Hírek

Volt barátnője fotóival csalt ki képeket férfiaktól a konzervatív politikus

Kizárólag a saját fejére hozott bajt Nick Sauer konzervatív politikus, miután volt barátnője fotóinak felhasználásával hamis Instagram-profilt kreált. Az Illinois állam képviselőházában republikánus színekben politizáló férfi a szakítást követően jutott arra az elhatározásra, hogy így áll bosszút.

 

Nick Sauer képviselő

 

A birtokában lévő fotók segítségével a létrehozott adatlapon keresztül ismeretlen férfiaknak kezdett írogatni és akikkel mélyebbé vált a beszélgetés, ott volt barátnő meztelen fotói is terítékre kerültek – anélkül, hogy a másik fél tiszában lett volna vele, ki is küldi őket valójában. Sauer minden bizonnyal nagyon élvezte a szituációt, hiszen – feltehetően saját szórakoztatása céljából – cserébe ő maga is kért intim képeket a kliensektől.

A hamis profil nem maradt sokáig titokban. Miután a volt barátnő tudomást szerzett róla rendőrségre vitte az ügyet. Egyelőre nem tudni, lesz e büntetőjogi következménye, a Nick Sauer azonban augusztus elsején benyújtotta lemondását képviselői helyéről. Tettét Demokrata és Republikánus párti politikusok egyaránt elítélték, az állam kormányzójával egyetemben.

A politikus 2016 decembere óta képviselte választókörzetét az állami kongresszusban és többek között tagja volt a szexuális zaklatással foglalkozó munkacsoportnak is.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin