Kultúra

“Valaki kórusban énekelni szeret, más egyedül túrázni az erdőben. Én párban élni szeretek, alkalmazkodni, ütközni”

Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, professzor. Két gyermek édesapja, volt felesége is, de most már férje van, akivel két hónapot tölt Angliában, egy hónapot pedig idehaza. Van, amikor ki sem látszik a munkából. Nádasdy Ádám egy kedves és szerény úr (kevés embert aposztrofálnék így, de rá teljesen igaz ez a szó), aki meglepő és üdítő nyíltsággal beszél a melegségéről – vagy az általa gyakrabban használt szóval élve: buziságáról –, és arról is, milyennek látja a magyar melegek helyzetét az európai országokkal összehasonlítva.

Elég nyíltan beszél a melegségéről, ott van a melegfelvonulásokon, meg- és felszólal a témában. Honnan ez a bátor kiállás?

Olyan vagyok, mint Luther Márton, akinek azt mondták, milyen bátor, mire azt válaszolta: itt állok, mi mást tehetnék? Szerencsém volt az életben: olyan közegben éltem, amelyik legalábbis semlegesen, elfogadással nézte a melegséget. A polgári, nagyvárosi környezetben nekem sokkal könnyebb, mint azoknak, akik más körülmények között élnek, dolgoznak.

 

Nádasdy Ádám

 

Mint például?

A párom, Márk, orvos, és azt mondja, náluk ez sokkal merevebb volt 20 évvel ezelőtt. Az ő szakmájában például csak az egyetem befejezése után lehetett megtudni, hogy a nagy lélekszámú évfolyamukból ki volt a meleg. Kiderült, hogy körülbelül ugyanannyian voltak, mint a bölcsészkariak között. Bölcsészkaron ez azért más, ahol a művészettel, irodalommal is összefüggnek a tantárgyak, óhatatlanul is előkerül, hogy valamelyik szerző meleg volt.

Meg szokta nézni, hogy az interjúira, amikben a melegségéről is beszél, hogyan reagálnak az interneten?

A kommentrovat olyan, mintha kocsmába tévedne az ember. Minek hallgatni? Nagyon csúnya dolgokat lehet ott látni, egyszer-kétszer megnéztem, köszönöm, nem kérek belőle.

Azt mondta, nem érte önt negatív élmény a homoszexualitása miatt. Ez ön szerint a kisugárzásának, kiállásának köszönhető, vagy annak, hogy a melegeknek egy visszafogottabb, konzervatívabb típusát képviseli?

Nagyon kedves, hogy ezt mondja, lehet, hogy ebben is van valami. Bizonyos szerénységgel csinálom, nem akartam nagyon kombattáns lenni az ügyben. Valóban elfogadtam, hogy a közízléssel nehéz szembemenni, kicsit lehet provokálni, de nagyon nem. Mondjuk egy rajzszöget tehetünk a fenekük alá a székre, az bőven elég, de ne mindjárt késsel támadjunk rájuk. Sokszor gondolkodtam, mennyire hasonlít a melegség integrálódása a női emancipációhoz, ami 100 évvel ezelőtt történt. Voltak nagyhangú nők, akik az öklüket rázták a parlament előtt, mások szép csöndben beiratkoztak az egyetemre, ahonnan orvosnőként távoztak. Az emberek pedig szép lassan megszokták, hogy vannak női orvosok is. Sokan ellenezték, az ő lányuk ne menjen orvosnak, mégis hogyan veszi ez ki magát, meg hát a család is mit szól hozzá… Ezek nagyon hasonló dolgok.

 

 

Mert ön ugye azt mondja, minél több meleg bújik elő, annál jobb, annál inkább megértik az emberek, hogy mi sem vagyunk egy „külön faj”.

Ez történik, ez zajlik. Nemrég voltam a kórházban, ahol a kezelőorvosomról kiderült, hogy meleg. Mondta, hogy a kollégák az osztályon mind tudják, hogy van partnere, aki néha be is jön. Ugyanúgy, ahogy másért is bejön a felesége. Ebből azért elég kevés van, ahhoz képest, ami a világ szerencsésebb felén tapasztalható.

Hogyan derült ki, hogy a kezelőorvosa meleg?

Az egyik kollégám pasija. A kollégám egykor a diákom volt, és mint diák, egyszer bejött a fogadóórámra, és elkezdett arról beszélni, hogy meleg. Nem akart ő tulajdonképpen semmit, csak jól esett neki beszélnie erről egy olyan idősebb emberrel, akiről tudta, hogy meleg. Ez sokszor előfordult egyébként, hogy megkerestek az egyetemen a meleg diákok; volt, aki konkrét életvezetési tanácsért jött.

Örült ezeknek a megkereséseknek?

Roppant módon, igen. Egyrészt, mert szeretem a fiatal buzikat. Azért lássuk be, jó érzés a társaságukban lenni. Másrészt látom, hogy ez segít rajtuk, és ha nekik jó, nekem is jó. Örülnek, hogy elhangozhatott az a beszélgetés, és én is.

Érdekes, hogy azt a szót használta, buzi, pedig nem éppen pozitív csengése van.

Igen, tudom. Mivel ez a szó létezik és él, jobb, ha mi is használjuk, mintha csak azok használnák, akik gyűlölnek minket. Ne engedjük már át teljesen! Ez történt a queer szóval is Amerikában, amit megpróbáltak visszavenni. Igaz, az egy létező angol szó, azt jelenti, furcsa. A buzinak nincs más jelentése, szitokszóként használják, egyik sofőr a másiknak, hogy menjen arrébb. Ha magával beszélgetek, mit cifrázzam?

 

 

Na és az LMBTQ kifejezésről mit gondol?

Olyan tudományos. Igen, persze, biztos nagyon helyes, de én tényleg csak egy buzi vagyok, nem transzszexuális, meg mi is van még ott, biszexuális? Nem is tudom, nem is érdekel. Kicsit feszélyez, ha az én életstílusomat véletlenül összemossák azzal, ami egészen más.

Térjünk kicsit vissza a történet legelejére. Mikor jött rá, hogy meleg?

Gimnáziumban, talán már hamarabb is. Jobban érdekeltek a fiúk, megnéztem őket az utcán. Próbáltam megmagyarázni, hogy azért szúrtam ki egyiket vagy a másikat, mert olyan szokatlanul magas, vagy éppen érdekesen alacsony volt. A gimnáziumban szerelmes is lettem, persze, reménytelenül. Működtem lányokkal is, az egyiküket feleségül is vettem, kiváló nő volt, szerettük egymást. Nem bírtam sokáig. Elváltunk.

Mert ekkor tudatosult önben, hogy meleg?

A Cambridge-i Egyetemre jártam egy félévet, mint ösztöndíjas, ott nyílt meg jobban előttem a világ. Egy bölcs öreg pszichológushoz mentem Magyarországon, hogy csináljon velem valamit, ekkor 28 éves voltam. Azt mondtam, hogy mulassza el, ő meg azt, hogy ez nevetséges, nem fogja, főleg, hogy már kialakult személyiségem van. Ha még valaki billeg kamaszként, lehet más. Én már nem billegtem, csak forszíroztam.

Hogyan fogadta a felesége?

Normálisan, látott ő már ilyet. Voltak ismerősei a művészvilágban, akik melegek voltak. Többször beszámolt arról, hogy Géza elsírta magát a vállán, hogy mennyire szerelmes egy férfiba. Önmagában a dolgot nem rémülettel fogadta el. Persze az ilyesmi mindig súrlódással, feszültséggel jár, ami kicsap valahol. Miért etted meg a joghurtomat, kérdezzük túlzottan nagy indulattal például, ami teljesen értelmetlen. De minden szakítás ilyen.

És a gyerekei?

Még kicsik voltak. Faggattak, miért nem alszom otthon. Amikor nagyobbak lettek, a párom, Iván, aki pszichológus volt és jól ismerte a gyerekeket, azt mondta, közölni kéne velük, mert esetleg majd mástól tudják meg. Egyikük 18, másikuk 15 éves volt. Az lett az apropó, hogy Iván és én összeköltöztünk. A gyerekek néztek, hogy ez szokatlan. Elmondtam nekik, hogy nemcsak barátok vagyunk, hanem egy szerelmespár is, és szeretjük egymást, együtt is alszunk, és ezt úgy hívják az emberek, hogy buzik vagyunk. Azt akartam, hogy az én számból hallják ezt a szót. A beszélgetés alatt végig iszonyúan zavarban voltam. Annyira, hogy míg a lányok vigasztaltak, majdnem elsírtam magam, de ők is. Mondta is a nagyobbik, hogy milyen nehéz lehet neked, apa.

 

 

Mikor történt mindez?

’89-ben, a nagy változások közepén. Mi festettük a szobát, mert pénzünk nem nagyon volt. A szoba közepén ott állt egy létra, azon meg a táskarádió, amin egyszer csak bemondták, hogy meghalt Kádár János, mi meg ott álltunk, csöpögő ecsettel a kezünkben.

Mióta tud ilyen önfeledten beszélni a melegségéről?

Nem tudok. Erről nem lehet önfeledten beszélni, most sem teszem azt. Megválogatom a szavaimat, de értem a kérdését. Egy kicsit mindig elgondolkodom, milyen hatása lesz annak, amit mondok, ki mit gondol erről. De talán az a pont, amióta nyíltabban merek erről beszélni, az Iván halála volt. Előtte is mindenki tudta, hogy melegek vagyunk, de a szomorú esemény arra indította az embereket, hogy ezt szóvá tegyék. Képzelje, volt az egyetemen egy olyan kolléga, aki Iván halála után azt mondta nekem, hogy borzalmasan sajnálja, hogy Ádám meghalt. Egy pillanatra meghökkentem. De erre most mit mondjak? Heteró pároknál ilyen nem fordulna elő, hogy összekeverik a nevüket.

Jelenlegi párkapcsolata Márkkal 15 éve tart. Hogyan ismerkedtek meg?

Megismerkedtem egy korban hozzám illő úrral, akit megkeresett Márk is, aki mindig idősebb urakkal szeretett lenni. Az úr azt válaszolta neki, hogy most nem aktuális, mert talált valakit, de azért levelezésben maradtak. Elpanaszolta Márknak, hogy a mostani partnere, vagyis én, állandóan színházba rángatja, amihez neki nincs túl sok kedve. Aztán kiderült, hogy azért is járunk annyit színházba, mert fordítok is nekik. Ekkor Márk elkezdte hegyezni a fülét, mert tudta, hogy én létezem, és gondolatban már eljátszott azzal, hogy kivetné rám a hálóját. Ártatlanul azt mondta az úrnak, nem akar-e minket bemutatni egymásnak. Így is lett, aztán az úr lassan kikopott a képből. Márknak is volt valakije, nem akartam beleszeretni. Én férjet, párt akartam. Csak akkor kezdődött el a kapcsolatunk, miután mindketten szakítottunk az akkori párunkkal.

Milyen szép, hogy azt mondja, férjet akart.

Szeretjük a párkapcsolatot, ez egyszerűen ezen múlik. Valaki kórusban énekelni szeret, más egyedül túrázni az erdőben. Én párban élni szeretek, alkalmazkodni, ütközni. Szeretek kettőt venni mindenből az üzletben, szeretem az igéket többes számban használni. Nem színházba megyek, hanem színházba megyünk. Valószínűleg jobban félek az egyedülléttől, mint amennyi nyűgöt okoz a társas lét, mert fogalmazzunk őszintén, ez sem fenékig tejfel. Szeretem, ha van valaki a vonal másik végén, van, aki vár, amikor hazamegyek, akinek elmondhatom, mi történt velem.

Mi egy jó párkapcsolat titka?

Pár dolgot megtanultam már fiatalkoromban. Például nagyanyámtól azt, hogy amikor valaki az előszobában felveszi a kalapját, és menni készül, nem lehet megkérdezni, hogy hova megy. Majd elmondja, ha akarja. Nie fragen, mondta nagymama. Sose kérdezz!

 

 

Körülbelül egy fél éve két hónapot tölt Angliában, egyet pedig itthon. Jó sok budapesti melegfelvonuláson megfordult már, de azt is jól látja, hogy működik ez odakint. Mennyire lehetünk elégedettek a magyarországi melegek helyzetével?

Londonban minden ötven évvel hamarabb történik. Nem tudok, és nem is akarok azon fanyalogni, ami itt van. Nagyon nagy utat tett meg ez az ország. Nézzen a térképre, Budapest Bécs és Belgrád között félúton van, minden szempontból. Én szeretném, ha Bécshez tartoznánk. Németországban csak a muszlimok ellenzik a melegfelvonulást – látszik, hogy  itt is sokan gondolkodnak úgy, mint a derék muszlimok, részben a férfi-női kapcsolatról, részben a nemi szerepeket illetően. Nem is csoda, hogy ez így van, százötven évig voltak itt a törökök, persze, hogy ez meglátszik. Nem akarom én ezt megvetni, csak szeretném, ha nem ez dominálna, és hát nem is ez dominál, megy ez hátra szép lassan.

Tegdes Péter

 

hirdetés
Previous post

LMBTQ szervezetnek adományozta egy étterem a homofób sportoló számlájának összegét

Next post

Férfiak és madarak csodálatos találkozása – 3. rész