Az „erőszakos szex idegennel” a világ egyik legtöbbet guglizott szóösszetétele. Úgy tűnik, nem csak néhány tucat „perverz” álmodik kíméletlenül alárendelt, vagy épp ellentmondást nem ismerően domináns szexről. Ám ha – kicsit vagy nagyon, de – mindannyian „deviánsak” vagyunk, miért csak olyankor kerül szóba a szexuális erőszak, amikor már túl késő? (Kristóf írásának első részét ITT találjátok.)
Miközben a társadalmunk egyre aktívabban és határozottabban lép fel a nemi erőszak, illetve a háztartáson belüli erőszak bármely formája ellen (amely fellépést teljes vállszélességgel támogatom), a kutatások szerint a világ egyik legkeresettebb szóösszetétele a neten nem más, mint „szex idegennel”. És ez még a legfinomabb: a statisztikából kiderül, hogy a „rape fantasy”, azaz az erőszakos szexről szóló fantázia szintén dobogós. Olyannyira, hogy egyes szexuálpszichológusok azt sürgetik: a „megerőszakolós pornóra” vágyó kalandorok inkább „domination fantasy”-ként vagy „force fantasy”-ként keresgéljék a tartalmakat, mielőtt végleg elmosódnak a határok a vágyott és az elutasított erőszak között.
Miből lesz a mazochista?
A pszichológia mai álláspontja szerint a szenvedni vágyás és a szexualitás összefonódása, a mazochizmus nem más, mint egyfajta önkényes száműzetés. A szakértők szerint közös kapocs az erőszakról, szexrabszolgaságról fantáziálók gyermekkora: gyakori, hogy a családi kommunikációból hiányzott a bizalom, elsősorban valamely domináns szülő – rendszerint az anya – szempontjai érvényesültek. „Ha egy anya kizsákmányoló módon viselkedik a saját gyermekével, a felnőtt személyiségében is élő, súlyosan negatív énképet alakít ki, melyeket a kapcsolati kudarcok csak felerősítenek” – véli a pszichiáter. Felházi Anett szerint a mazochista félve saját nyugtalanító, romboló késztetéseitől “átteszi” az agressziót a másikba: úgy szabadul meg saját tiltott, tagadott, agresszív szükségleteitől, hogy a másikba delegálja azokat. Jelszava: „Én választom meg a szenvedést, sőt, örömömet lelem benne.” A testi fájdalom pedig a lelki fájdalom kivédését szolgálja, még olyan áron is, hogy az illető lemond érzelmi szükségleteiről.
Meddig jár a korsó a kútra?
A szakemberek és webes megmondóemberek helyett a barátaimmal beszélgetve kerültem legközelebb egy őszinte vallomáshoz. Itai barátom szerint – gyönyörű, olívaolaj-szín bőrű izraeli fiú, aki nem unatkozott az elmúlt tíz évben, mióta Tel-Avivban él – a fétis legfőbb jellemzője éppen a spontaneitás. „Egy erős, kanos, állat módon viselkedő férfi nem tud ellenállni nekem, és elég kemény és ösztönszerű ahhoz, hogy akár még erőszak árán is, de megkapjon.” Ebbe pedig nehezen férnének bele a kiszólások: „Figyi, engem érdekel ez a megkötözősdi, de ha megunom, engedj el.” Ezért nem beszélünk róla, ezért nincs soha kimondva, hogy amikor alárendelt szexre vágyik valaki, a szíve mélyén továbbra is egyfajta „biztonságos” kiszolgáltatott érzésről fantáziál, ami egyszerűen tönkretenné a játékot. „Ez esetben oda a diadal a pasinak, hogy amikor csak kedve szottyant, megkapott; ráadásul rám hárul a felelősség, hogy már megint azonnal ágyba bújtam egy pasival” – fejezte be mondandóját, bennem pedig egyetlen kérdés maradt: és mi van, ha egyszer valaki tényleg megerőszakol, úgy, hogy egyetlen porcikád sem vágyik rá? Rövid hallgatás után azt felelte: “Nem tudom. És nem is akarok erre gondolni.”
Jó vagyok abban, hogy rossz vagyok
Az lenne az igazi, ha senki sem jutna el arra a pontra, hogy egy életre tárgyiasítani kívánja a testét, viszont bárki megtehetné, hogy “sub” legyen a szexben, ha neki az tetszik. Az lenne szuper, ha senki sem akarna komolyan bántalmazni egy másik embert, viszont bárki, akit izgat a dominancia, megnyílhatna anélkül, hogy kikiáltanák szörnyetegnek. Az volna a csúcs, ha a szexuális őrületeinket megélhetnénk olyasvalakikkel, akikben bízhatunk. Ehhez viszont elsősorban arra volna szükség, hogy igazán őszinték legyünk – önmagunkhoz és egymáshoz. Ha többet és nyíltabban beszélgetnénk a szexről, kevesebben éreznék magukat furának, perverznek, betegnek, és közelebb kerülnénk ahhoz, hogy úgy elégítsük ki a legnyakatekertebb vágyainkat is, hogy senki se kerülhessen veszélybe, senkit se gyötörjön bűntudat, és senki se szenvedjen örök sérüléseket.
Steiner Kristóf
Az erőszak és a szex vágyott összekapcsolódása – deviancia vagy természetes ösztön?
Kuszing Gábor pszichológus, a Stop-Férfierőszak Projekt munkatársa szerint egyik sem, mert nem lelki vagy biológiai jelenségről, hanem társadalmi folyamatról van szó. A jelenség sokkal inkább szocializáció kérdése: a nők és férfiak közötti hatalmi különbségeket folyamatosan „szexinek” tüntetik fel (például a pornóban vagy olyan történetekben, mint A szürke ötven árnyalata), és így az alávetettek számára is kívánatossá válhat az alávetettség. Ez pedig a hatalmon lévőnek hasznos, hiszen azon lehet igazán uralkodni, aki maga is kívánja, hogy uralva legyen. A hatalmi különbségek idealizálásával együtt jár az is, hogy a „hatalom” legtöbbször férfi birtokosa is kívánatossá válik. Gondoljunk csak bele, milyen a férfi szépségideál: domináns helyzetben lévő, markáns arcú, akár erőszakos vonásokkal bíró „férfias” férfi.
Ha tehát a társadalomban hosszú időn át idealizálják a hatalmi különbségeket, egyéni szinten is megjelenik az alávetettség megkívánása. Vélhetően ez eredetileg a nő-férfi hatalmi különbség fenntartását szolgálta, mivel azonban a melegek és leszbikusok is ugyanabban a patriarchális társadalomban élnek, szocializációjuk során ők is ezt a mintát tanulják el. Az tehát mindenképp megkérdőjelezhető, hogy az alávetett szexuális szerep „saját” vágy lenne, vagy hogy hosszú távon érdeke lenne annak, akin uralkodnak. Inkább csak jó a marketingje.
Amikor emberek fantáziálnak, szóljon az akár szexuális erőszakról, óhatatlanul azt képzelik el, hogy a történés számukra kellemes lesz. Hogy a lakásba betoppanó betörő majd úgy tesz erőszakot rajtuk, hogy közben odafigyel rájuk is. Azonban ahhoz sem kell sok fantázia, hogy belássuk, a valóságban ez elég valószínűtlen. Ugyanez a helyzet a jól végződő szexrabszolgasággal is. A valóságban a szexrabszolgaságban tartott embereket legtöbbször félrevezetik azzal kapcsolatban, hogy mi vár rájuk, nincsenek előre tisztázva a körülmények, nem azt kapják végül, amiben megegyeztek, hasonlóan ahhoz, amikor külföldi, szexmentes erotikus munkát hirdetnek, azonban már kiutazás közben elveszik a jelentkezők útlevelét, majd megerőszakolják és prostitúcióra kényszerítik az idegen nyelvet nem beszélő munkavállalót.
Első szexuális tapasztalatainkat egyre inkább az internetes pornográfiából szerezzük. Kamaszok és gyerekek (a pornóval való találkozás átlagéletkora 11 év) a végtelen mennyiségben elérhető pornóból lesik el az első mintáikat. A pornó immár jó néhány évtizedes története során egyre erőszakosabbá vált, és egyre többekhez jut el, egyre nagyobb mennyiségben. Mondhatjuk, hogy mára mindennaposnak számít. A pornóban a legártatlanabb aktus is közvetve a megalázásról szól. Bármit is látunk a képernyőn, megalázónak éreznénk, ha rólunk készült videókban kerülne a nyilvánosság elé. Ugyanakkor a hatalmi különbségeknek a pornográfiában mindennapos idealizálása miatt észrevétlenül elfogadjuk az alávetettséget.
Az elmúlt években felgyorsult az a tendencia, hogy a felnőttfilmek gyártói egyre durvább tartalmakkal próbálják fenntartani az érdeklődést. De hogy hová fog vezetni mindez? Sok jóval nem kecsegtet, ha a hiányos szexuális felvilágosítás miatt a pornó marad a fő tanulási forrás. Hiszen ezekből a filmekből csak az sajátítható el, hogy a pornóipar szerint mi a szex, és ennek ritkán van köze két ember intim együttlétéhez. Az pedig már ma is tapasztalható, hogy az interneten látott tartalom beszivárog a hétköznapokba, és a partner számára megalázó helyzetek elvárássá válnak. A tendenciát legfeljebb egy olyan ideális világban lehetne megállítani, amelyben felelős szexuális felvilágosítást kapnak a fiatalok, ahol mindenki arra kap biztatást, hogy ismerje meg a testét és hogy mi jó neki, és ahol az állam az internet kontrollálására alkalmas technológiákat a megalázó és erőszakos tartalmak eltávolítására használja.
Kuszing Gábor
pszichológus, a Stop-Férfierőszak Projekt munkatársa
