nem érzem, hogy az én dolgom lenne elmagyarázni, de ha megkérdezik, mindig mosolyogva válaszolok.

TB: Kérdezett valaki például a Gala után?

KJ: Volt, aki megvárt az öltöző folyosó végén, és mondta, hogy jézusmária, ezt hogy, és én fellépek-e máshol, meg lehet-e nézni? Volt, aki elpityeredte magát, és mondta, hogy végig azt hitte, lány vagyok. Egy nagydarab, valószínűleg lokáltáncos nő, aki atomra sminkeli magát (nevet). Akkor jöttek rá, hogy ez illúzió, mikor az előadás legvégén levettem a parókámat. Felrakni az arcot nagy meló, lemosni tíz perc. Akit érdekel ez az egész, annak úgy érzem, nagy dolog, hogy beszélgetünk.

TB: A Galában sokféle, a társadalom mindenféle szélsőségét megjelenítő karakter is van.

KJ: És ez baromi jól működik. Láttam a közönségen, hogy van, aki oda se néz, olyan zavarban érzi magát. Nem érti, mit keres egy kétméteres kifestett bohóc után egy kerekes székes táncos. Aztán minden összeáll. Miért éreznénk magunkat bénának, ha van itt valaki, aki kerekes székből tolja, és olyat tud mutatni, amit mi sem. Szuper volt látni ilyen sokféle embert egy célért küzdeni.

TB: Milyen volt részt venni a próbafolyamatban?

KJ: Eleinte nagyon izgultam. Zsuzsi mondta (Nagy Zsuzsi programszervező – bn), hogy mindenki előad majd körülbelül két percet. Össze is vágtam egy Béyoncé-mixet. Nem attól féltem, hogy nem fogják elfogadni, vagy nem tudok majd barátkozni – szerencsére elég könnyen megtalálom a hangot az emberekkel. Attól viszont tartottam, hogy mivel egyfajta ufónak tűnhetek, nem biztos, hogy mindenkinek bejön, amit csinálok. Nem tudhattam előre, ki hogyan vélekedik majd. Viszont pozitívan csalódtam. Mindenki szuper nyitott és elfogadó volt a másikkal, már a legelejétől kezdve. Féltem, hogy milyen lesz a srácokkal egy öltözőben, ahol mindenki jön-megy, miközben én a pilláimat ragasztgatom (nevet). Hálistennek mindenki érdeklődött, röhögtünk, a csajok sminktippekért jöttek. Barátivá alakult a dolog. Úgy voltam vele, hogyha azt tolom a színpadon, amit az Alteregóban szoktam, akkor talán ez az új közönség is megérti majd, mi ez az egész.

Szerző: bn