Lifestyle

A tökéletes férfi kozmetikumok nyomában

Már mi, férfiak is abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bőségesen állnak rendelkezésünkre férfi kozmetikumok, és a férfi arcápolás nem merül ki az egyszerű borotvakrémek, habok és arcszeszek választékában, mint mondjuk a ’90-es évek közepén. 

Természetesen a Reszkessetek, betörők! című film Kevinje mindig előttem van, aki édesapja arcszeszét használta, aminek egy kiadós ordítás lett a végeredménye. Gyerekkoromban – valószínűleg a filmben látottak miatt – én nem jutottam el addig, hogy az arcomra felvigyem apukám arcszeszét, elég volt csak beleszagolni a zöld üveges Barbon after shave és később a Gillette üvegeibe.

Már akkor sem értettem, hogyan képes bárki ilyeneket használni, de abban az időben nem nagyon volt sok választásai lehetőség. Mára ez szerencsére megváltozott. De minél nagyobb a választék, annál nehezebb dönteni és az igazán jó terméket megtalálni. Ebben próbálunk segíteni és szó szerint saját bőrünkön tapasztalva bemutatni azokat, amelyeket nektek is érdemes lehet kipróbálni. 

A drogériák és patikák polcai roskadoznak a nagy világmárkák termékeitől. Persze ez esetben is kérdés sokszor, hogy melyiket válasszuk, melyik márka és azon belül mely kozmetikum a legjobb. Mi most egy olyan termékcsaládot szeretnénk bemutatni nektek, ami még viszonylag friss a piacon és teljes mértékben magyar fejlesztésű. 

 A le’Gent márka termékeire – ami franciául urat, illetve óriást jelet – a Müller drogéria polcain bukkantam nemrég és így jutottam el a márka alapítójáig, Honti Dánielhez, aki nevét és arcát adta a termékhez. Dániel édesanyja kozmetikus, ezen belül is bőr- és anti-age specialista, tehát máris adott házon – illetve családon – belül a szakértelem. A márkát egy éves tesztelést követően vezették be a magyar piacra és jelenleg háromféle termékük kapható kereskedelmi forgalomban. 

 De mitől is különleges a le’Gent termékcsalád? 

Attól, hogy létezik egy magyar férfi kozmetikai márka, természetesen még nem feltétlenül fogjuk leemelni a polcról. Mindannyian arra vagyunk kíváncsiak, hogy mitől jobb ez a termék a többi mellette sorakozótól. A le’Gent fő tulajdonsága, hogy organikus összetevőkből készült, továbbá parabén, paraffin, GMO és színezékmentesek és természetesen, ahogy az manapság elvárt, állatkísérletekhez sincs közük. 

 Mindez mit jelent? 

parabéneket elsősorban a kozmetikai iparban használják, de gyógyszerek és élelmiszerek (E214-E219) tartósítására is. Közvetlenül nem veszélyesek az emberre, viszont az élőlények endokrin, azaz hormonrendszerét károsítják. 

paraffin már több ember számára ismerős lehet – persze annak, aki figyelt kémiaórán – hiszen egy kőolaj-származékról beszélünk, amely a bőrre felkenve filmszerű réteget alkot, megakadályozva ezzel annak lélegzését és az oxigén bejutását. 

GMO kifejezéssel az elmúlt években sokan találkozni, a genetikailag módosított növények egyre többször kerülnek napirendre.  

Most már tudjuk, hogy mi nincs a le’Gent termékekben, de lássuk végre, hogy milyen kozmetikumok vannak és azok mire jók! 

Hyaluron for MEN 30ml 

 A hylauron-savat senkinek nem kell bemutatni, aki valaha is elkezdett használni valamilyen arcápoló krémet, hiszen manapság ez az egyik legnépszerűbb összetevő. Nem csupán hidratálja, de rugalmassá is teszi a bőrt, bőrfeszesítő hatással rendelkezik. A le’Gent terméke kiemelkedő, 50 %-os hylauronsav tartalommal rendelkező készítmény, melyet a reggeli és esti arctisztítást követően érdemes felvinni az arcbőrünkre. Panthenol (B5 provitamin) tartalmának köszönhetően nyugtató, szerkezetjavító és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik a készítmény, ezért használata borotválkozást követően is javasolt. 

3 in ONE AntiAge ELIXIR 50 ml 

 Az ultimatív hármas hatású, organikus AntiAge Elixirt szintén mindennapos használathoz ajánlják. Természetesen a termék fő tulajdonsága – nevéből is kiindulva – a bőrfiatalító hatása. Használata során az organikus hatóanyagainak köszönhetően – ami nem más, mint például a kókuszolaj, vadgesztenye-kivonat, ligetszépe olaj, aloe vera, avokádó olaj, sheavaj és szőlőmagolaj – kellemesen hidratált, feszes bőrt kapunk. Pórusösszehúzó, regeneráló és sebgyógyító hatásának köszönhetően használata szintén ajánlott borotválkozást követően is. 

WASHair & Body 250ml

A kreatin, Hydroviton® 24, aloe vera, argán olaj, panthenol, alga-, csalán, gyömbér- és árnika kivonatot is tartalmazó tisztító gél hatóanyagainak köszönhetően érzékeny bőrűeknek is javasolt, hiszen nem szárítja ki a bőrt és kellemes érzést biztosít zuhanyzást követően is. 

A három termék közül nekem a Hyaluron for MEN arcápolót volt lehetőségem kipróbálni, melyet azóta is napi szinten használok, tehát jól döntöttem, amikor kicsit mélyebben beleástam magam a márkába és leemeltem a polcról. 

Természetesen én csak egy tesztelője voltam a terméknek, de arról, hogy saját bőrünknek valóban megfelelő termékről beszélünk-e, azt csak saját magunk tudjuk megtapasztani. 

Abban viszont biztosak lehetünk, hogy amennyiben valamelyik termék nem nyerte el tetszésünket, úgy azt nyugodtan jelezhetjük a gyártó felé, hiszen pénzvisszafizetési garanciát is vállalnak. 

 A termékek megvásárolhatók a le’Gent webshopjában vagy Budapesten az alábbi helyeken: Müller üzletek (Váci utca, Europeum, Corvin, Budakeszi, Árkád, Vecsés Köki), Herbaház, Galaxy Cosmetics, VIP parfüméria, Fashion Trend2 , FittPont és a Masculin férfi kozmetikai szalon.  

 További információ és online vásárlás: www.legentcosmetics.com

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin