Pride

Töröltek egy izraeli Pride felvonulást

Az első Pride felvonulást tartották volna az izraeli Be’er Shevában, de a legfelsőbb bíróság határozata után inkább meg sem rendezik.

A PinkNews beszámolója szerint a felvonulást az rendezők azért törölték, mert a legfelsőbb bíróság határozata alapján egy teljesen új útvonalon kellett volna megrendezni. Ezt a döntését azért hozta meg a testület, mert a rendőrség hírszerzői olyan információkhoz jutottak, amelyek szerint a résztvevők ellen erőszakos támadást terveztek. Az indoklás azt is kiemelte, hogy az erőszakhoz maguk a résztvevők is hozzájárulhatnak önvédelemből.

Pride-flags_640x345_acf_cropped

A rendezvény szervezői szerint a város inkább elrejtené a felvonulókat, minthogy megvédené őket. „Nem logikus, hogy a meleg közösséget száműzzék a fő utcáról a mellékutcákba” – mondták. A Polgári Jogok Izraeli Szövetsége egy közleményben azt írta, „a fenyegetésekkel a rendőrségnek éppen ugyanúgy kell foglalkozni, mindegy, hogy a fő utcán vagy a mellékutcán vannak-e.”

Zehava Gal-On, izraeli politikus a Jerusalem Postnak azt nyilatkozta, az, hogy elrejtik a felvonulást, alantas és szégyenteljes.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin