Hírek

Újabb ország tiltaná be az interneten a homoszexuális tartalmat

Az internet csodákra képes az LMBT-közösséggel. Segíti a vidéken élőket legalább virtuálisan kapcsolódni egy nagyobb közösséghez, segít a szexuális felvilágosításban, amely az iskolában nem elérhető és nem utolsó sorban segíti azokat az embereket, akik még épphogy csak küzdenek saját érzéseik, vágyaik megértésével, elfogadásával.

Mindezek után Kína azon döntése, hogy betiltja az interneten elérhető homoszexuális tartalmat, felelőtlen és rendkívül veszélyes. A Kínai Internetszolgáltatók Szövetsége (CNSA) múlt héten jelentette be, hogy cenzúrázni kívánnak az interneten mindent, aminek köze van a szexuális kisebbségekhez. Közleményük szerint a homoszexualitás „abnormális szexuális magatartás.”

A döntéssel a homoszexualitást tartalmazó videók egy kalap alá tartoznak majd többek között a terror ábrázolásával. A CNSA bátorítja minden tagszervezetét, hogy alkalmazzanak hivatásos cenzorokat annak érdekében, hogy a tiltott tartalom leradírozása minél hatékonyabban és gyorsabban megvalósulhasson. A Kínai Kommunista Párt ifjúsági szervezete már tiltakozását fejezte ki a döntés miatt.

Az új irány keretében nemcsak a homoszexualitást, de a fényűző életmód reklámozását, a házasságtörést és a szexuális szabadosságot is letiltják a kommunista országban.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin