Hírek

Törökország bojkottálja az Eurovíziót, amíg ki nem zárják az LMBTQ fellépőket

A török illetékesek úgy döntöttek, hogy az ország egészen addig nem tér vissza az Eurovízió versenyzői közé, amíg ki nem zárják az LMBTQ indulókat. Törökország 1975-től egészen 2012-ig részt vett az Eurovízión, majd hirtelen kiszálltak arra hivatkozva, hogy nem értenek egyet a verseny szabályzatával.

2013-ban a finn induló, Krista Siegfrids megcsókolta a színpadon az egyik háttérénekesnőt – a Marry Me című dal végén így akart kiállni a házassági egyenlőség mellett, és állítólag ez volt az a pillanat, amikor a törökök úgy döntöttek, többé nem is közvetítik a versenyt.

 

 

Ibrahim Eren, a Török Rádió és Televíziótársaság (TRT) vezetője a mostani döntés kapcsán a 2014-es győztes Conchita Wursttal példálózott, akit alkalmatlannak tart arra, hogy képernyőre kerüljön. A The New Arab újságnak elmondta, a verseny a jelenlegi formájában nem való a gyerekeknek.

„Este kilenckor, amikor még tévét néznek a gyerekek, nem sugározhatunk közszolgálati médiaként egy szoknyás, szakállas osztrákot, aki nem-nélküliként hivatkozik magára, és aki azt mondja magáról, hogy egyszerre nő is és férfi. Van itt egy kis elmezavar… Amint ezt helyrehozzák, mi is visszatérünk az Eurovízióba.”

Bár a homoszexualitás nem törvénybe ütköző Törökországban, az LMBTQ közösséget erősen elnyomják és megbélyegzik, és a helyzet csak romlik Recep Tayyip Erdoğan elnöksége alatt.

A mindenkori török birodalom feje persze nem volt mindig ennyire elutasító, gondoljunk csak II. Mehmed szultánra, akit Hunyadi János serege kergetett el Nándorfehérvár falai alól – a szultánnak a Drakulaként elhíresült Vlad Tepes öccsével volt hosszú ideig tartó románca. Hogy az uralkodó kedvét leli a fiatal fiúkban, az egyébként nem sokáig maradt titokban a korabeli nagyhatalmak képviselői előtt. A Velencei Köztársaság vezetői például kiterjed kémhálózatuknak köszönhetően tökéletesen tisztában voltak ezzel, és tárgyalásaik során rendre szépséges férfi rabszolgákkal próbálták lekenyerezni a szultánt.

Azóta persze nagyon sok minden megváltozott. Tavaly terrorizmus veszélye miatt tiltottak be egy meleg filmfesztivált az országban, egy imám szerint pedig a szakáll nélküli férfiak könnyen összekeverhetőek a nőkkel.

Ennél jóval súlyosabb, hogy az éves pride rendre brutális rendőri fellépéssel találja szemben magát. Hogy milyen ilyen körülmények között melegként felnőni, az kiderül egy török fiatalemberrel készített interjúnkból.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin