Hírek

Újabb európai ország fogadta el az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát

San Marino hatalmasat lépett előre a házassági egyenlőség felé vezető úton. November 16-án, pénteken a világ legkisebb köztársaságának törvényhozó testülete 40:4 arányban elfogadta a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséről szóló törvényjavaslatot.

 

San Marino

 

A törpeállam tavaly decemberben azzal került be a nemzetközi hírekbe, hogy a világon egyedülálló törvényt léptettek életbe, amelynek keretében engedélyezik az azonos nemű párok házasságkötését, de csak külföldiek részére.

A miniállam vezetése akkor kimondottan arra számított, hogy a Gödöllő méretű országot ellepik majd a házasodni kívánó melegek és leszbikusok, elsősorban a „szomszédos” Olaszországból, ahol ugyan bejegyzett élettársi kapcsolatot köthetnek azonos nemű párok, de házasságot nem. Annyira a pénzről szól ez a döntés, hogy egyenesen az idei költségvetési törvény részeként fogadták el.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény mikor lép életbe.

A 33 ezer lakosú San Marino európai viszonyalatban mostanáig igencsak hátul kullogott az LMBT jogok területén. Sőt, egészen 2012-ig egy olyan, a középkorból származó törvény volt hatályban, amely tiltotta az azonos nemű párok együttélését, valamint vízum kiadását együtt élő külföldi meleg és leszbikus pároknak.

A Nemzetközi Leszbikus Meleg Biszexuális Transznemű és Interszexuális Szövetség (ILGA) kiadványának további érdekes részletei korábbi cikkünkben olvashatóak:

https://humenonline.hu/hol-a-legjobb-ma-az-lmbt-kozossegnek-europaban/

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb