Kultúra

Tobi színei – Interjú Bakony Alexa rendezővel

A Brit Filmintézet 1986 óta rendezi meg a queer filmek nemzetközi seregszemléjét, a BFI Flare londoni LMBTIQ+ filmfesztivál pedig az idők során Európa legnagyobb ilyen témájú filmes eseményévé vált. A március 17. és 28. között online megrendezett fesztiválon a Hearts, Bodies és Souls kategóriákba sorolt filmek, valamint rövidfilmek között egy magyar produkciót is láthatott a közönség. Bakony Alexa első egészestés dokumentumfilmje, a Tobi színei a Bodies (stories of sex, identity and transformation) szekcióban kapott helyett. A film a Szabolcs megyében élő, női testbe született fiatal fiú, Tóbiás történetét mutatja be, és főként az édesanyjával és a családjával való kapcsolatára koncentrál. A film hazai bemutatását a nyáron tervezik, ezért a londoni vetítés kapcsán a témaválasztásról, a forgatás körülményeiről, valamint a nemzetközi fogadtatásról kérdeztem a rendezőt.

 

Bakony Alexa

 

Hogyan került a látókörödbe ez a téma, miért tartottad fontosnak, hogy filmet készíts róla?

Egy barátomon keresztül ismertem meg Tobit és a családját – kiderült, hogy közel laknak a nagymamámhoz, így kerültünk kapcsolatba. Nagyon jól éreztem magam velük a kezdetektől fogva. A téma mindig is érdekelt, és szerettem volna egy olyan filmet készíteni, ami új szemszögből mutatja be az LMBTQ embereket, és segít abban, hogy hidat képezzen köztük és a cisznemű, heteroszexuális emberek között.

Mivel győzted meg a főhőst, hogy a története mindenképpen megér egy filmet, és engedje be a kamerát az életébe?

Nagyon győzködnöm nem kellett sem őt, sem a családját, mert szerették volna megosztani a történetüket, de nem szerettek volna gyors szenzációvá válni. A sok évig tartó dokumentumfilm ötlete szimpatikus volt számukra, mert így volt idő mélységében megmutatni az életüket.

 

 

 

Hány évig forgattatok együtt, milyen gyakran találkoztatok, és hogyan változott a kapcsolatotok az idő során?

Több mint négy évig forgattunk. Először egyedül készítettem felvételeket, később csatlakozott Táborosi András operatőr és Bohács Tamás hangmérnök is. Forgatások attól függően voltak, hogy éppen mi történik az életükben, de a 3 órás út (Budapest–Szabolcs megye) ellenére gyakran találkoztunk. A kezdeti szimpátiából barátivá vált a viszonyunk az évek alatt.

Hogyan fogadta a család, a környezet a forgatást és a jelenléteteket?

A család nagyon nyitott volt, persze, idő volt megszokni, hogy ott vagyunk, de hamar belerázódtak. A környezet is alapvetően jól fogadott minket, a legtöbben élvezték a forgatásokat, és mindig sokat beszélgettünk a forgatáson kívül is. Ha valahol viszont azt éreztük, hogy nem látnak szívesen, nott nem erőltettük a forgatást.

Milyen állomások voltak az ötlettől a megvalósulásig (támogatások, pitch-ek, fesztiválok stb.)? 

A Filmintézet Inkubátor programja adta meg a kezdő lökést a filmnek, de a forgatás közben is sok pitch fórumra jelentkeztem. Ezt nagyon hasznosnak gondolom így utólag is, mert segítettek abban, hogy összeszedjem a gondolataimat a filmmel kapcsolatban, és a szakma is egész korán megismerhetett valamit a készülő filmből, ami szerintem segíteni fog az utóéletében. A filmet pitch-eltem Amszterdamban, Thesszalonikiben, Zágrábban és Szarajevóban is. Fontos állomás volt még a Sundance Institute támogatása és a Docu Rough Cut Boutique workshop is, ahol a film készre vágását fejeztük be Rudas Marianna vágóval.

Mi az, amit mindenképpen szerettél volna megmutatni ebben a filmben? Hány órányi felvételből kellett kiválasztani azt, ami vél bekerült?

Pontos számot nem tudok mondani sajnos, de nem volt egyáltalán túlforgatva, ésszel vettük fel a jeleneteket. Az a tapasztalatom, hogy nem feltétlenül attól lesz jó egy doksifilm, ha mindent felveszünk, mert akkor csak szétfolyik az egész. Meg kell vizsgálni, sőt, gyakran felülvizsgálni, hogy mi is a sztori és ahhoz kapcsolódva kell mérlegelni, hogy mi segít az elmesélésben és mi nem.

Alkotórsaid között felfedeztem valakit, aki eddig mindegyik filmeden közreműködött. Mi az, ami miatt Rudas Marianna vágóval ilyen jól együtt tudtok dolgozni?

Mariannal még az SZFE-sa gólyatáborban ismerkedtünk meg, sokat dolgoztunk együtt vizsgafilmeken, kisebb projekteken, és eközben barátok is lettünk. A rendező–vágó kapcsolat egy nagyon bizalmas dolog és ez szerencsére működik köztünk. Szerintem passzol a személyiségünk, a gondolkodásunk és az ízlésünk is hasonló. Fura lett volna ezt a filmet Mariann nélkül vágni.

 

 

 

Hogyan hatott a forgatásra és a fesztiválokon való szereplésre a koronavírus-járvány?

Az utolsó pótforgatási nap pár nappal az első lezárás előtt volt, így ezt szerencsére megúsztuk. A BFI Flare-en online volt a bemutató, de nagyon jó élmény volt így is a fesztivál, rengeteg kritika jelent meg a filmről, sok interjú is készült, illetve volt egy élő beszélgetés is.

Hogyan fogadták a filmet Londonban? Van-e lehetőség nyomon követni visszajelzéseket, tudtál-e találkozni valamilyen formában a nézőkkel?

Szerencsére pozitív volt a fogadtatás, külön öröm volt, hogy többen kiemelték, sikerült valami friss nézőpontot találni a „klasszikus” LMBTQ témájú filmekhez képest. Twitteren, Instagramon pörgött a film a leginkább, jó érzés volt olvasni, hogy sok néző is megosztotta a véleményét.

A magyar közönség hol és mikor láthatja majd a filmet?

Június-július környéken moziban, vásznon, élőben!

Mit jelent számodra a Tobi színei? Mit tanultál belőle és milyen üzenetet szeretnél általa közvetíteni?

Ez a film valószínűleg az én felnőtté válásomnak is egy fontos állomása, hiszen ahogy befejeztem az SZFE-t, rögtön belevágtam, Néha azt is hittem, hogy össze fogok roppanni alatta. De így utólag már jó érzés visszatekinteni, büszke vagyok az egész csapatra és saját magamra is, hogy sikerült elkészíteni. Rengeteg dolgot tanultam, emberileg leginkább türelmet és az elköteleződés fontosságát, szakmailag pedig azt érzem, hogy hatalmasat léptem előre, illetve sokkal jobban tisztelem a kép és a hang erejét.
Hogy Schulze Éva tanárnő szavaival éljek: „A rendező nem postás, hogy üzengessen a nézőknek.” Természetesen van gondolat, ami összefogja a filmet, de ha leírod: „Tessék, erről ezt kell gondolni!”, azzal a szabad értelmezés lehetőségét veszed el a nézőtől, amit szeretnék meghagyni.

Hujber Ádám

 

 

Ez a cikk a Humen Magazin 2021/2. számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb