Lifestyle

Újra együtt: A 81 éves anglikán lelkész fizeti 27 éves férje rendszeres partizását

 

A híres-hírhedt házaspár, a 81 éves angol Philip Clements és 27 éves férje, a román Florin Marin kapcsolatában újabb fordulat állt be néhány hete, amiről bizony lemaradtunk. Bizonyára sokan emlékeznek rájuk, 2017-es házasságuk idején a világsajtót is bejárta az esküvőjük a hatalmas korkülönbség okán.

A nyugalmazott anglikán lelkész szembement egyháza törvényeivel és összeházasodott azonos nemű szerelmével, aki akkoriban modellként dolgozott. Clements eladta kenti otthonát, hogy lakást vehessenek Marin szülővárosában, a romániai Bukarestben, amit azonnal rá is íratott a fiatalember nevére, nehogy örökösödési gond merüljön fel abban az esetben, ha ő elhunyna. Fiatal férje azonban nélküle járt el az éjszakába, és amikor összevesztek, hajléktalanná vált és visszaköltözött Angliába. Már a válás is szóba került, főleg azután, hogy Clements még a férjénél is fiatalabb férfival ismerkedett össze, de azután mégis kibékültek.

Mostanra pedig, egy évnyi nyitott kapcsolatot követően, az egykori lelkész visszaköltözött Bukarestbe is, és együtt készülnek a harmadik házassági évfordulójukra. Az angol Sun újságírójának mesélte el Clements, hogy lassan megszokta az új várost – ahogy azt is, hogy férje minden hétvégén bulizni megy.

„Ma már ő is sokkal jobban megért engem, és én is jobban értem őt. Tudom, hogy amikor elfoglalt, akkor ne zavarjam, és adjak neki teret. Egy héten egyszer elmegy a bukaresti melegbárba, és ez részemről rendben van. Fiatalok között is kell lennie, ez nagyon fontos, amikor ilyen nagy a korkülönbség. Mindketten sokat tanultunk.”

 

 

Clements az új hazájában tanít, így a pár most ebből, illetve a férfi egyházi nyugdíjából él. Fiatal férje egy autókölcsönzőben dolgozott, ahol felmondott, és most menedzseri állást keres. Reményeik szerint így a jövőben sokat utazhatnának. Clements bizakodó:

„Oda kell figyelnünk a pénzre, de Románia olcsóbb, mint Anglia, és a pénz tovább tart. Elég a megélhetésre, és hogy időnként moziba és étterembe menjünk.”

A pár idén költözött egy kétszobás lakásba Bukarest közepén (arról nem szólnak a hírek, hogy mi lett az ifjú férj nevére vett lakással), és kapcsolatuk erősebb, mint valaha. Tavaly szeptemberben Clements-et a szívével műtötték és Marin minden nap meglátogatta, aki mostanra férje szerint sokkal érettebbé vált.

 

 

Azonos nemű párok, akiket nem érdekel a korkülönbség

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin