Hírek

Végre összeházasodhatott párjával az aktivista, aki a házassági egyenlőségért küzdött

Pamela Troya és kedvese hat évet vártak esküvőjükre

 

Idén júniusban érkezett a hír, hogy ezentúl Ecuadorban is összeházasodhatnak az azonos nemű párok. Ebben nagy szerepet játszott az aktivista Pamela Troya, aki végre kiélvezhette munkája gyümölcsét és feleségül vehette kedvesét.

Pamela Troya és Gabriela Correa a fővárosban, Quitóban keltek egybe, és úgy döntöttek, visszatérnek abba a polgári nyilvántartási hivatalba, ahol korábban, 2013. augusztus 5-én visszautasították kérelmüket és megtagadták tőlük a házasság jogát. Ez volt az a pillanat, amely ráébresztette Troyát, hogy harcolnia kell azért, hogy országában is létrejöjjön a házassági egyenlőség – írja a Pink News.

Troya volt az egyik szószólója a házassági egyenlőségért létrehozott kampánynak Ecuadorban, és elmondása szerint ugyanazon a napon, ugyanabban az órában tértek vissza kedvesével az egykor elutasító hivatalba, hogy ezúttal valóban kimondhassák a boldogító igent.

A beszámolók szerint még a rendőrség is jelen volt a ceremónián, hogy minden a legnagyobb rendben folyhasson. Beszédeikben mindkét menyasszony köszönetet mondott az ügyvédeknek, az aktivistáknak, az újságíróknak, a barátaiknak és a családjaiknak, akik hat éven keresztül támogatták őket. Az esküvőn Silvia Buendía, ecuadori újságíró, televíziós személyiség és aktivista is jelen volt, aki szintén részt vett az azonos nemű házasságért folytatott harcban.

A pár megemlékezett az interneten történő zaklatásokról és homofób támadásokról, a rosszindulatú kritikákról és a névtelen kommentekről, amelyek olyan emberektől származnak, akik ellenzik, azt, amiért ők küzdenek: hogy Ecuador egy igazságosabb és befogadóbb országgá váljon.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin