HírekPride

Victoria Beckham jótékonysági pride-pólója nem is annyira jótékony

 

Nem aratott eddig osztatlan sikert Victoria Beckham jótékonysági pride-pólója. A 95 angol fontért (átszámítva több mint 36 ezer forintért) árult fehér pólón szivárványos betűkkel a Listen Without Prejudice felirat szerepel, utalva George Michael azonos című, 1990-es albumára.

„Mindig mély kötődést éreztem az LMBTQ-közösséggel, és büszke vagyok, hogy segíthetem a pozitív változásról és elfogadásról szóló üzenetüket. Az idei pride-pólóm George Michael 1990-es, legendás albumának a címét viseli, ami pontosan 30 évvel ezelőtt jelent meg, és a jogtulajdonos áldásával használhatom. Igazi ikon volt ő, és a lemez, a zenéje, és ez a póló arra emlékeztet, hogy legyünk mindig kedvesek a másikhoz, és hallgassuk meg a másikat – ez olyasmi, amiben teljes szívemmel hiszek, és mindennap ennek megfelelően élek.”

A póló megvásárlásával az AKT segélyszervezetet lehet támogatni, akik olyan LMBTQ fiataloknak segítenek, akik homofób családjuk miatt az utcára kerültek, vagy ellenséges közegben élnek. Az egykori Spice Girl a közösségi médiában megjelent posztjában hozzá is tette, hogy a pólója bevételeiből 25 százalék megy a segélyszervezetnek.

 

 

Az angol OK! Magazin szerint ez volt az a pont, ahol többen elkezdték megkérdőjelezni Victoria Beckham őszinte szándékait. A felháborodás a kis összegnek szól, és kevésnek érzik a 25 százalékot. Tény, hogy a saját divatbirodalommal bíró, férjéhez hasonlóan saját jogán is dúsgazdag Victoria megengedhetné magának, hogy a teljes összeget felajánlja, ha már a jótékonysággal reklámozza a pólót. Ráadásul ő nem egy wannabe beauty influencer, hogy hasonló húzásokkal éljen. Más kiszámolta és levezette, hogy egy ilyen póló legyártása legfeljebb 10 fontba kerül, azaz az AKT-nak utalt pólónkénti 24 font levonásával is a teljes bevétel kétharmada az övé marad. És hát ő erre aztán tényleg nincs rászorulva.

Más pedig felemlegeti, hogy a luxuséletéről előszeretettel posztoló Victoria a koronavírus-járvány elején szinte az összes alkalmazottját kényszerszabadságra küldte, ezzel a fizetésük több mint felét az állam állja, de közben mindenkit rögtön vissza is hívtak dolgozni ugyanarra a pozícióra. Emiatt nem is nagyon finomkodnak:

„Az alkalmazottaidat mi, brit adófizetők fizethetjük, most meg odadobsz 25 százaléknyi alamizsnát jótékonykodásra. Szégyen!”

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin