Nagyvilág

Verőembert küldött a fiára a homofób apa, de lebukott

képünk csak illusztráció / fotó: Gorodenkoff

 

Az olasz la Repubblica napilap számol be arról, hogyan képzelte megleckéztetni meleg fiát egy homofób apa. A 75 éves férfi ámokfutása akkor kezdődött, amikor 2017-ben meglátta a bulvárlapokban a fiát egy ismert színész társaságában. Senki sem gondolta volna, hogy ez gondot okozhatna, mert a család akkor már egy éve tudott a fiú orientációjáról, amit látszólag az apa is elfogadott.

A valóság más lehetett, mert a Francia Riviérán készült fotó úgy felzaklatta, hogy végül a tettek mezejére lépett. Felbérelt két bérgyilkost, hogy verjék meg a színészt – a két férfi pedig teljesítette a megbízást, a színész olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba került.

A fiú, egy ismert torinói sebész úgy döntött, hogy a párjával ezek után csak barátaik társaságában lépnek ki a házukból. Az apa azonban így sem szállt le róluk, és egy újabb verőembert bérelt fel. Ezúttal már azzal a céllal, hogy a fia ujjainak eltörésével tönkretegye a karrierjét.

A feladattal megbízott román férfival elhitette, hogy a fia egy bűnöző, és 2500 eurót (közel 900 ezer forintot) fizetett az akcióért.

A verőember két hétig követte a fiút és a párját, hogy kiismerje a napirendjüket, így azonban rájött, hogy valami nem stimmel. Kiderült számára, hogy a célszemély nem is bűnöző, és végül úgy döntött, elárulja a kiszemelt áldozatának a megbízóját és a terveit.

A sebész korábban nem akarta feljelenteni az apját, de miután évekig éltek rettegésben a párjával, és az apa ismét verőembert fogadott, végül jelentették a hatóságoknak. A torinói bíróság végül két év börtönbüntetésre ítélte a homofób apát.

A város polgármestere, Chiara Appendino az ügy kapcsán sürgeti a törvényhozást, hogy végre fogadják el azt a régóta tervezett törvényt, ami a gyűlölet-bűncselekmények közé sorolná az LMBTQ személyek ellen elkövetett támadásokat.

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
hirdetés