Hírek

Visszatérnek az LMBTQ rendezvények Törökország fővárosába

 

A török LMBTQ közösségnek 2017 óta kell nélkülöznie a pride rendezvényeket a fővárosban, a héten azonban a bíróság megszüntette a tilalmat, ezzel új esélyt nyújtva Ankarának.

Az ankarai kormányzóság 2017 novemberében tiltotta be az LMBTQ programok szervezését a közerkölcsre és a társadalmi érzékenységre hivatkozva. Egy török LMBTQ-jogi csoport, a Kaos GL viszont kitartóan küzdött azért, hogy ennek véget vessen, és bár a tavalyi évben kudarcot vallottak, idén végre elérhették a célt – számol be róla a Pink News.

A bíróság kimondta: ahelyett, hogy betiltanák az alapvető emberi- és a szabadságjogokat a társadalmi béke érdekében, úgy gondolják, meg kell védeni azokat a csoportokat, melyek több támadásnak vannak kitéve az országban. A bíróság tehát úgy ítélte meg, hogy az államnak meg kell védenie az LMBTQ közösség alapvető jogait, így a fővárosban újra szabadon szervezhetik rendezvényeiket.

Annak ellenére, hogy a homoszexualitás nem illegális Törökországban, az elmúlt években több LMBTQ rendezvényt is betiltottak. Tavaly Isztambulban törölték a pride felvonulást, de a szervezők és a résztvevők így is összegyűltek a városban szivárványzászlóikkal. A rendőrség letartóztatással fenyegetett mindenkit, aki melegnek tűnt, szivárványt vagy élénk, női színeket viselt magán, vagy túl rövid volt a nadrágja.

Most azonban a török LMBTQ közösség bizakodó a bíróság döntésével kapcsolatban, és úgy látják, ezzel egy hatalmas lépést tettek országuk és az LMBTQ közösség történetében, hiszen a szerelem újra győzedelmeskedett.

 

 

Hotel Sopron footer banner
Previous post

A Cameron Post színésznője szerint az LMBTQ oktatás minden korosztálynak kijár

Next post

„Apám nem volt egy angyal” - Interjú Susan Faludi Pulitzer-díjas szerzővel