Életmód

„Vegyük ezt eggyel komolyabban annál, hogy megyünk 50 métert, és azt mondjuk: világbéke”

2018-ban tíz év után újra megválasztottuk Mr. Gay Hungaryt. A cím nem ismeretlenhez került. Amikor Pusztai Olivér jelentkezett, mi magunk is írtunk neki, hogy biztosan nem visszaélnek-e a nevével. Nem éltek vissza. Millió dolláros mosolyával, kockás hasával és okos válaszaival Olivér jött, látott, és győzött. És vele együtt győzött a magyar LMBTQ közösség is, hiszen Olivér az a nagykövet lett, aki azóta valóban keményen dolgozik nemcsak a maga népszerűségéért, hanem több százezer ember jogaiért. A már javában a Mr. Gay World versenyre készülő, szigorúan nem „szépségkirállyal” egy laktóz- és cukormentes kávé mellett beszéltük meg, mit visz Fokvárosba, miért jelentkezett, hogyan látja most a közösséget, hogyan készül a versenyre, és hogy mit üzen az idei jelentkezőknek.

 

 

Hogy állsz a készülődéssel?
Nemrég forgattuk le a kampányvideót, amit a világversenyre küldünk ki. Ez alapján fognak szavazni rám az emberek és innen kapnak rólam először információt. Ez lesz az első benyomás rólam, és arról, hogy mit fogok képviselni a világverseny során. A forgatás háromórás volt, de a munka, hogy összerakjam, hogy mit mondjak és miből álljon az a kommunikáció, amit fel szeretnék építeni és kiállni vele, ennél sokkal több időt vett igénybe.

És miből áll ez a kommunikáció?
Alapvetően úgy gondolom, hogy nemcsak Magyarországot akarom képviselni, hanem a környező országokat is. A volt szocialista régióban, Szlovákiától kezdve Szerbiáig, minden ország hasonló problémával küzd. Nem nyitottak az emberek és érezni a homofóbiát sok helyen. Bárki bármit mond, ez így van, és emiatt magas a gyűlölet-bűncselekmények száma is. Mindez pszichológia. Mi az, amitől tartok? Mi az, amit nem akarok elfogadni? Amit nem ismerek. Vagyis ha elmagyarázom, hogy az ideológiák, amikben a gyűlölködők hisznek, tévesek, akkor közelebb lehet hozni az embereket az LMBTQ közösséghez. Persze ez nemcsak itthon és a régióban probléma, hanem az egész világon.

Említetted, hogy ezzel a videóval nyújtod az első benyomást. Amit elmondtál, egy remek üzenet, amit az egész versenyen végig tudsz vinni, de mi az a bizonyos első benyomás, amit meg akarsz mutatni magadról? Hogy te vagy a kockahasú, politikailag iszonyatosan okos szabadságharcos?
(Nevet) Nyilván nem lehet elmenni amellett, hogy a melegek szeretik a kockahasat. A videóban én is meg fogom mutatni, de nagyon-nagyon fontosnak tartom az arányokat. Tavaly és tavalyelőtt voltak olyan versenyzők, akik kigombolt ingben és egy szál alsónadrágban beszéltek a kampányvideójukban. Én nem ez a vonal vagyok. Szeretném, ha tudnék értékeket képviselni.
Ha megismernek, ha látják, hogyan mosolygok és mennyire őszinte vagyok, és úgymond jó értelemben egyszerűen veszem az életet, azzal sokkal közelebb fogok kerülni az emberekhez, mintha manírkodnék.

Kicsit menjünk vissza a múltba! Mikor döntötted el, hogy jelentkezel a versenyre?
Ez vicces történet. Emlékszem, vasárnap volt, ott ültem rémesen unalmasan gyűrött arccal és hajjal, és az Instagram Stories-t görgettem. Régebben követtem Sipka Dávidot, és nála láttam, hogy meghirdették a Mr. Gay Hungaryt, ő lesz az egyik zsűritag. Átfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha elindulnék rajta. És az első válaszom magamban az volt, hogy biztosan nem. Mégis mit keresnék én ott 35 évesen? Két jóbarátom is elindult korábban a versenyen, de sose éreztem azt, hogy valaki itt valóban akar valamit tenni a közösségért.

De aztán elkezdtem gondolkozni. Egyrészt azóta eltelt tíz év, és a társadalom kellően nyitott már ahhoz, hogy bele tudjunk állni az LMBTQ témába. Másrészt örülök neki, hogy rengeteg szervezet van, aki próbál minket segíteni, de nincs meg köztük az a kapocs, amit pont én tudnék képviselni. Tíz évig dolgoztam a médiában. Pontosan tudom, hogyan tudok hatni az emberekre, milyen információt hogyan kell kommunikálni, hogy az célba érjen. És ez volt az a pont, ahol meg tudtam győzni magam, hogy igen, el kéne indulnom. Így beadtam a nevezésem. És azonnal jött a válasz e-mail, hogy biztos én vagyok-e az, mert nem hitték el.

Tudom. Én is azt mondtam akkor, hogy írjuk meg azt az e-mailt.
Én pedig visszaírtam, hogy én vagyok az, és tényleg el szeretnék indulni. Mert ha nem most, akkor mégis mikor? Minél hamarabb el kell kezdeni dolgozni, mert ha ez a generáció nem is, de a következő majd ki tudja élvezni azokat a privilégiumokat, amiket ki tudunk harcolni nekik.

 

 

Hogyan ment a készülődés a versenyre?
Először is megkaptuk a magyar handbookot, amiből értesültünk, hogy pontosan mi vár ránk.
Különösen nem tartottam semmitől, egyedül talán a kérdésektől. Nagyon sok fontos kérdést lehet feltenni ebben a témában, nagyon szerteágazó a topik. Úgyhogy próbáltam arra koncentrálni, hogy mik a legégetőbb kérdések, amikre fel kell készülni.

De igazából nem tudsz felkészülni. Vagy tájékozott vagy az LMBTQ közösség hétköznapjaival és történéseivel kapcsolatban, vagy nem. Vagy tudsz mondani olyan dolgot, amivel meg tudod fogni a zsűrit és a közönséget, vagy nem. Készültem, de inkább csak adatokkal vagy számokkal, hogy nagyjából hol tart Magyarország a többi európai országhoz képest, és hova kéne fejlődni.

Nyilván elképzelted, hogyan fogsz kommunikálni a színpadon, hogyan fogsz válaszolni, ahogy remélhetőleg most is benne van a fejedben, hogy mit fogsz majd mondani, ha már ott állsz a közönség előtt. Gondolom, az emberben van ilyenkor egy olyan félsz, hogy nehogy olyan válaszokat mondjon, amiről az jön le, ő a világbékéről prédikál és egy igazi „beauty king”…
A bullshitbingó sok helyzetben hasznos lehet. De azok előtt, akik képben vannak az LMBTQ helyzettel Magyarországon, nem tudsz bullshitet mondani. Az ember vagy képes arra, hogy amikor kint áll a színpadon és beszél a témáról, éreztesse, hogy amit mondd, azt őszintén mondja és tényleg belőle jön, vagy tényleg csak arra képes, hogy szépen mosolyogjon.

Hogyan alakult a kapcsolatod a többi versenyzővel?
Tizenegy évig versenysportoltam és egyke gyerek vagyok – versenyhelyzetben egyszerűen nem vagyok az a kommunikatív srác, aki mindenkivel lepacsizik. Nyilván ismerkedtünk és beszélgettünk egymással, de igyekeztem tudatosan arra fókuszálni, hogy ne velük, hanem azzal foglalkozzam, amit képviselni akarok. Számomra ez különösen fontos, és beleégett az agyamba. Ilyenkor fegyelmezett vagyok és koncentrálok. Mantrázom az agyamban a lehetőségeket, hogy mit fogok mondani, ha kérdeznek, így próbálok magamba szállni.

De egyébként a srácok jófejek és kedvesek voltak. Jó volt látni, hogy különböző életkorú emberek indultak el. Teljesen mindegy volt, hogy ők mit akarnak kommunikálni, éreztem, hogy azt szívből teszik, és valóban akarnak valamit tenni egy jó ügy érdekében.

Egészen a döntőig, egészen amíg megnyerted, mi volt a legszebb élmény, amit adott neked a Mr. Gay Hungary? Nyilván a győzelem pillanata volt aztán a legszebb, de javíts ki, ha nem így van…
De! Nekem az volt a célom, hogy kijussak a világversenyre, és pontosan tudtam, hogy a Mr. Gay Hungary megnyerése beugró lesz ehhez. Az volt a nagy álmom, hogy oda kikerüljek.

Hogy mit adott nekem még a verseny? Sokaknak elmondtam, hogy indulok. És a baráti társaságom, akár a szűkebb, akár a tágabb értelemben, nagyon sokszínűen reagált erre. Valaki azt mondta, hogy ne menj, ez marhaság. Valaki pedig biztatott. Számomra alapvetően pozitív volt, hogy végül magamra hallgattam. És ez is lett számomra a tanulság az egész versennyel kapcsolatban: hogy teljesen mindegy, ki mit mond. Ha van egy álmod, és azt valóra akarod váltani, akkor igenis ki kell állni mellette és végigcsinálni. Ha törik, ha szakad.

 

 

Mennyire kellett utána figyelned, hogy kordában tartsd az egódat? Hiszen onnantól kezdve te voltál Mr. Gay Hungary, a magyar LMBTQ közösség nagykövete.
Az, hogy győztem és hogy nagykövet lettem, sokkal nagyobb felelősség, mint dicsőség. Nyilván születtek újságcikkek, nyilván jobban odafigyeltek rám, de aki ismer, tudja, hogy egy ilyen győzelem nem száll a fejembe. Alapvetően szerény ember vagyok, még akkor is, ha egyébként az emberek első ránézésre nem annak tartanak. A győzelemről is azt gondolom, hogy mekkora felelősség ez, és mennyi mindent kell majd tennem, hogy valóban képviseljem a közösséget. Én ezt valóban nagyon komolyan gondoltam.

Januártól kezdve felvettem a kapcsolatot a magyar LMBTQ szervezetekkel. Nagyon örültem neki, hogy befogadtak, és elkezdtek velem együtt dolgozni. Számítanak rám, és ez fantasztikus érzés. Ugyanebben az időszakban elkezdtem egy új lejátszási listát a YouTube-csatornámon Melegítő címmel. Nagyon örülök, hogy egyre több heteró keres fel miatta, mivel úgy tűnik, valóban edukálom őket és jó irányba tart a dolog. Inkább erre koncentrálok.
Az, hogy címlapon vagyok, kit érdekel? Az, hogy lett plusz 6000 követőm, kit érdekel? A legfontosabb az, hogy mit fogok tenni. Ha fél év múlva azt mondhatom, hogy igen, leütöttünk egy sikeres kampányt, akkor az egésznek volt értelme.

Véleményvezérnek tartod most magad Magyarországon?
Van véleményem minderről. Hogy ezekkel egyetértenek-e az emberek vagy sem, az mindenkinek a saját döntése. Azért csinálom a videókat és szólalok fel ügyek miatt, mert én így gondolom. Az a legfontosabb, hogy az LMBTQ közeget elmozdítsam egy pozitív irányba. Nem tudok mindenkinek megfelelni, de nem is akarok. Addig, amíg az emberek nyitnak felém, és napi 10-30 levelet kapok egy erdélyi skinheadtől kezdve akár egy háromgyerekes családanyáig, aki leírja, hogy mennyi mindent köszönhet nekem, mert éppen elfogadta a gyerek coming outját, már minden megérte. Ezek fontos és szép dolgok.
Persze kapok más leveleket is. És… van baj. Nagyon nincsenek képben az emberek – akár az LMBTQ közösségen belül is – azokkal a problémákkal, amik égetők.

 

 

Amikor mi is leültünk januárban beszélgetni, és elmondtam, hogy kiket lenne érdemes felkeresned, nagyon kíváncsi voltam, hogy te hogyan fogod látni az aktivista kör helyzetét és összetettségét Magyarországon. Mire számítottál és mi fogadott?
Nagyon kétkedve fogadtak az emberek. Kedves vagy, hogy bejöttél, majd meglátjuk… Persze az elején ez nagyon zavart. Volt ebben egy elég erős ego-kérdés is: mi az, hogy nem vágják hanyatt magukat, hogy itt van Mr. Gay Hungary? (Nevet) Aztán közben rájöttem, hogy Olivér, most neked csendben kell lenned és bizonyítani.

Eddig egyetlen egy győztes sem ment oda és ajánlotta fel a segítségét. Volt olyan szervezet, akinek hatszor kellett írnom, és hatszor elmondani, hogy sziasztok, itt vagyok, segíteni szeretnék, csak mondjatok egy olyan dolgot, amivel el vagytok csúszva, csak hogy bebizonyíthassam, hogy szeretnék valamit tenni. Aztán megcsináltam a feladatot. Azóta tárt karokkal fogadnak. De van olyan is, aki a mai napig nem válaszolt a levelemre. És ezzel nincs az égadta világon semmi baj. Bele is őrülnék. Sem lelkileg, sem érzelmileg nem lehet bírni, hogy ennyi felé szakadjon az ember. Így is sok amellett, hogy egy világversenyre kell felkészülnöm.
De ami késik, nem múlik. Nem az a fontos, hogy egy szervezettel vagy hattal dolgozom-e. Ha egy nagy kampányt ki tudunk dolgozni, ami sikeres, már tettünk valamit és boldog vagyok.

Most egy teljesen más spektrumból látod a közösséget is. Mit gondolsz, miben kell változnunk, hova kell mozdulnunk, hogy Magyarországon jobb legyen? Mik a legfőbb problémák?
Van baj az LMBTQ közösségen kívül és belül is. Nekünk kell erősnek lennünk, és egységet alkotnunk, hogy a társadalom elfogadjon minket. Jelenleg ez Magyarországon hiányzik.

Az, hogy egy maszkulin meleg nem fogadja el, lenézi és kinézi a filigrán feminin meleget, vagy fordítva, az borzalmas. Mindenki ugyanolyan szerves része a közösségünknek. Támogatnunk kell egymást, mert együtt leszünk erősek. Ha kifelé nem tudunk egy erős egységet mutatni, a büdös életben nem fog minket elfogadni a társadalom. Kell egy nagyon-nagyon erős kommunikáció befelé. Muszáj az embereket felébreszteni és összefogásra szólítani.

Maga a felkészülés hogyan zajlik? Mi történt az eredményhirdetés után?
Igyekeztem minél hamarabb megkapni a külföldi verseny handbookját, hogy tudjam, pontosan mire kell felkészülnöm. Azt tudtam, hogy a versenyen belül 11 verseny van, tehát nyolc nap alatt tizenegy díjat fognak kiosztani. Ezekből van olyan, ami csak azt díjazza, hogy milyen ajándékot viszel a versenyzőknek és a szervezőknek… (Nevet) De van nyolc olyan komoly verseny is, ami viszont beleszámít annak az elbírálásába, hogy a végén ki fog győzni.

Az, hogy meg tudd mutatni magad három különböző szettben, minden bizonnyal senkinek sem fog problémát jelenteni. De óriási súlya van az írásbeli tesztnek, a szóbeli elbeszélgetésnek és a közösségimédia-kampánynak. Utóbbinál nem csak arról van szó, hogy elindítasz egy jól targetált hirdetést, hanem azt fel kell tudni úgy építeni, hogy illeszkedjen az országod, de az egész világ színvonalába is és megvalósítható legyen bármelyik országban.
Alaposan utána kell járni, hogy a kampányod ne legyen túlságosan klisés, unalmas, és tényleg legyen értelme. Ez rengeteg gondolkodást igényel.

A másik nehézség, hogy nekem mindezt angolul kell előadnom, holott nem az az anyanyelvem. Magyarul is nehéz erről a témáról kommunikálni, nemhogy angolul. Erre is külön kell készülni. Van egy az USA-ban élő, magyar coach-om. Tőle tanultam meg, hogy a kampányt nyilván fel fogom építeni, de fontosabb arra koncentrálni, hogy mi az, amitől a 28 versenyző közül megjegyezhető leszek. És ez attól függ, hogyan kommunikálok. Minden egyes mondatomban ott kell lennie annak az öt hívószónak, amivel ki tudom emelni az üzenetet, amit én kiviszek. De közben magabiztosnak és viccesnek is kell lennem. Mióta vele dolgozom, egyre inkább érzem, hogy mennyire összetett a kommunikáció, és egyre fontosabbnak érzem, hogy elérjek valamit. Ezek rendkívül jelentős dolgok.

 

 

Hogyan folyik a készülődés?
Minden áldott nap járok edzeni. A tömegnövelésen túl vagyok, most jön a rosszabbik része, a szárítás. Egyre jobban vonom meg magamtól a táplálékot. Ez azért nehéz, mert egyre hisztisebb is leszek.
Naponta két órát készülök az írásbeli tesztre, ami az általános műveltséget vizsgálja LMBTQ témában. Itt bármit kérdezhetnek. Az ókortól napjainkig próbálom átvenni a teljes LMBTQ történelmet, a jogokat, a nemzetközi jogot, ismert embereket, történéseket, ki mikor coming outolt, kinek mit köszönhetünk, Stonewalltól kezdve egészen addig, hogy mikor legalizálták az első melegházasságot a világon. Roppant átfogó az egész. Illetve próbálok készülni a szóbeli interjúra, de arra csak agyban tudok.

Szóval az egész olyan, mint egy meleg érettségi?
Nagyjából amúgy igen. (Nevet)

Hogy látod most az esélyeidet? Nézegeted a többi versenyzőt? Követed az eseményeket?
Elkezdtem nézni a többi versenyzőt. Az Instagramon a hashtagek alapján megtaláltam azt a lehetséges tizenöt embert, akik biztosan indulnak, és mindennek utánajártam velük kapcsolatban. Nagyon belementem a dologba. És ekkor mondta azt a coach-om, hogy ezt engedjem el. Elmagyarázta, hogy a sikeres ember, és aki nyerni szeretne, az nem méri össze magát mással. Akkor akarva akaratlanul elkezded összehasonlítani magad, aminek eredményeként kevesebb lesz az önbecsülésed…
De azt tudom, hogy egyes emberek mivel akarnak kampányolni. Ez egy jó támpont ahhoz, hogy a saját kampányomat tovább tudjam gondolni. Esélylatolgatásra jó, és arra, hogy el tudjam helyezni magam.

Nagyon aktív vagy a közösségi mediában, főleg amióta vannak kérdést feltevő matricák. Nagyon kimaxolod. Mit csinálnál, ha nem lenne social media?
Most szembesülök igazán azzal, hogy ez mekkora erő Magyarországon és a világon. Ha jól kommunikálok, egy tökéletes kérdezz-felelek Instagram Stories-dömpinggel legalább 400 új követőt tudok szerezni, hiszen ilyenkor a szimpatizánsaim és a követőim ajánlanak engem úgy, hogy megosztják a történetemet. De ez óriási felelősséggel is jár.

Fogalmam sincs, mit csinálnék a közösségi média nélkül. Nem is tudok igazán belegondolni. Megkeresnék újságokat, és próbálnék rajtuk keresztül kommunikálni magamról.

Lassan eljutunk a világversenyhez, aminek lesz egy eredménye. De mi lesz utána? Gondolom, először kipihened magad…
Igen, de közben mégsem. Már eleve benne vagyunk a Háttér Társasággal három olyan komoly kampányban, amiben egyszerűen nincs mód pihenni. Emiatt nem is tudtam jelenleg többre igent mondani, ezeken tudok lelkiismeretesen dolgozni.

Az egyik projekt a Pride hónapban lesz. Akarunk szervezni egy workshopot az LMBTQ családoknak, ezzel szeretnénk támogatni a Pride-ot és magát a társszervező LMBTQ csoportot is. Illetve most sürgősen pénzt kell szerezni a Háttér segélyvonalának, mert a jövő hónapban bezár, ha nem találunk támogatókat. Ez most abszolút leköti az időmet. Emellett szeptemberben indul egy gyűlöletről szóló kampány.
Lehet, hogy hülyén hangzik, de ha nyerek, hazajövök, leteszem a díjat a polcra, és ugyanúgy fogom élni a hétköznapjaimat, mint előtte. Persze jó lenne, ha meghívnának egy csomó helyre és el tudnék menni pride-okra New Yorktól kezdve Sydney-ig, és ha kellek, természetesen megyek is. Biztosan lesznek kötelezettségeim, és amire kérnének a szervezők, azokat teljesíteném. De igyekeznék itthon, illetve a környezetünkben azokat a projekteket folytatni, amiket elkezdtünk közösen.

Akkor a vlog sem áll le…
A vlog nem áll le, sőt, még verseny közben is folyamatosan fogok tartalmakat gyártani. Szerintem négy kamerával és három telefonnal fogok járkálni megállás nélkül. Izgalmas lesz, mert egy teljesen új környezetben fogom találni magam. Én magam is akarom látni a reakcióimat, és meg akarom mutatni a világnak, hogy milyen a verseny az én oldalamról.

 

 

Mennyire találtál új emberekre ebben a közegben? Akik egy évvel ezelőtt még nem voltak az életedben, de szerinted most egy év múlva is ott lesznek.
Minden új helyzet új lehetőségeket hoz. Én ezeket szeretem a legjobban. Új embereket ismersz meg és új lehetőségek nyílnak meg előtted. Vannak emberek, akiknek nagyon örültem, hogy találkoztunk, jó kapcsolat alakult ki közöttünk – ugyanúgy gondolkodunk, ugyanaz az értékrendünk. Jó látni, hogy vannak emberek, akik tényleg elhivatottságból és szeretetből szeretnének segíteni. Jó emberekkel együtt dolgozni mindig felemelő érzés és mindig fantasztikus dolgok születnek belőle. Baromi klisés, de tényleg így van – mert ha velük dolgozom, tudom, hogy én mindent beleteszek, de ők is. Nekem mindig ez hiányzott az életemből. Velem azért „nehéz” együtt dolgozni, mert nem tudom elviselni azokat az embereket, akik 60 százalékot tesznek bele a munkába, míg én 120-at. Kiborulok tőlük. De szerencsére fent említett emberek ugyanilyenek, szeretnek cselekedni, és ez csak jó dolgot szülhet.

Néhány hónap és kezdődik a jelentkezés a Mr. Gay Hungary 2019-re. A Humen Media is sokkal több jelentkezőre számít idén. Mit üzensz nekik? Mire készüljenek? Ki jelentkezzen, és ki ne?
Mindenki jelentkezzen, aki szeretne jelentkezni. Ha azért akar jelentkezni, hogy kipróbálja magát, akkor tegye azt. Az én szériámban is volt ilyen fiú. Minden egyes lehetőség ad valamit az embernek. Mindenkinek van egy története, aki el akar indulni; van egy oka rá, van egy célja vele. Ha ezt a verseny alatt eléri, akkor már megérte, hogy elindult.
Annak örülnék a legjobban, ha az emberek nem tűnnének el utána, akár első, akár második, akár hatodik helyezettek. Ha a résztvevők nem csak egy megveszekedett szépségversenyt látnának mindebben, hanem látnák, hogy ennek a rendezvénynek tényleg súlya van. A szerepléstől több százezer ember jóléte, boldogsága, a boldog élethez való joga függ, neki ezért kell odaállnia a színpadra és küzdenie nem csak a selyemsálért. Minél többen vagyunk, annál jobb. Ha az első vagy a harmadik helyezettel jövőre közösen tudnánk dolgozni, az csodálatos lenne. Vegyük ezt eggyel komolyabban annál, mint hogy megyünk 50 métert, és azt mondjuk: világbéke.

Miért drukkoljunk? Mi az, amit mindenképpen el akarsz mondani abban a néhány napban a világ előtt?
Hogy vegyük az időt és az energiát arra, hogy elfogadjuk a másikat. Mert gyűlölni nagyon egyszerű dolog. Nagyon-nagyon egyszerű elérni, talán ezt a legkönnyebb. De venni kell a fáradtságot arra, hogy megismerjünk egy szubkultúrát és közelebb engedjünk valakit magunkhoz. Ez egy sokkal nehezebb feladat. Ne legyünk restek megtenni. Legyünk nyitottak és elfogadók. De ez megint egy klisé. (Nevet)

Nagyon nehéz jó és szép dolgokról úgy beszélni, hogy az ne legyen klisés.
Igen. Bárhogy nézzük, itt most tényleg több százezer, sőt, ha világviszonylatban nézzük, több millió ember életéről és jövőjéről van szó. Ez gigászi felelősség. De mégsem olyan ördöngös feladat. Nyitottnak kell lenni. Elfogadónak kell lenni. Erre pedig vagy rászánom az időt, vagy nem. Csak végig kell gondolni, hogy akarjuk-e. És gondoljunk rá, hogy mennyi mindenre pazarlunk időt. Ez döntés kérdése. Azt nem mi választottuk, hogy melegek leszünk, de arról dönthetünk, hogy elfogadóak vagyunk-e vagy sem.

Olivér, vigyázz magadra és mindent bele!
És világbéke!

 

Kövesd Pusztai Olivért Instagramon és YouTube-on!

 

Kanicsár Ádám András

Adam Kanicsar (@kanicsar) * Instagram photos and videos

1,968 Followers, 1,203 Following, 2,223 Posts – See Instagram photos and videos from Adam Kanicsar (@kanicsar)

 

 

 

FRA EU post inject banner
Previous post

Papjai sürgetik az anglikán egyházat, hogy ismerje el az azonos neműek házasságát

Next post

A kínai LMBTQ tartalmakat akarta védeni az aktivista, de elvesztette a pert