Kultúra

Túlfűtött dalszövegekhez tökös pasi dukál – Budapesten lép fel Jason Derulo

Túlfűtött dalszövegekhez tökös pasi dukál – Jason Derulo személyében minden együtt van, amitől garantáltan olvadhatnak a fiúk és a lányok. Napjaink egyik legnépszerűbb pop és R&B előadója 2018 nyarán koncertezik először Budapesten, és teljes extázisban égve csupán egyetlen kérdésünk van: hát miért kellett erre ennyit várnunk?

 

Hair Aesthetic 728*180

 

Jason Derulo mára globális szupersztárrá vált, ezt azonban nem adták ingyen. Közel évtizedes kőkemény munkája fekszik benne, és a kivételes zenei érzékkel bíró énekes végigdolgozta minden pillanatát. A remek dalszerzői vénával megáldott Derulo nyolcéves korában kezdett saját dalokat komponálni, és 16 évesen olyan előadóknak írt számokat, mint Diddy, Sean Kingston és Lil Wayne. Teljesen érthető, hogy eközben persze ő is álmodozott szólókarrierről.

Erre akkor kapott esélyt, amikor ének- és tánctudásával elnyerte egy zenés tévéműsor nagydíját, és egy igen menő zenei producer leszerződtette. A Paris Hiltontól Rihannán át Charlie Puth-ig számtalan nagyágyúval együtt dolgozó J.R. Rotem úgy jellemezte egykori „szerzeményét”, hogy Derulo az egyik leginkább elhivatott zenész, akivel valaha is találkozott. Nem csoda, hogy karrierje néhány év alatt robbanásszerűen elkezdett ívelni felfelé. Debütáló dala, a Whatcha Say a Billboard slágerlista első helyéig küzdötte magát. Nyilvánvaló volt, hogy sokra viszi még, hat héten keresztül rögtön ő vezette fel Lady Gaga 2009-es The Monster Ball turnéjának koncertjeit. (Ekkoriban még Derülo formában írta a nevét, és megfogadtam, hogy nem lövök el semmiféle kínos „derülő” szóviccet, és ezt igyekszem is tartani.)

Jason Derulo pontosan azt a „jólfésült rosszfiú” típust testesíti meg, akibe pillanatok alatt bele lehet zúgni. Testesít – milyen csodálatos is a magyar nyelv! Ugyanis jelen esetben nem csak átvitt értelemben, hanem szó szerint. Derulo szemérmetlenül épít a testére, élő fellépésein nem sokáig marad rajta a póló – nem mintha ezt olyan nagyon bánnánk. Túlfűtött dalszövegeihez erősen maszkulin kisugárzás is társul, nem véletlen, hogy az egyszeri lányos (és fiús) anyukák jó eséllyel óvnák tőle csemetéjüket.

 

 

Ami zenei stílusát illeti, üdítően széles skálán mozog magabiztosan – főként a popos R&B jellemzi, de pályatársaitól eltérően neki szerencsére nem egy kaptafára készülnek a számai. Ott van például a YouTube-on már bőven 1 milliárd lejátszás felett járó Swalla – ezt a Nicki Minaj és Ty Dolla $ign közreműködésével készült slágert garantáltan ismeri még az is, aki egyébként nem követi Derulo munkásságát. Jó eséllyel mindenkinek feldobta már a videolejátszó a hasonlóan közismert Tip Toe című számot is a hozzá készült extravagáns klippel; vagy ott a Talk Dirty, ami a Balkan Beat Box-tól kölcsönzött szaxofon riffnek köszönhetően rögtön beugrik bárkinek, aki egyszer is hallotta életében. Saját szólóanyagain túl tucatnyi nagy dobásnál közreműködött, a 2018-as labdarúgó-világbajnokság egyik himnuszát, a Colors című dalt is ő jegyzi – az angol nyelvű változatot egyedül, a spanyol verziót Maluma társaságában; vagy ott van például a Kiss The Sky, ami az übercuki animációban, a Gólyák című filmben szerepelt. Albumai eddig több mint 30 millió példányban fogytak, kislemezei közül pedig 11 is platinalemez lett.

Óriási személyes kedvenc tőle a – szerintem méltatlanul alulértékelt – Cheyenne, a pop/dance vonalon mozgó szám különösen catchy a csipetnyi nyolcvanas évek-hangzástól. (Élő koncerteken ráadásul éppen ez az a dal, ahol leggyakrabban ledobja magáról a textilt.) Szubjektív listámon nem sokkal marad el tőle a Want To Want Me, negyedik stúdióalbumának legnagyobb dobása, aminek videóklipje a táncolós, póló-letépős, (fél)meztelenül ágyban hempergős képsoroknak köszönhetően méltán nagy kedvenc.

 

 

Jason Derulo augusztus 5-én végre Budapesten is koncertet ad, lassan évtizedes karrierje során először lép fel a magyar fővárosban. Reményeink szerint a Budapest Parkban majd a készülő ötödik stúdióalbumról, a 777-ről is hallhatunk majd ízelítőt a legnagyobb slágerek mellett. Az biztos, hogy a nyár egyik legizgalmasabb estéje vár ránk, Derulo személyében műfajának egyik világsztárja érkezik hozzánk.

 

JASON DERULO
2018. augusztus 5. (vasárnap) 20.00, Budapest Park
Jegyek kaphatók a www.broadway.hu és a www.budapestpark.hu oldalakon.

 

 

 

 

Previous post

Először szerveztek közös zsidó-arab pride felvonulást Izraelben

Next post

Trumpék nem kívánják, hogy az afrikai országok enyhítsenek LMBTQ-ellenes törvényeiken