Hírek

Újabb országban szavaznak az egyenlő házasságról

Kevesebb, mint két évvel azután, hogy Chile törvényessé tette azonos nemű párok számára a bejegyzett élettársi kapcsolatot, a dél-amerikai ország elnöke – ahogy arra alig két hónappal ezelőtt ígéretet is tett – , Michelle Bachelet jövő hétfőn, azaz augusztus 28-án a törvényhozás elé terjeszti törvénytervezetét, amelyet ha a képviselők, majd a szenátorok elfogadnak, megvalósítja a házassági egyenlőséget és lehetővé teszi azonos nemű párok számára az örökbefogadást.

Emellett egy másik javaslatot is tervez benyújtani, amelynek célja, hogy a transznemű chileiek anélkül is hivatalosan nemet változtathassanak, hogy átesnének nemkorrekciós műtéten, vagy hormonterápián.

Michele Bachelet elnök

A balközép Michelle Bachelet 2014-ben tért vissza a hatalomba, előtte 2006 és 2010 között volt az ország elnöke. A házassági egyenlőséggel régi ígérete válhat valóra és a társadalom többsége is támogatja. Ez hatalmas előrelépés ahhoz képest, hogy az egyébként hagyományosan konzervatív országban csak 1999-ben dekriminalizálták a homoszexualitást. Jelenleg Argentínában, Brazíliában, Kolumbiában, Uruguay-ban és Mexikó egyes részein létezik egyenlő házasság.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin