Hírek

Valentin-nap alkalmából meleg párok csókkal tüntettek Londonban

Számos pár gyűlt össze tegnap Londonban a Piccadilly Circus-ön, hogy csókkal ünnepelje a Valentin-napot a téren álló Erósz-szobor lábánál. A megmozdulás a brit Pride „Freedom to Kiss” (Szabad a csók) nevű kampányának első eseménye volt, és azt követően került sor rá, hogy a szervezet felmérései szerint az azonos nemű párok 54%-a nem érzi magát biztonságban, amikor nyilvánosan megcsókolja a párját – ráadásul az utóbbi időben jelentősen növekedett a homofób cselekedetek száma is a városban. Fenti többségből 86% a félelmet jelölte meg elsődleges okként, amiért nem mer az utcán csókolózni; mind a fizikai, mind a verbális erőszak lehetősége elrettentő tényező ezekben az esetekben.

Kiss_Valentines_7-FINAL

Az egyik tüntető, Bronac McNeill a következőket mondta: „Nagyobb egyenlőségben élünk, mint valaha, azonban egyre több és több azonos nemű pár van kitéve a homofób cselekedeteknek, és egyre több diszkrimináció éri őket, ha nyilvánosan fejezik ki partnerük iránti vonzalmukat. Most a korábbiaknál is nagyobb szükségünk van LMBTQ hősökre – köztük heteró szövetségeseinkre -, hogy mellénk álljanak és megmutassák, hogy a nyilvános helyen történő csókolózás olyan szabadságjog, amiben – társadalmi nemtől függetlenül – mindenkinek részesülnie kell. 

Kiss_Valentines_8-FINAL

Russell Brand és David Walliams komikusok is beszálltak a kampányba, és Twitteren a következő aláírással osztották meg lenti képet: „Ki mondja, hogy a szerelmünk rossz dolog…?

B9luYpSIIAA9w8L

Michael Salter, a londoni Pride igazgatósági tagja így nyilatkozott: „Tavaly rekordot döntöttünk a londoni pride-on: több százezer ember gyűlt össze, hogy a város sokszínűségét ünnepelje és felhívja a figyelmet az egyenlőség fontosságára. Idén arra kérjük a résztvevőket, hogy ünnepeljék azokat a hősöket, akik arra biztatták őket, hogy legyenek önmaguk, és küzdöttek az LMBT jogokért: a szabadságért, amit ma élvezünk, és azokért a dolgokért – mint például az, hogy bárki máshoz hasonlóan nyilvánosan kimutathassuk a vonzalmunkat -, amikért még harcolni kell.” 

Fotók: Pride in London

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin