„Tudunk félni a boldogságtól” – Jön a Hermelin, időtlen üzenettel, különleges csavarral

Június 12-én mutatják be a Kugler Art Szalonban a Hermelin – sodródás két részben című előadást, amely Szomory Dezső klasszikus művét gondolja újra. A rendező, Ivanics Tamás nem egyszerűen színpadra állította a több mint százéves darabot: a történet középpontjába a boldogság keresését, az önazonosságot és a kapcsolatok bonyolultságát helyezte. Az előadásban Tölgyesy Zoltán több szerepben is látható lesz, köztük egy drag karakterként, amely új jelentésréteggel gazdagítja a történetet. A premier előtt a rendezővel és a színésszel beszélgettünk.

Hogyan született meg a Hermelin ötlete?

Ivanics Tamás: Most itt ülünk a Kugler Art Szalonban, és tulajdonképpen itt született meg az egész gondolat. Először csak annyit szerettem volna, hogy készüljön egy előadás Szomory Dezsőről. Ez a kivételes személyiség, aki a 20. század első felének egyik meghatározó alakja volt, ebben a házban élt, itt, az ötödik emeleten. Amikor erre rájöttem, és láttam, hogy itt működik egy olyan kulturális központ, amely nyitott az ilyen kezdeményezésekre, elkezdtem keresni azt az anyagot, amely méltó lehet hozzá.

Nagyon sok mindent átnéztem, de valahogy egyik sem működött igazán. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy a Hermelin itt íródott, itt is játszódik, és ráadásul a főszereplőben Szomory saját magát mintázta meg. Egyszerűen minden összeállt. Ez lett a legalkalmasabb anyag.

Állítólag maga Szomory is adott egy kis megerősítést.

Ivanics Tamás: Mondhatjuk így is. Van tőle egy dedikált kötetem. Egy délelőtt épp a Hermelinen gondolkodtam, amikor a könyv egyszer csak eldőlt a polcon. Akkor azt mondtam magamban: jó, ezt jelnek veszem. Valahonnan azt üzeni, hogy partner ebben az egészben. Legalábbis remélem, hogy ezt üzente. Eddig még nem tiltakozott.

A Hermelin meglepően aktuális darab. Ti mitől érzitek ma is érvényesnek?

Ivanics Tamás: Bátran mondhatjuk, hogy örökzöld. Amikor a darab született, éppen berobbant a modernizmus, elkezdtek felborulni a társadalmi normák. A nők önállóbbá váltak, megjelentek a munka világában, lazultak a korábbi kapcsolati minták.

Én nagyon sok rokonságot látok a mai világgal. Nem véletlen, hogy az előadás alcíme sodródás. Azt látom, hogy ma is rengetegen sodródnak. Nehezen köteleződünk el vagy egyszerűen nehezen mondjuk ki, mire vágyunk valójában. Nagyon sokszor ott áll előttünk a lehetőség, hogy boldogok legyünk, bármit is jelentsen az, mégis félünk átlépni azon a bizonyos kapun.

És ez nemcsak a mai ember sajátossága. Azt gondolom, ez mindig is része volt az emberi természetnek.

Tudunk félni a boldogságtól. Bármilyen furcsán hangzik is.

Tölgyesy Zoltán: Nekem egészen más oldalról izgalmas. A darab részben a Vígszínház világában játszódik, ott van benne az a pezsgő, századelős Budapest, amely egyszerre volt még sokkal kisebb város és közben már egy modern nagyváros.

És miközben több mint száz év telt el, azt érzem, hogy ugyanazok az emberek vagyunk. Ugyanezekkel a vágyakkal, ugyanezekkel a csalódásokkal. Ez a történet akár ma is megtörténhetne.

Ráadásul Szomory nyelve egyszerűen gyönyörű. Egy kicsit régies, de közben tele van olyan fordulatokkal, amelyek ma is nagyon elevennek hatnak.

Mit tanultatok magatokról a próbafolyamat alatt?

Tölgyesy Zoltán: Az jutott eszembe, hogy az egész élet tulajdonképpen sodródás. Egyik pillanatban kisdobosok vagyunk, aztán cserkészek, aztán valami egészen más. Folyamatosan változunk. Az én életem is ilyen, a Tamásé is ilyen, mindannyiunké. És ez valahol csodálatos dolog. Ez maga az élet.

Ivanics Tamás: Én ahhoz tudom kötni, amiről korábban beszéltem: merje az ember felvállalni önmagát.

Gyerekkorom óta volt bennem egy olyan érzés, hogy mindenki más okosabb, szebb, jobb, értékesebb nálam. Én meg valahogy mindig a hátsó sorból figyeltem a többieket.

Rendezőként most egészen más helyzetben vagyok. Egy anyagot életre kell kelteni, embereket kell vezetni, döntéseket kell hozni. Egy egész csapat munkájáért felelek. Így a próbafolyamat valahol tréning is számomra. Annak a megerősítése, hogy ugyanannyira érvényes gondolkodó ember vagyok, mint bárki más. Tudom, hogy ez így van, de néha bekapcsolnak a régi hibás mechanizmusok, amelyeket ilyenkor nagyon jó lerázni magamról.

Tölgyesy Zoltán: Közben szerintem pont ezek a bizonytalanságok tudnak alkotóerővé válni. Az ember dolgozik rajtuk, bizonyítani akar, fejlődni akar. Sok művész ebből építkezik.

A Hermelin egyik legérdekesebb újítása egy drag karakter megjelenése. Honnan jött ez az ötlet?

Ivanics Tamás:

A történetben van egy Plundrich Károly nevű figura, aki folyamatosan a szomszéd lakásból figyeli és hallgatja a főszereplő életét. Az intimitást tulajdonképpen másokon keresztül éli meg. Ő egy negyven fölötti szűz férfi. Az eredeti történetben megjelenik egy szintén szűz nő, Maltinszky Manci, akivel végül egymásra találnak. Én ezt szerettem volna egy kicsit továbbgondolni.

Nálunk Manci drag karakter. Sokszor megfordul az éjszakai életben, de amikor intimitásra kerülne a sor, az utolsó pillanatban mindig visszakozik, gátlásossá válik. Fél magát odaadni bárkinek. Vajon ki az, aki az embert látja benne és nem csak egy “különleges lényt”? Nálunk ez a szüzességének az oka.

Aztán találkozik Károllyal. Ez a két ember meglát valamit egymás szemében. Károly megérti, miért maradt eddig érintetlen: most találkozott először olyas valakivel, akihez ténylegesen tudna vonzódni. Manci pedig most találkozott először valakivel, aki a lelkébe szeret bele és nem cirkuszi látványosságként kezeli. Végül együtt indulnak el egy új élet felé.

Számomra ez ugyanarról szól, mint a darab egésze: a boldogság kereséséről. És hogy a boldogság mennyire színes, mennyire változatos formában ölthet testet.

Zoli, te mikor tudtad meg, hogy Manci nem egyszerűen női szerep lesz?

Tölgyesy Zoltán: Az olvasópróbán. Én végig úgy készültem, hogy egy női karaktert játszom. Aztán egyszer csak kiderült, hogy nem, hanem egy drag queen vagyok, és az ő történetét mutatjuk meg. Őszintén szólva ettől még érdekesebb lett az egész.

Nem volt benned olyan érzés, hogy „na, megint Miss Mandarin”?

Tölgyesy Zoltán: Nem. Mert itt maga az ember is ott van a karakter mögött. Persze igyekszem néha komikus lenni, de nem nagyon hagyják.

Ivanics Tamás: Harcolunk is emiatt eleget. De komolyan kellett vennünk Mancit. Ha nem vesszük komolyan, akkor az egész nagyon könnyen átcsúszik paródiába. Márpedig ez nem paródia. Ez egy ember története.

De nem csak Mancit játszod.

Tölgyesy Zoltán: Nem bizony. Sokkal jobban féltem Péterkétől. Ő ugyanis négyéves. Én pedig pontosan hetven évvel vagyok idősebb nála. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan fogok egy négyéves kisfiút eljátszani. Már láttam magam előtt, ahogy gugolva jövök be a színpadra és gügyögök. Aztán Tamás megnyugtatott, hogy erről szó sincs.

Ivanics Tamás: Péterke tulajdonképpen egy koravén négyéves. Az anyja Igazgatónak becézi. Egy sokszor magára hagyott kisfiú, aki emiatt korán elkezd felnőttként viselkedni. Éppen ezért tökéletesen működik, hogy egy idősebb ember játssza.

Tölgyesy Zoltán: Most már kifejezetten élvezem.

Az előadás vizuálisan is a századelőt idézi meg?

Ivanics Tamás: Teljes mértékben. Nem helyezzük át a történetet a jelenbe. Ebben óriási segítségünk van Papp Janó jelmeztervező személyében. Van egy elképesztő magángyűjteménye, és amikor hallott a produkcióról, felajánlotta a segítségét.

Eleinte azt terveztük, hogy csak jelzésszerűen idézzük meg a korszakot. Most viszont ott tartunk, hogy a szereplők lassan úgy néznek ki, mintha egy 1910-es évekbeli divatlapból léptek volna elő.

Tölgyesy Zoltán: Amikor Janó elhozta az első jelmezeket, rögtön azt mondtam neki: te ennek az előadásnak az egyik legnagyobb nyeresége vagy.

És a zene?

Ivanics Tamás: A zenében is a századelőhöz nyúlunk vissza. Olyan sanzonokat és kuplékat találtam, amelyeket korábban soha nem hallottam, de amikor elkezdtük beépíteni őket az előadásba, úgy tűnt, mintha eredetileg is ehhez a történethez íródtak volna. A nézőket végig két karakter vezeti: Tölgyesy Zoltán és Murányi Tünde. Tulajdonképpen a szerelem ösvényein kalauzolják végig a közönséget.

Tölgyesy Zoltán: Számomra külön ajándék, hogy Murányi Tündével dolgozhatok együtt. Imádom és tisztelem őt.

És amikor együtt éneklünk, néha tényleg azt érzem, hogy két-három dimenzióval feljebb kerülünk. Ha nem kellene közben figyelnem a belépéseimre, szerintem elsírnám magam.

Tamás, rendezőként nem hiányzik a színpad?

Ivanics Tamás: Nem. Mert most az összes szerepet végigélem. Mindegyiket.

Tölgyesy Zoltán: Akkor végül is neked van a legtöbb szereped, nem nekem.

Ivanics Tamás: Ez egyébként teljesen igaz.

A Hermelin – sodródás két részben premierje június 12-én lesz a Kugler Art Szalonban. A nyári szezon előadásaira már elfogyott minden jegy, de ősszel keressétek a darabot a Kugler Art szalonban!

Fotók: Borovi Dániel

Grafika: Csizik Balázs