Életmód

Videó a kislányról, aki fiú akart lenni

1991 május 19-én született az Amerikai Egyesült Államokban egy lánygyermek Katherine Elizabeth néven. A kis Katy már három éves korában követelte nagypapájától, hogy inkább Mike-nak hívja Katy helyett. Onnantól kezdve a haját is mindig rövidre vágatta és akkor érezte jól magát igazán, ha fiús ruhákban járhatott.

Bár a középiskolai évek során megpróbált femininebb lenni (hosszú haj, ékszerek), hamar rájött, hogy ez a világ nagyon távol áll tőle. Leszbikusként bújt elő. Jöttek a szerelmek, a barátnők, de saját bőrében így sem érezte teljesnek magát. Csatlakozott a helyi LMBTQ-közösséghez, ahol aztán transzneműekkel is találkozott.

Melleit 15 évesen kezdte el kötéssel leszorítani és ekkor látogatott meg először terapeutát is. Az ismeretleneknek onnantól Skye-ként – tehát fiúnéven mutatkozott be. 18 évesen elkezdődött a tesztoszteron kúra – amely végül öt éven át tartott. Ekkor változtatta nevét is hivatalosan Skylar Kergilre. 2009 végén eltávolíttatták melleit, amelyre – bár a felépülés nem kevés fájdalommal járt – azóta is élete legboldogabb napjaként emlékszik vissza.

Három évvel később Skylar túlesett a nemkorrekciós műtéten is. Fizikai átalakulásában óriási segítséget nyújtottak szülei, bátyja és nem utolsó sorban barátai is. Skylar azóta lediplomázott és sok egyéb elfoglaltsága mellett transzaktivistaként is dolgozik. Rendszeresen jár konferenciákra, rendezvényekre, mindenhol felemelve szavát közösségünk e háttérbe szoruló csoportja mellett.

Ajánljuk mindenkinek a maga Skylar által készített, fényképekből összeállított megindító videót, amelyben ő meséli el történetét:



HUMEN Team

Previous post

Meleg, muszlim és HIV fertőzött

Next post

Édesanya és fia egyszerre coming outoltak