Színes

Tom Hanks ma már nem játszaná el a Philadelphia főszerepét

1993-ban Tom Hanks megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat a Phildalephia című filmben nyújtott alakításáért. Andrew Beckettként HIV státusza miatt rúgták ki egy philadelphiai ügyvédi irodából, végül a meleg férfi a film végén az AIDS szövődményeibe halt bele. Tom Hanks most azonban azt nyilatkozta, ha ma megkeresnék ezzel a szereppel, nem vállalná el.

Egy hetero férfi meg tudná-e most csinálni azt, amit én játszottam Philadelphiában? Nem, és jogosan” – mondta Hanks a The New York Times-nak. “A Philadelphia lényege az volt, hogy ‘Ne féljetek’. Az egyik ok, amiért az emberek nem féltek attól a filmtől, az az volt, hogy én játszottam egy meleg férfit.

Most már túl vagyunk ezen, és nem hiszem, hogy az emberek hitelesként elfogadnák, ha egy hetero fickó meleg fickót játszana” – folytatta. “Nem bűn, nem bohóckodás, ha valaki azt mondaná, hogy a modern korban a hitelesség terén többet követelünk egy filmtől. Úgy hangzik, mintha prédikálnék? Nem úgy értem.

 

 

A meleg karakter régóta kedvelt módja annak, hogy elismert színészek Oscar-díjakat (vagy legalábbis jelöléseket) szerezzenek. Hanks mellett William Hurt, Philip Seymour Hoffman, Sean Penn, és legutóbb Rami Malek a 2018-as Bohém rapszódia című filmért mind elnyerték a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat, miután meleg vagy biszexuális férfiakat játszottak.

Még tavaly Benedict Cumberbatchet is jelölték Oscar-díjra, amiért elnyomott meleg cowboyt alakított A kutya hatalma című filmben. Mahershala Ali, Jared Leto és Christopher Plummer az elmúlt tizenegy évben mindnyájan elnyerték a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját, mert meleg karaktereket játszottak. Plummer és Ali karakterei melegek voltak, Leto pedig a Dallas Buyer’s Clubban játszott transz nő szerepéért híresült el.

A tendencia azonban megfordult, hogy a legjobb meleg szerepeket heteró színészek kapják. Most olyan emberek, mint Billy Eichner és Russell T. Davies harcolnak azért, hogy a queer színészek megkapják ezeket a szerepeket.

 

hirdetés
'Fel a tetejéhez' gomb