Hírek

Videó: Melegekkel száll harcba az elnöki posztért a volt First Lady

Izgalmas pillanat következett be tegnap az amerikai politikában. Az egykor nyolc évig First Lady, újabb nyolc évig New York állam szenátora, majd négy évig külügyminiszter Hillary Rodham Clinton egy videóban hivatalosan is bejelentette, ami már eddig is várható és tudható volt. Indul az Amerikai Egyesült Államok elnöki posztjáért.

Az amerikai választási rendszer egyik sajátossága, hogy a hivatalban lévő elnök legfeljebb egyszer választható újra (nálunk a köztársasági elnök újraválasztására vonatkozik hasonló szabály). Mivel Barack Obama most tölti második ciklusát, újra megnyílt a lehetőség a demokrata politikusok számára, hogy induljanak a Fehér Házért. A volt First Lady az első, aki be is jelentette szándékát: “A mindennapi amerikaiaknak egy bajnokra van szükségük – és én akarok lenni az a bajnok.”

Az itt is megtekinthető kampányvideó azért is kiemelkedő jelentőségű, mert egy meleg és leszbikus pár is feltűnik. Ez az első elnökjelölti kampányvideó, amelyben LMBT-emberek is szerepelnek. Bízzunk benne, hogy a téma a következő másfél évben is folyamatosan felszínen lesz!

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb